Kiállítással tért haza Debrecenbe Hollywood magyar királya
Szipál Márton legendás fotóiból nyílik egyedülálló életmű-kiállítás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban.
Szipál Márton legendás fotóiból nyílik egyedülálló életmű-kiállítás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban.
Neumann János: "a számítógép atyja" - minden magyar iskolában megtanítják ezt. Ám Neumann sokkal több volt ennél. Ezt - illetve ennek is csak egy szeletét - mutatja be Bertha Lívia dokumentumfilmje, A legpompásabb emberi elme.
Július 18–20. között második alkalommal rendezik meg a Füred Art Week (FAW) eseményt Balatonfüreden.
A MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál négy napos eseménysorozata ünnepélyes díjátadóval zárult, amelyen a hazai filmipar legkiválóbb alkotóit és műveit díjazták.
A MOZ.GO harmadik napján a vetítések mellett szó esett a mesterséges intelligencia (AI) filmes alkalmazásáról, bemutatták a Kell egy oroszlán című dokumentumfilmet, és bepillantást nyerhettünk a casting kulisszái mögé is. Az est csúcspontjaként hét kiemelkedő művész kapta meg a Magyar Filmakadémia életműdíját.
A Még egy kívánság című romantikus fantasy filmvígjáték különleges színfoltként érkezik a magyar filmes palettára, Dobó Kata vezető rendezőként vesz részt az alkotásban.
Június 23. és 29. között rendezik meg az Óbudai Világzenei Hetet
A június 19-i program igazi kulturális forgatagot hozott a Balaton-parti városokba, ahol Balatonfüredtől Veszprémig és Balatonalmádiig a magyar film és színház legkiemelkedőbb alkotói, művészei és rajongói találkozhattak egymással.
Hét év után ismét Budapesten lép fel a világ legismertebb gospelkórusa, a Harlem Gospel Choir. Az amerikai formáció 2025. november 18-án este fél 9-től ad koncertet a Papp László Sportarénában a „Magic of Motown” turné keretében.
Képzeljünk el egy estét, ami úgy ragyog, mint egy art deco ékszer a pesti éjszakában. A századelő hangulata, korhű revüképek, Budapest kávéházainak zsongása, New York felhőkarcolónyi álmai és Hollywood aranykora. Mindez Vass Virág új regénye, a "Szóló" fényében elevenedik meg.
Különös képre bukkantunk a Fortepan oldalán. Pünkösd idején az angliai Brompton főutcáján felvonuló tánccsoportot ábrázol: Morris táncosokat. Kik volak ezek a táncosok? Ennek próbáltunk utánajárni.
A kép alkotója Khizáni Mesrop (kb. 1560 – kb. 1652) kiemelkedő örmény kézirat-illuminátor volt...
A 19. század második felében - ahogy egyre jobban felismerte a világ, hogy milyen szoros kapcsolat van a testmozgás és az egészség között - sok nő sportolni kezdett. Népszerűvé vált körükben is a kerékpározás. Na de mit viseljenek? Legyen csinos, praktikus és ne okozzon botrányt - hát ez utóbbit nehéz volt elkerülni.
Amikor bővíteni kezdték az ívóvízcsatornát Glenia és Mücheln települések között, különös leletre bukkantak a munkások.
Móricz Zsigmond ismert regényét Vidnyánszky Attila rendezi. A tervek szerint a forgatás 43 napig tart, egészen július végéig.
A lelet több mint 800 tárgyat tartalmaz, köztük két üstöt vagy edényt, lóhámot, kantárszárakat, szertartásos lándzsákat, amelyeket feltehetően 2000 évvel ezelőtt temettek el. A történészek úgy vélik, hogy a páratlan lelet az akkori Észak-Britanniában élő elit gazdagságának és státuszának jelentős újraértékeléséhez vezethet.