Frissítés (2024.09.24.): a koncert betegség miatt elmarad.
A Nem Adom Fel Alapítvány által létrehozott Never Give Up Gospel Kórus idén is különleges eseménnyel indítja új évadát, amelynek célja a Mikes Lélekközpont projekt segítése. Az eseményre a Thököly úton, Budapesten, a 14. kerületben kerül sor, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak, szeptember 26-án, 18 órakor.
A kórus tagjai maguk is fogyatékossággal élők, akik zenéjükkel és elkötelezettségükkel példát mutatnak arra, hogy az akadályok legyőzhetőek. Az est folyamán a közönség kedvenc filmzenéit és szerelmes dalokat hallgathat meg, különleges gospel feldolgozásban.
Az esemény fő célja a Mikes Lélekközpont megvalósulásának elősegítése. Az épület létrejöttével egy olyan háromszintes szakmai központot szeretnének létrehozni, ahol autizmussal élő gyermekeket fejlesztő és az őket nevelő családokat támogató programot valósítanának meg, és emellett lehetőséget biztosítanának fogyatékossággal élő fiatalok támogatott lakhatására is.
A kórus szimbolikus, 1500 forintos belépővel várja a támogatókat, mely összeggel a résztvevők hozzájárulhatnak a Lélekközpont felépítéséhez, amely a jövőben számos család és fiatal számára biztosít majd otthont és támogatást.
Az alapítvány mottója: „Lelket öntünk a világba” jól tükrözi elhivatottságukat, hogy nem csak a zene erejével, hanem aktív közösségi szerepvállalással is hozzájáruljanak a társadalom érzékenyítéséhez és a fogyatékossággal élők helyzetének javításához.
További részletek a Facebook-eseményben.
A Nem Adom Fel Alapítvány a honlapján fogad pénzbeli adományokat.
Borítókép: A Nem Adom Fel Alapítvány gospel kórusa