Orosz rendező, olasz–francia–spanyol koprodukcióban valósította meg a Limonov, a balladát. A film, amely Eduard Limonov, költőről szól, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be tavaly. Magyarországon február 6-tól látható országszerte a mozikban.
Limonov, a ballada
18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Eduard Limonov, a radikális szovjet költő izgalmas története, aki New Yorkban csavargóvá, Franciaországban szenzációvá, Oroszországban pedig politikai antihőssé vált. Forradalmi harcos, gengszter, egy manhattani milliomos komornyikja, bicskával hadonászó költő, a szép nők imádója, háborús uszító, politikai agitátor és regényíró is, aki saját nagyságát méltatta műveiben. Eduard Limonov élettörténete utazás Oroszországban, Amerikában és Európában a 20. század második felében.
Rendező: Kirill Szerebrennyikov
Forgatókönyvíró: Emmanuel Carrère regénye nyomán Pawel Pawlikowski, Ben Hopkins, Kirill Szerebrennyikov
Producer: Lorenzo Gangarossa, Mario Gianani, Dimitri Rassam, Ilya Stewart
Zeneszerző: Massimo Pupillo
Operatőr: Roman Vaszjanov
Vágó: Jurij Karih
A film öt év alatt készült el. A forgatást még Moszkvában kezdték el, viszont miután kitört az orosz-ukrán háború, és Oroszországot el kellett hagyniuk a külföldieknek – akik többségben voltak a stábban -, némi kihagyás után Rigában, Lettországban folytatták a film készítését. A többi között erről, valamint a költőhöz való viszonyáról és a forgatás körülményeiről is beszél az alábbi interjúban a rendező, Kirill Szerebrennyikov – a film magyar forgalmazója jóvoltából.

Kirill Szerebrennyikov, a film rendezője
Mit tudott Limonovról, mielőtt belevágott ebbe a projektbe?
Fiatalemberként olvastam a Limonka című újságját, amely formabontó, alternatív jellege miatt nagyon népszerű volt, különösen a fiatalok körében. Limonov élete bizonyos értelemben a szemünk előtt bontakozott ki. A bátorsága, a mindenki mástól való különbözősége nagy hatással volt rám. Egyre jobban kezdtem érdeklődni iránta, de ahogy követtem a politikai fejlődését, megváltozott a róla alkotott véleményem. Az ő pártja (az 1993-ban alapított Nemzeti Bolsevik Párt) adta nekünk az első ízelítőt a fasizmusból, és megmutatta, hogy mivé válhatnak majd az orosz fasiszták.
Találkozott vele valaha személyesen?
Egy időben gyakran összefutottam vele társasági összejöveteleken. Mindegyiken ott volt a gyönyörűszép feleségével, Kátya Volkovával. Akkoriban női magazinokba írt, ami nem éppen illeszkedett a burzsoáziaellenes retorikájába. Soha nem beszéltem vele, sem akkor, sem később.
Egyszer eljött megnézni az egyik színházi előadásomat, amely Zahar Prilepin regénye alapján készült. Igazából meglepő most, sok évvel később felidézni, mert erősen politikus előadás volt, ami a mai Oroszországban elképzelhetetlen lenne. Az előadás után készítettünk egy közös fotót. Limonov úgy nézett ki, mint egy szobor, egy Buddha, aki leereszkedett a talapzatáról. Egy szót sem váltottunk, és be kell vallanom, én nem is nagyon akartam. A közösségi médiában különösen rosszindulatú volt – mindenkit támadott, többek között Prilepint és engem is. Kegyetlen tudott lenni. Később azonban elolvastam Az öregember című regényét, és nagyon meghatónak találtam.

Eduard Limonov az íróasztala mellett Párizsban, 1984 augusztusában. Fotó: John Oakes / Wikimedia Commons
Eduard Venyiaminovics Limonov
Eredeti nevén Eduard Szavenko (Dzerzsinszk, 1943. február 22. – Moszkva, 2020. március 17.) szélsőjobboldali orosz író, költő és politikus, a Nemzeti Bolsevik Párt elnöke, az eurázsianizmus híve.
Harkovi gyerek- és ifjúkora után Moszkvában vált az ellenzéki irodalom ismert alakjává, költeményei szamizdatban terjedtek.
1974-ben emigrált Amerikába. A New York-i élményeiről szóló, merész szexuális, beleértve a meleg pornóval határos részleteket tartalmazó, magyarul is megjelent Ez vagyok én, Edicska című regénye a nyolcvanas években világszerte sikert aratott. Egy ideig Franciaországban élt, majd 1991-ben tért vissza hazájába.
2001-től két évet börtönben töltött tiltott fegyverbirtoklás és az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének kísérlete miatt. Számos regénnyel, elbeszélés- és verseskötettel a háta később főként szélsőjobboldali politikai esszéket írt.
2020-ban halt meg, 77 évesen, műtéti szövődmények következtében.
Forrás: Wikipédia
Hogyan jött az ötlet, hogy filmre adaptálja Emmanuel Carrère Limonov (2013) című könyvét?
Amikor a figyelmembe ajánlották ezt a projektet, úgy döntöttem, hogy először is elmerülök Emmanuel Carrère könyvében, amely nagyon pontosan és zseniálisan lírai hősként mutatja be Limonovot. Magával ragadott a könyv intelligenciája, és én magam akartam megírni a forgatókönyvet. Hangsúlyozni kell, hogy ez semmiképpen sem Limonov életrajza vagy bármiféle életrajzi film. Ez Carrère könyvének filmes adaptációja. Követem Emmanuel gondolatait, árnyalatait, megközelítését, illetve azt a szándékát, hogy megfejtse Eddie, vagyis Edicska, az író által megteremtett lírai hős rejtélyét. Sokat beszélgettünk erről Emmanuel Carrère-rel, és örülök, hogy meg tudtam győzni, hogy jöjjön el a forgatásra, mert mindenképpen szerettem volna, ha ő is szerepel a filmben. 2022. február 25-én érkezett meg, amikor mindenki elhagyta Oroszországot, mert megkezdődött az ukrajnai invázió.
Miért döntött úgy, hogy angol nyelven forgat, és hogy a brit színészre, Ben Whishaw-ra osztja Limonov szerepét?
Az angol nyelv kézenfekvő megoldásnak tűnt ehhez a nemzetközi projekthez – olaszok gyártják, francia regény alapján készült, és orosz rendező jegyzi. Emellett egy olyan könyv adaptációjáról van szó, amely világsikert aratott, és a nyugati közönségnek szól. Sokféle színészt javasoltak nekem. De én olyasvalakit kerestem, aki fizikailag is hasonlít Eddie-re, és mélyebb szinten is megtestesíti. Ben minden várakozásomat felülmúlta. Valóban nagyszerű művész. Hatalmas örömet éreztem, amikor láttam, ahogy kaméleonként átalakul Limonovvá. Érdemes megjegyezni, hogy az életben Ben teljesen az ellentéte annak, ami Limonov volt. Kifinomult, kedves és nyugodt brit… A kamera előtt azonban igazi orosz Limonovvá lényegült át. Van valami titokzatos egy ilyen radikális átalakulásban, még akkor is, ha természetesen rengeteg előkészület előzi meg. Ben hatalmas mennyiségű archív felvételt szívott magába, teljesen elmerült bennük. A forgatáson a stábból sokan ismerték az igazi Limonovot. Ők voltak lényegében a film első nézői, és teljesen meg voltak győzve: nem volt kétséges számukra, hogy Limonov köztünk van.

Ben Wishaw a Limonov, a ballada című filmben
A film forgatását megszakította Oroszország ukrajnai inváziója.
Ez rendkívüli és tragikus történet. Amikor a háború elkezdődött, úgy volt, hogy épp a New Yorkban játszódó részleteket kezdjük el forgatni. Két New York-i városnegyedet teremtettünk újjá a szabad ég alatt, Moszkvában. A belső jeleneteket pedig a Moszfilm stúdiójában kellett volna felvenni. Aztán elkezdődött az invázió. A nagykövetségek felszólították a külföldieket, hogy térjenek haza, és Ben Whishaw-nak is el kellett hagynia az országot. Ott találtuk magunkat az operatőrrel és a díszlettervezővel a feleslegessé vált díszletek között. Hat hónappal később a producerek úgy döntöttek, hogy ezeket a New York-i díszleteket máshol, Európában építik újjá, és folytatódott a forgatás. Összesen öt évig tartott a film elkészítése.
Milyen hatással voltak ezek az események a Limonov, a ballada történetére?
Maga a történet vált alapvetően élesebbé és még szörnyűbbé, ahogy a karakter is. Minden, ami ma történik, abból ered, amit Limonov írt. Háborút akart, a Szovjetunió visszatérését akarta. Olyan érzés számomra, mintha az általa megálmodott világban élnénk, mintha a Kreml közvetlenül az ő és Alekszandr Dugin (filozófus és a Nemzeti Bolsevik Párt tagja) szövegeiből merített volna ihletet… Tekintettel a jelenlegi kontextusra, még inkább szükségét éreztem annak, hogy megmutassam azokat a folyamatokat, amelyek ehhez az erőszakhoz vezettek, és hogy megértsem, honnan ered az orosz fasizmus. Fogalmam sincs, Limonov mit gondolt volna erről a háborúról vagy szülővárosa, Harkiv bombázásáról. Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni, mert a történelmet nem feltételes módban írják. De azt tudom, hogy támogatta a Krím annektálását, ahogyan támogatta a szeparatistákat is, sőt, nem találta őket elég radikálisnak – olyannyira, hogy egyenesen gyengeséggel vádolta Oroszországot.

Jelenet a Limonov, a ballada című filmből
Meséljen a film lenyűgöző képi világáról!
Nagy kihívást jelentett a korszak – a hatvanas-hetvenes évek, majd a kilencvenes évek Szovjetuniójának, illetve a hetvenes évek New Yorkjának – megteremtése. Maximális hitelességre törekedtem. Korabeli képeket használtunk fel, hogy újrateremtsük a rendkívül piszkos New Yorkot, a földi poklot, tele patkányokkal és szeméttel. Nagyon kíváncsi vagyok az amerikai nézők véleményére ezekről a jelenetekről. Olyan statisztákat is kerestünk, akiknek az arca hasonlít egy letűnt korszak arcaihoz. Rengeteget dolgoztunk a jelmezeken és az általános hangulaton. Hihetetlen élmény volt. Stílusát tekintve olyan ez a film, mint egy képregény vagy kollázs. Minden formátumot fel akartam használni: négyzetes, fekete-fehér felvételekkel ábrázoltam a Szovjetuniót, majd széles és színes felvételekkel az Egyesült Államokat. A fényképészet nagy szenvedélyem. Sokat merítettem az archívumokból. Ahogy a cím is jelzi, ez a film egy „ballada”: filmballada, a költészetből kölcsönözve a ritmust, az alliterációkat, az idő és az emberek összefonódását.
A ballada az orosz nyelvben középkori dalt is jelent, amelyet tánc kísér. A zene különösen fontos ebben a filmben. A dalokat már a forgatás megkezdése előtt kiválasztottam, mert azt akartam, hogy a nézők mindig azt érezzék, amit Eddie érez legbelül. Egy orosz együttessel, a Shortparisszal dolgoztam együtt, akik Tom Waits, Lou Reed és a Velvet Underground dalait értelmezik újra, modern csavart adva nekik. Massimo Pupillo zeneszerző pedig megírta a film eredeti zenéjét, amit csodálatosnak találok. A különböző hangokkal és különböző nyelvekkel keverve igazán erőteljessé vált.
A film előzetese:
Összefoglalva, hogyan jellemezné Limonov alakját?
Ellentmondásos. Ez az a kulcsszó, amellyel meg lehet érteni Limonovot. Ismétlem, nem a történelmi alakról beszélek, hanem az én karakteremről, a lírai Eddie-ről. Ahogy Emmanuel Carrère mondja, olyan, mint egy regényhős – nincs erkölcsi iránytűje. Mégis van benne valami költői. Alternatív költő, szerelmes, szenvedélyes… Aztán militarista, imperialista és fasiszta lesz… Elkezdi gyűlölni az egész világot, mert elvesztette a nagy szerelmét, Jelenát, és azért is, mert nem tudja elérni a dicsőséget, amire vágyik. Ő valóban antihős, egyfajta orosz „Joker”.
Borítókép: Ben Wishaw a Limonov, a ballada című filmben, 2022. szeptember 6-án, Rigában, Lettországban. Fotó: Szergej Ponomarev / The New York Times
Képek és szöveg forrása: Cirko Film sajtó