Ahogy nő a feszültség Európában, egyre többen nézegetik a térképet - hová lehetne menni jó messzire. Olyan helyre, ahol akár egy atomháborút is túl lehet élni. Új-Zéland éppen jónak tűnik - és ezt a szigetországban is tudják.
A tequila a világ egyik kedvenc alkoholos itala, mégis, ha megkérdezünk 100 embert, hogy miért pont így hívják, 99 bizonnyal nem tudja megmondani.
Nem csak a világot utaztuk körbe egy év alatt, de bepillantottunk a történelem mélyére is - igyekeztünk elhozni az olvasóknak azokat az újdonságokat, amik kicsit kitágítják a világról alkotott képünket. Most ezekből gyűjtöttük össze a legérdekesebbeket.
Egy éve ilyenkor lelkesedéssel vegyes aggodalommal figyeltük a számítógépünk képernyőjét. Aztán rákattintottunk, és bejött az oldal. Elindult az utazás a világ körül. És valljuk meg, nem akármilyen év volt.
Amikor megindult a ruandai népirtás, nálunk Európában sokan úgy tekintettek rá, mint valami "vad, törzsi" dologra, ami bizonyítja, hogy Afrika milyen "elmaradott", ahol "ősi törzsi háborúk" dúlnak a huszadik században is. Pedig a valóság ennél sokkal szörnyűbb.
A tudósok eddig úgy gondolták, hogy a fa megmunkálása a modern ember találmánya, és néhány tízezer évre megy vissza. Ehhez képest megdöbbentő eredményekről számoltak be - egy egészen váratlan helyen.
A hányadék alapvetően gusztustalan dolog - de ha elég régi, akkor akár értékes is lehet. Egy, a dínók korából való hányás például sokat elmond a régi időkről.
Kevés országnak van olyan rossz híre, mint Ruandának. Akárkinek említettem, csak a népirtás jutott az eszébe róla - bár azt már szinte senki nem tudta volna megmondani, hogy a hutuk ölték a tuszikat, vagy fordítva.
Az Omo-völgy, ahol találkozhatunk a tányérajkú murszikkal és az avas-vajszagú, bikán lovagló hamerekkel, még számos más, különös népnek is hazája. Egyikükbe szinte csak úgy belebotlunk az út szélén.
Az Omo völgye nem csak a tányérajkú murszikról híres. A hamerek ugyan kevésbé extrém módon változtatják el testüket - de vannak legalább olyan furcsa szokásaik, mint szomszédaiknak.
Bicentenáriumi lázban ég Nagy-Britannia. Idén lesz 200 éve annak, hogy két angliai kisváros között kitört a közlekedési forradalom.
A szépség fogalma kultúránként más és más - és vannak egészen furcsa, sajátos szépségideálok is. Van például, ahol azt érzik szépnek, ha egy nő alsó ajkában egy agyagtányér is elfér. De miért?
Míg mi már az újévi fogadalmakon is túl vagyunk, és igyekszünk ledolgozni azt a jó pár kilót, ami az ünnepek alatt ránk huppan, van, ahol még most jött csak el a karácsonyi trakta ideje. Aki januárban még egyszer szeretne karácsonyozni, az mindenképpen menjen el Etiópiába.
Ahogy cikksorozatunk első részében írtuk - Gdańskba mindenkinek el kell menni, aki meg akarja érteni a 20. századi Közép-Európát. A város új múzeumai ugyanis nem csak kellemes időtöltést kínálnak ,de lehetőséget is arra, hogy elgondolkodjunk saját múltunkon és jelenünkön.
Egyszer az életben látni kell az északi fényt - és idén erre jóval nagyobb esélyünk lesz, mint máskor. És talán nem is kell olyan messzire menni érte.
Ismét felröppen a hír, hogy egy kis görög sziget mindenféle jóval kecsegtet, ha odaköltözöl. A hír igaz is meg nem is, mondjuk inkább nem mint igen.
