Világörökség lehet a délutáni beszélgetés
Persze nem akármilyen, és nem akárhol - a szellemi kulturális örökségek listájára a Spanyolország Algar vetetné fel a traccspartit.
Persze nem akármilyen, és nem akárhol - a szellemi kulturális örökségek listájára a Spanyolország Algar vetetné fel a traccspartit.
Az új édesség egyelőre korlátozott ideig az Egyesült Államokban lesz elérhető, de ha beválik reménykedhetünk, hogy itthon is megjelenik.
Már csak két nap, és Russell Cook célba ér. A 27 éves brit férfi délről északra haladva egy év alatt végigfutotta Afrikát.
A panda szupercuki, ráadásul annyira esszenciálisan kínai, hogy annál kínaibb már nem is lehetne semmi. Sokan csak azért mennek Szecsuánba, hogy pandát lássanak, vagy akár gondozzanak, simogassanak, stb. Jöjjön egy kis pandatörténelem.
Itthon nagyon kell kutatni utána, de az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában ilyentájt egyes kólásüvegeken sárgára változik a kupak színe. A kóla íze viszont változatlan marad. Mi a titok?
Eddig a lemondási feltételeket a szállásadók szabták meg - a szállásközvetítő cég, most új irányelveket fogalmazott meg, amelyek felülírhatják a szállásadók által megállapított szabályokat.
Az amerikai kormány hadat üzent az úgy nevezett "junk fee"-knek, azoknak a díjaknak, amelyekkel a szolgáltatók az áraikat emelik, úgy, hogy közben nem jár értük valós szolgáltatás. A szolgáltatók persze nem értenek egyet.
A koktél alig két összetevőből áll, és igazán nem nehéz előállítani, de nem is éppen az úrias kifinomultságot tükrözi.
A kínaiak halálra dolgozzák magukat, reggeltől estig a munkahelyükön robotolnak, utána pedig hazamennek házi feladatot írni. Az országot valami szürke szmog fedi, és amúgy is szürke minden, az emberek pedig legfeljebb jelszavakat skandálnak szórakozásképp. Nos Szecsuán nagyon nem ilyen.
Nem akarjuk vegán életmódra szoktatni a magyarokat - sem hagyományaik elhagyására. Pusztán azt szeretnénk bemutatni, mennyire más hagyományok élnek más keresztény közösségekben.
A wasabis csokik hazájától nem várnánk semmi jót, de azért kicsit meglepett, hogy az idei szezon új fagyitrendje Japánban nem a csoki, vanília, vagy mondjuk licsi, hanem a...
Múlt évben sokak képzeletét felcsigázta, hogy közvetlen Budapest - Taskent és Budapest - Szamarkand járatokról is szó esett. A taskenti járatokat végül törölték, a szamarkandi járatok pedig el sem indultak. Talán idén...
Egy évszázaddal ezelőtt az utazás fárasztó, és veszélyes volt, akinek nem volt szerencséje, könnyen ott veszhetett a zuhatagoknál. A veszélyes út magyar krónikásáról most kínaiul is könyv jelenik meg.
Indiáé a világ legnagyobb filmipara, mi mégis csak meséket hallottunk a távoli csillogó, de európai szemmel kicsit fura Bollywoodról. Most India egyik legismertebb filmrendezője jelentkezik egy új sorozattal a Netflixen.
Míg mi a sonkát főzzük, és a tojást festjük, India – és a teljes hindu világ – már javában ünnepel. A világ legszínesebb ünnepét ülik meg, a hólit. A legszínesebb itt nem költői vagy újságírói túlzás, az ünnep ugyanis magukról a színekről szól.
Ami a kínai konyhában a szecsuáni, az Európában a magyar, állítja egyik kínai beszélgetőtársunk. Neki hihetünk, járt már Magyarországon, és szerette a magyar konyhát, a szecsuániban pedig, a szó legszorosabb értelmében, otthon van.