A jövő, amiben (még?) nem vette át a hatalmat a mesterséges intelligencia
Ajánló Csányi Vilmos, biológus "A Látogató" című könyvéhez, amely kétezer év múlva játszódik és amelyből kiderül, milyen kritikákkal illeti a szerző a mai társadalmat.
Ajánló Csányi Vilmos, biológus "A Látogató" című könyvéhez, amely kétezer év múlva játszódik és amelyből kiderül, milyen kritikákkal illeti a szerző a mai társadalmat.
Már nem az a kérdés, hogy elveszi-e a munkánkat a mesterséges intelligencia, hanem az, hogyan tudjuk a mindennapokban a saját javunkra fordítani. Október 1–2. között Budapesten, az Eiffel Műhelyházban rendezik meg a Compass AI & Tech Summit 2026 konferenciát, ahol többek között az NVIDIA, az Adobe, a Vinted, a Zalando és a Wise szakemberei mutatják be, milyen irányba tart a technológia.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt az utazástervezés egyik legfontosabb segédeszközévé vált. Olvasd el a Kiwi.com felmérésének adatait, amit utazók körében készített.
A Google történetének egyik legnagyobb és legmélyrehatóbb változása zajlik a szemünk
előtt, amely gyökeresen átalakítja azt, ahogyan az információkat fogyasztjuk és ahogyan a
vállalkozások láthatóvá válhatnak a digitális térben.
Dr. Schwab Richárd a futureBIZ üzleti jövőkutató konferencián beszélgetett Süveges Gergő, műsorvezetővel "A fogyasztói társadalom és a kapitalizmus, mint a civilizációs betegségek oka" témában. Olvasd el beszámolónkat!
A jövőről beszélni ma már nem intellektuális luxus, hanem üzleti szükségszerűség. A technológiai ugrások, a gazdasági ciklusok felgyorsulása és a társadalmi változások olyan komplex rendszert alkotnak, amelyben a „mi lesz?” kérdés helyett egyre inkább a „hogyan jutunk el odáig?” válik relevánssá. Erre a szemléletváltásra épít a futureBIZ 2026 konferencia, amely május 7-én az UP Rendezvénytéren hoz össze tudósokat és döntéshozókat – nem jóslatokkal, hanem értelmezhető modellekkel.
A Craft konferencián a techvilág legnagyobbjai hozzák el tudásukat 2026. június 4-5-én Budapesten. Olvasd el, milyen főként MI-vel kapcsolatos előadások lesznek idén a kétnapos eseményen!
A mesterséges intelligencia alig egy-két év alatt beette magát az életünkbe. Ma már mindent a ChatGPT-től kérdezünk meg - aztán meglepődünk, amikor félrebeszél. Az utazási tanácsai például kimondottan félrevezetők tudnak lenni.
Ami az ókorból maradt, az általában térdig érő rom - meglehetősen nehéz belelátni a valós egykori várost. Pedig érdekes lenne - ma az AI segítségével persze már meg tudjuk teremteni az illúziót. De -ritkán - van olyan is, amikor ennél kicsit többet is el tudunk képzelni. Ha szerencsénk van, és valaki készített egy képet az ókorban.
Virtuális világba helyezik a monumentális művet, és AI ad majd róla háttérinfókat.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik díszvendégeként válaszolt kérdésekre David Cronenberg a fővárosi Uránia Moziban szeptember 19-én
Van egy kamera, ami éjszakánként százezer galaxist fotóz le, miközben mi csak bekapcsoljuk a telefonunkat. Ez nem sci-fi: a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium a világ legnagyobb égboltfelmérő kamerájával most új korszakot nyit a csillagászatban. A projektben magyar kutatók is kulcsszerepet kapnak.
A MOZ.GO harmadik napján a vetítések mellett szó esett a mesterséges intelligencia (AI) filmes alkalmazásáról, bemutatták a Kell egy oroszlán című dokumentumfilmet, és bepillantást nyerhettünk a casting kulisszái mögé is. Az est csúcspontjaként hét kiemelkedő művész kapta meg a Magyar Filmakadémia életműdíját.
Az utóbbi időkben azon szoktunk tréfálkozni, hogy az ember arról ismerszik meg, hogy nagy biztonsággal meg tudja mondani valamiről, hogy tűzcsap-e vagy sem. Ennél persze bonyolultabb a dolog. Tudósok most egy érdekes válasszal álltak elő.
Az MI marketingben betöltött szerepéről Magdó Emil, kommunikációs stratéga beszél cikkünkben.
Egyelőre igazán nem is látni az MI-forradalom határait - de az biztos, hogy számos etikai és filozófiai problémát vetnek fel immár nagyon hamarosan.