Szórakoztató és elgondolkodtató – az egész családnak
A Véletlenül írtam egy könyvet 2025. január 16-tól látható a mozikban.
A Véletlenül írtam egy könyvet 2025. január 16-tól látható a mozikban.
Ausztria legmagasabb épülete kitűnő programlehetőség gyermekekkel és anélkül is - a bécsi Duna-toronyban jártunk.
Az V. kerületi Erzsébet téren tartanak angol nyelvű könyvvásárt szombaton, június 22-én.
Június 1-jén megnyílt a mintegy félmillió lufiból készült kiállítás a fővárosi BOK csarnokban, amely augusztus közepéig várja a látogatókat.
Hogy micsoda és hol? Egy remek program természetkedvelőknek és érdeklődőnek. 24 órás vadonleltár fajvadászat egy zalai településen június 1-én és 2-án. Akár pár órára is érdemes bekapcsolódni.
Június 1-től augusztus 18-ig várja a látogatókat a Lufiland kiállítás a fővárosi BOK csarnokban.
A Gru-széria negyedik része nyáron kerül a mozikba, most pedig megjelent a második előzetes a filmhez.
Egy brit házaspár úgy döntött néhány évvel ezelőtt, hogy elegük van a munkából, és egy jachtra költöztek Görögországban. Most előálltak történetükkel.
Danny Bain és Ágoston Béla április 9-én a budapesti Európa Pontban adott ingyenes mesekoncertet. Olvassátok el élménybeszámolónkat!
A TulipGarden Tisza-tóban idén minden eddiginél több, 200 ezer tulipán bontja szirmát. A színpompás tulipánok mellett nárciszokat és jácintokat is meg lehet találni a Kunhegyes és Abádszalók közötti virágoskertben.
Március végétől hosszabb üzemidővel és nosztalgiajáratokkal várják az érdeklődőket a budapesti Gyermekvasúton.
A Fővárosi Csatornázási Művek nyílt napján jártunk, a Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telepen.
Beszámoló az almásfüzitői Azaumban tett látogatásunkról
Aki focit akar nézni, az általában Spanyolország vagy Olaszország nagy stadionjai felé veszi az irányt. Nekünk jobb ötletünk van – menjenek Finnországba. Ott olyan focit látnak, amit sehol másutt. Nem is kell hozzá pálya, elég a mocsár.
Bene Csabával, a Soproni Tourinform Iroda munkatársával az Utazás kiállításon beszélgettünk a Fertő-táj régióról.
A hangszerboltokban a hangszerek széles választékával találjuk szemben magunkat, a hatalmas zongoráktól kezdve a dobokon át, a különféle gitárokig. Mi a helyzet akkor, ha valami csendesebb hangszerre vágyunk mert nyugalmat szeretnénk biztosítani a családunknak vagy éppenséggel nem szeretnénk zavarni a szomszédokat? Van egy jó hírünk, hiszen léteznek ilyen hangszerek is.