Csütörtöktől vasárnapig várja az érdeklődőket a főváros legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT). Huszonkilenc hazai és tizenkét nemzetközi galéria is részt vesz az eseményen a Bálnában.
A Budapest Contemporary célja, hogy platformot biztosítson a magasan jegyzett kortárs galériáknak és alkotóknak, valamint népszerűsítse a hazai képzőművészet legjavát idehaza és külföldön is.
A BCT-n tavaly magyar művészek vettek részt, 2024-ben viszont nemzetközivé bővül, hiszen hat európai ország tizenkét galériájának negyvenkét alkotása látható, huszonegy alkotótól. A vásár összehozza a szakmabelieket, a műgyűjtőket és a laikus érdeklődőket. Az esemény fővédnöke Spengler Katalin műgyűjtő, aki elmondta, hogy idén a cél az volt, hogy Nemes Mártonnal közösen rendezzenek egy olyan kiállítást, ahol a nemzetközi nyitás révén húzni lehet a magyar képzőművészetet.
“Azok, akik ellátogatnak a Budapest Contemporary vásárra, találkozhatnak az aktuális trendekkel, láthatják merre tart az ország és a kontinens kortárs művészete. Felépíttetünk egy nemzetközi standot, ahol Ausztriából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek galériák és izgalmas alkotások” – mondta el Nemes Márton képzőművész, az esemény kurátora. A művész azt is elmondta, hogy a külföldi galériák megkeresésekor a reakció a legtöbbször az volt, hogy a BCT egy egyedi és hasznos kezdeményezés és szinte mindenki érdeklődést mutatott a budapesti kortárs művészeti szféra iránt. “Nem csak padláson porosodó műveket kaptunk a külföldi galériáktól, sok nagy értékű művet is ki tudtunk állítani az idei BCT-n” – emelte ki Nemes.
A kiállított művek összértéke több millió euró, azonban a látogatók pár tízezer forint értékben is találnak jó minőségű műtárgyakat. A legértékesebb kortárs alkotások értéke 50-100 millió forint.
“Tavaly rendeztük meg először a Budapest Contemporary vásárt és hamar rádöbbentünk, hogy mekkora igény mutatkozik egy ilyen találkozóra. Ezúttal is szakmai bizottság választotta ki azokat a galériákat, amelyek megjelennek az eseményen, valamint elhozzuk az európai kortárs művészetek legjavát” – mondta el Tausz Ádám főszervező a BCT sajtómegnyitóján.
A rendezők több ezer látogatót várnak a három nap alatt – gyűjtőket, vásárlókat, művészeket, befektetőket, a szakma képviselőit, valamint azokat is, akik szeretnek gyönyörködni a kortárs szcéna kínálatában. A vásáron exkluzív tárlatvezetéseket, edukációs programokat is tartanak. Ennek kapcsán Bada Éva, a KÉPEZŐ Galéria egyik tulajdonosa elmondta: a múzeumpedagógusok külön, gyerekeknek szóló tárlatvezetésekkel is készülnek. Ehhez kapcsolódik, hogy a BCT látogatása 18 év alatt ingyenes.
Csütörtöktől kétnapos mini-konferencia is várja az érdeklődőket, amely a művészet és az üzlet összekapcsolódását helyezi a fókuszba és amelyet a BCT-re vásárolt jeggyel lehet látogatni. Balogh Máté András, a konferenciát szervező Art is Business alapítója ennek kapcsán arról beszélt, az eseményen négy külföldi gyűjtemény képviselője is részt vesz. Az egyik előadás célja pedig az lesz, hogy a – nem túl számos – magyar vállalati gyűjteményeket ne raktárakban tárolják, hanem mutassák meg a közönségnek. Emellett arról is szó lesz, hogy a magángyűjtőknek miért érdemes behozni a munkahelyükként szolgáló vállalatukhoz a saját gyűjteményüket.
A Budapest Contemporary kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek teljes bevételét az Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.
A kiállítás előterében lévő Audi TT RS – amely az utolsó példány ebből a típusból, ami legurult a győri gyártósorról – karosszériáján például egy autista művész grafikája látható. Az autót egy október 7-ig tartó, internetes aukció keretében lehet hazavinni. A mintázásról készült videót alább nézhetik meg:
Az Az Equilor Alapkezelőhöz tartozó Wealth Office befektetőcég BCT keretében megrendezett “5+1 érzék” című kiállításán a meghívott művészek az öt érzékre és a racionális gondolkodáson túlmutató plusz egy érzékre – legyen ez kinek-kinek, amire gondol – koncentrál: “Manapság az öt (+1) érzékünket szélsőségesen egyenlőtlenül használjuk, a látásunkat és hallásunkat már-már kibírhatatlanul igénybe vesszük. A ránk ömlő vizuális és verbális információ-áradat feldolgozása intellektusunkat végsőkig megterheli. A folyamatos éberség állapotában jóformán alig érezzük az ízeket, illatokat és a tapintás is szinte csak a praktikumra szorítkozik, nem jut eszünkbe l’art pour l’art végig simítani egy szép textúrán vagy akár egy kedves arcon. Kupcsik Adrián és a kiállításba meghívott művészek képei visszahúznak az érzékeinknek szánt eredeti feladatokhoz felfigyelni az érzésekre, a kör a megérzéseinkre, száguldó gondolatainkat lelassítani, a jelenbe megérkezni” – írják a tárlat leírásában.
A belépőjeggyel nyereményjátékban is részt lehet venni, a Tensi Holiday jóvoltából lehet utazást nyerni. Jegyeket a helyszínen lehet vásárolni.
Borítókép: Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Vásár a Budapest Bálnában
Frissítés (2024.09.27. 15:08): Eredeti cikkünkben helytelenül tüntettük fel az Equilor Alapkezelő nevét, ezt javítottuk. A hibáért elnézést kérünk.