Woody Allen világpremier a Centrál Színházban
November 7-én mutatják be a hamarosan 90 éves Woody Allen legújabb, Tiszta őrület című vígjátékát.
November 7-én mutatják be a hamarosan 90 éves Woody Allen legújabb, Tiszta őrület című vígjátékát.
A természetközeli helyszínen elsőként a Játék a kastélyban című vígjáték látható, majd A testőr bemutatóját is itt tartják meg. A produkciók célja, hogy a nyaralók és a vidéki színházkedvelők is hozzáférhessenek a fővárosi előadások színvonalához.
A Lehet egy költővel több? című irodalmi sorozat, amely minden hónapban egy-egy közkedvelt magyar költőt állít a középpontba. Az előadások során versek, levelek és történetek segítségével nyerhetünk bepillantást a magyar irodalom nagy alakjainak életébe
Február 8-án mutatta be a budapesti Centrál Színház David Auburn Pulitzer- és Tony-díjas drámáját, az Egy bizonyítás körvonalait. A rendezővel, Puskás Tamással beszélgettünk.
Az Egy bizonyítás körvonalaiban Puskás Tamás rendezésében Szász Júliát, Horváth Lajos Ottót, Balla Esztert és Puskás Dávidot láthatja a közönség a Centrál Színházban.
Most először áll újra együtt színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, ismét apa-lánya szerepben, ezúttal a Centrál Színházban.
Szeptember 14-én lesz Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabja, a Játék a kastélyban premierje a budapesti Centrál Színházban.