A hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük – megnyílt a Kudarcok Múzeuma Budapesten
Pénteken nyílt és nyár végéig látogatható a Museum of Failure, azaz a Kudarcok Múzeuma a fővárosban.
Pénteken nyílt és nyár végéig látogatható a Museum of Failure, azaz a Kudarcok Múzeuma a fővárosban.
Vasárnap háromnapos fesztivál kezdődött Budapesten. A Chinatown Szecsuáni Street Food Fesztivál első napján a Sárkány- és Zongzi Fesztivál programjai is helyet kaptak.
Június 5-étől július 3-áig tart az Online Japán Filmfesztivál, amely keretében 23 filmet és 2 minisorozatot lehet megnézni az interneten.
Június 1-jén megnyílt a mintegy félmillió lufiból készült kiállítás a fővárosi BOK csarnokban, amely augusztus közepéig várja a látogatókat.
Június 12-15 között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, melynek helyszínei Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi.
A város legújabb, e-sportolási lehetőséget nyújtó kávézójában szakmai segítséget és társaságot is kaphatnak az érdeklődők
Új szemléletű, háromnapos zenei és fényművészeti fesztivált rendeznek a szentendrei skanzen tereiben péntektől vasárnapig.
A helytelenül viselkedő turistáktól kezdve az elképesztő mértékű szén-dioxid-kibocsátásig a nyári vakáció nem mindig felhőtlen - a helyieknek legalábbis. Íme, hogyan utazzon felelősségteljesen, és mégis jól érezze magát - a Guardian cikke.
A fővárosi Madame Tussauds múzeumban még két hónapig vendégeskedik Dwayne Johnson egyik viaszszobra.
Madrid térképen helyezte el a legálisan működő szálláshelyeit, hogy a turisták is tudják, hol fizetnek utánuk valóban adót.
Magyarországon Budapesten, a Fény utcai piacon lehet megtalálni a FeteKert boltot, ahol az okostelefonunkkal automatikusan tudunk fizetni.
Június 1-től augusztus 18-ig várja a látogatókat a Lufiland kiállítás a fővárosi BOK csarnokban.
Az olvasztás megjelenése előtt a földön kívülről származó vasat tudták csak megmunkálni az emberek.
A Halhatatlan szemét című kiállításba adunk egy kis betekintést.
A Gru-széria negyedik része nyáron kerül a mozikba, most pedig megjelent a második előzetes a filmhez.
Bemutatjuk Aitana Lopezt, Spanyolország első, mesterséges intelligenciával létrehozott modelljét.