Az első magyar családi film, évtizedek óta – így hivatkoznak rá a készítők és a Véletlenül írtam egy könyvet valóban az: minden korosztály talál benne olyan karaktert, akivel azonosulni tud. Ha más miatt nem, a szereplő által képviselt generációból adódóan.
A film egy holland könyv alapján készült magyar-holland koprodukcióban. A történet szerint egy 13 éves kislány, Nina (Demeter Villő) író szeretne lenni, amiben a szomszédja, Lídia (Zsurzs Kati) van segítségére. A kislány az öccsével (Hárs Bonca) és apjával (Mátray László) él, kiskorában meghalt az édesanyja (Lovas Rozi), akiről nem sokat tud. A kislány mindenbe beleszóló nagynénje (Tenki Réka) segít a nevelésben. Az édesapa több, különböző kapcsolattal való próbálkozás után megismerkedik Dettivel (Rujder Vivien). A filmben azt követhetjük végig, ahogy Nina tulajdonképpen feldolgozza édesanyja halálát és elfogadja, hogy édesapja megállapodjon egy új nővel. Bár a film erre már nem tér ki, de a happy endes befejezés ezt sejteti.

Hárs Bonca, Lakos Nóra, Sümeghy Claudia és Rujder Vivien a Véletlenül írtam egy könyvet sajtóbemutatóján, 2025. január 14-én a Puskin Moziban
A film olyan témákat boncolgat, mint a kamaszszerelem, az első menstruáció, az egyszülős vagy mozaikcsaládok. Az alkotók közleménye szerint a film „mintát és eszközt ad a veszteség-, a hiány-, a gyászfeldolgozás, valamint az elfogadás kapcsán. Kulcstémája az írás megjelenítése mint a nehézségek feldolgozásának eszköze. Az impact kommunikációnak köszönhetően szakmai partnerek segítségével olyan nézőkhöz is eljuthat a film, akiknek kapaszkodót nyújthat, segíthet. A film alkotói különleges vetítéseket szerveznek, amelyekhez különböző workshopok, beszélgetések társulnak irodalom- és meseterápiás, vagy épp veszteség-feldolgozással foglalkozó szakértők bevonásával, az érintetteknek és a nagyközönségnek egyaránt.” Az alkotók nem titkolt célja, hogy a film megnézése után a közönség beszélgessen egymással (akár ismerve, akár ismeretlenül) a film által boncolgatott témákról.

Demeter Villő és Zsurzs Kati a Véletlenül írtam egy könyvet forgatásán. Fotó: Lakos Nóra
A mozifilm több mint négy év alatt jutott el az ötlettől a mozivásznakig. Lakos Nóra producerként, rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzi az alkotást. A részben neki, részben pedig a casting directornak, Bartsch Katának köszönhető megannyi jó színész mellett a képi világot is érdemes kiemelni: A kislány szemszögéből való történetmesélést kedves animációk kísérik (a vizuális effektek egy holland cég munkáját dicsérik, ebben a videóban lehet némi ízelítőt kapni ebből). A látványvilágért összességében pedig Szurdi Juci, látványtervező felelt (ő január 23-án mesél a munkájáról a film vetítése után, erre sajnos már elfogytak a jegyek). Egyrészt a látvány, másrészt a kedves karakterek miatt tudnám elképzelni ezt a történetet tévé- vagy streamingsorozatként, persze ugyanilyen szinten és ugyanezekkel a színészekkel elkészítve. A színészekkel, akik mellékszerepekben is kitűnőek: A család barátját és egyben ezermestert alakító Mucsi Zoltán vagy az iskolai portásként feltűnő Stefanovics Angéla már a vásznon való megjelenésük pillanatában nevetésre késztetik a nézőt, ami után a játékukkal sem okoznak csalódást.

Mucsi Zoltán a Véletlenül írtam egy könyvet forgatásán. Fotó: Reisz Dániel
A Véletlenül írtam egy könyvet című filmben a legjobb mai magyar előadók zenéi közül válogattak. A Bagossy Brothers Company Olyan ő című száma vagy Szabó Balázs Bandája Hétköznapi című dala többször is szerepet kap. Bagossy-ékkal január 23-án lehet találkozni az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy közönségtalálkozó keretében (néhány jegy még kapható).
A film betétdala, mások mellett Szabó Balázs, Gryllus Dorka, Wolf Kati, Gubik Petra és a Soharóza kórus tagjai előadásában:
A Véletlenül írtam egy könyvet az első magyar zöld szemléletű film (a Nemzeti Filmintézet első zöldprodukciója). Ez azt jelenti, hogy az elkészülése során számos környezetvédelmi vállalást teljesített: fontos szempont volt a karbonlábnyom csökkentése, a társadalmi és környezeti fenntarthatóság szem előtt tartása, a forgatási és gyártási folyamatokban is. Épített stúdió nélkül, külső helyszíneken forgatott a stáb, környezetbarát eszköztárral dolgoztak, valamint a logisztikai folyamatoknál is a zero waste szempontok érvényesültek. Ezt egyvalami csorbítja, hogy az egyik szponzor egy üdítőket gyártó cég – bár betétdíjas üvegpalackban árulják a termékeiket, de a csapvizet semmi sem tudja felülmúlni környezetvédelemben (talán csak az, ha egyáltalán nem fogyasztunk semmit, ami nem túl összeegyeztethető az élettel).
A film előzetese itt látható:
Érdemes megnézni a filmet a moziban – családdal vagy anélkül is. De nem csak a fentiek miatt: a mozijegy mellé a film készítői egy letölthető éves tervezőt egy úgynevezett „Boldogságtervezőt” adnak, amivel játékos, írásos feladatok segítségével tervezhetjük meg az új évet – és a boldogságunkat, Dallos Bogi ajánlásával. A Boldogságtervező a mozijegyek sorszámával igényelhető ezen az oldalon.
Borítókép: Demeter Villő a Véletlenül írtam egy könyvet forgatásán. Fotó: Rózsa Tamás