Odüsszeusz nyomában nyaralunk idén
Közel 85 százalékkal ugrott meg a magyarok érdeklődése az Odüsszeia forgatási helyszínei iránt. A filmes turizmus jelensége - vagyis a set-jetting - nem kerüli el a hazai utazókat sem.
Közel 85 százalékkal ugrott meg a magyarok érdeklődése az Odüsszeia forgatási helyszínei iránt. A filmes turizmus jelensége - vagyis a set-jetting - nem kerüli el a hazai utazókat sem.
Vannak dolgok, amiket egyszer azért ki kell próbálni az életben, még akkor is, ha eszetlenül sokba kerülnek, és biztos nem tesszük meg többször. Aki az eszelősen drágát a legolcsóbban igyekszik megúszni, azoknak igyekszünk most a segítségére lenni.
Máltai vakációnk hétfői és keddi napja lazítósabb, andalgósabb hangulatban telt. Éppen ezért úgy gondoltam, ezek a helyszínek már összevonhatóak, hiszen nagyrészt romantikus séták tették ki őket.
A szigeten töltött második napunk során egy kedves kis halászfalut, és Málta fővárosát, Vallettát fedeztük fel. Izgalmakból, és természeti csodákból ezeken a helyeken sem volt hiány!
Az elmúlt napokat a kulturálisan és természeti értékekben is rendkívül színes Máltán töltöttük. Beszámolómat Gozo szigetével kezdem, mert ide látogattunk el az először.