Augusztus 19. a fotózás világnapja – de mit ünneplünk ekkor?
A fotózás világnapját 2010 óta ünnepeljük hivatalosan. Ezen a napon ismertették és tették elérhetővé az egyik első fotográfiai eljárást, a dagerrotípia készítésének módját.
A fotózás világnapját 2010 óta ünnepeljük hivatalosan. Ezen a napon ismertették és tették elérhetővé az egyik első fotográfiai eljárást, a dagerrotípia készítésének módját.
Profi és amatőr felvételeken érezhetjük át annak a néhány lázas napnak a történetét, melyet a Fortepan jóvoltából számos személyes fénykép közül válogattunk össze. Ráadásként a végére tettünk egy elképesztő történetet a magyar szabadságharcosokkal szolidáris amerikai matrózokról.
Hogyan lett József Attila születésnapja a magyar költészet napja? Miért maradt meg a rendszerváltás után is ez a szovjet mintára létrehozott ünnep? Utánajártunk.
Ha ma nem szívesen mozdulunk ki az otthonunkból, és egy lusta ám szívmelengető délutánt tervezünk, akkor ez a fényképes lapozgató nekünk szól.