Premier előtt érkezik a Még egy kívánság a Filmpiknikre – immár teljes a program

Szerző: | 2026. 08. 10. 11:26

Olvasási idő: 4 perc

Idén nyáron sem maradnak filmek nélkül azok, akik Veszprémben vagy a Balaton környékén keresnek kulturális programot. Augusztus 27–29. között rendezik meg a megújult Veszprém-Balaton Filmpikniket, amely mintegy hetven játék- és dokumentumfilmmel, valamint kisjáték- és animációs filmes válogatással várja a közönséget Veszprémben és Balatonfüreden. A program egyik különlegessége, hogy premier előtt lesz látható Dobó Kata és Szilágyi Fanni új filmje, a Még egy kívánság.

A háromnapos rendezvény nem kizárólag a friss filmekről szól: a szervezők az elmúlt év több fontos alkotását, közönségkedvenceket és néhány filmes kuriózumot is műsorra tűztek. Az esemény házigazdája Osvárt Andrea, színész és producer lesz. A vetítéseket közönségtalálkozók, koncertek és gyerekprogramok egészítik ki, így a Filmpiknik inkább összművészeti nyári eseménynek ígérkezik, mint egyszerű filmvetítéssorozatnak.

Két premier és egy premier előtti vetítés

A programban két film premierjét is a Filmpiknikhez időzítették. Kollmann András antropológiai szemléletű dokumentumfilmje, az Időre hangolva augusztus 27-én 18 órakor mutatkozik be a FOTON-ban.

A film olyan emberek életét követi, akiknek mindennapjait nem a hagyományos értelemben vett időbeosztás, hanem az időjárás alakítja. Kite-surfösök, windsurfösök és siklóernyősök számára ugyanis az előrejelzések, a felhők mozgása és a változó atmoszférikus viszonyok határozzák meg, mikor és hogyan cselekszenek. Az Időre hangolva ezen keresztül vizsgálja az ember és a természet közötti törékeny egyensúlyt.

Túros-Máté Kinga a Föld és vas című filmben

Túros-Máté Kinga a Föld és vas című filmben

Másnap, augusztus 28-án 15 órakor a Hangvillában debütál Buvári Tamás Föld és vas című, megtörtént eseményeken alapuló filmje. A Buvári Lilla, Trill Zsolt és Tutós-Máté Kinga főszereplésével készült alkotás három különböző történelmi időszakot kapcsol össze: 1947-et, 1985-öt és 2025-öt.

A film az otthontól való elszakadás különböző formáit vizsgálja. Megjelenik benne a magyarországi németek második világháború utáni kitelepítése, az 1980-as évek erdélyi magyar polgárainak betelepülése, valamint a 2020-as évek Nyugat-Európa felé irányuló migrációs hulláma. A három idősík egymás mellé helyezése így nem pusztán történelmi visszatekintés, hanem az otthon fogalmának változására is reflektál.

A fesztivál egyik leginkább várt filmes eseménye augusztus 29-én este következik. A Hangvillában 19:30-kor premier előtt vetítik a Még egy kívánság című filmet.

Egy kívánságfüzet, ami mindent megváltoztat

Dobó Kata és Szilágyi Fanni filmjének főszereplője Takács Juli (Hermányi Mariann), egy húszas évei végén járó zenei menedzser, aki szakmailag és a magánéletében is meglehetősen elkényelmesedett. A megszokott rutin akkor borul fel, amikor egy kívánságfüzet kerül a kezébe.

A füzet segítségével bármit eltüntethet a világból. Juli kezdetben ezt a lehetőséget arra használja, hogy egy szakmai baklövés után megpróbálja rendbe hozni a helyzetét. Az egyetlen kiutat abban látja, ha felfuttat egy ismeretlen zenekart – ehhez pedig egyre intenzívebben kezdi használni a kívánságfüzetet.

Trill Beatrix, Szalay Bence, Dobó Kata, Domonkos Éva Lili, Wettstein Márk. Fotó: Sallak Dóra / Megafilm Service

Trill Beatrix, Szalay Bence, Dobó Kata, Domonkos Éva Lili, Wettstein Márk. Fotó: Sallak Dóra / Megafilm Service

A történet azonban nem áll meg néhány ártalmatlan kívánságnál. A füzetbe kerülő kívánságok idővel egyre extrémebbé válnak, és Juli számára lassan világossá válik, hogy annak, amit kíván, következménye is van.

A film főszerepeiben Hermányi Mariann és Kádár L. Gellért látható, mellettük Trill Beatrix és T. Danny is fontos szerepet kapott. A Megafilm Service gyártásában készült alkotás első nyilvános premier előtti vetítését tehát a Filmpiknik közönsége láthatja.

A kívánságfüzettől a színpadig – Dobó Kata új filmjéről mesél Wettstein Márk

Mit ér a film zene nélkül?

A Filmpiknik azonban nemcsak a filmekről, hanem a filmes szakma aktuális kérdéseiről is szól. A fesztivál mottója, a „Miénk itt a film!” jegyében több szakmai beszélgetést is rendeznek.

Augusztus 28-án 16 órakor a Nyárkertben rendezik meg a Zene nélkül mit ér a film című kerekasztalt, amelyen Balázs Ádám, Másik János, Márta István és Kalotás Csaba zeneszerzők beszélnek arról, hogyan dolgozik együtt a zeneszerző és a filmrendező.

A filmzene gyakran csak akkor tűnik fel, amikor különösen erős vagy éppen zavaró. Pedig a megfelelő zene sokszor úgy alakítja egy jelenet hangulatát, hogy közben szinte észre sem vesszük. A beszélgetés éppen ennek a háttérben zajló alkotói munkának a kulisszatitkaiba enged betekintést.

A Hogyan tudnék élni nélküled? lett a legjobb film a MOZ.GO-n

A Hol a határ? című kerekasztalnál dr. Sebestyén Andrea panaszkezelési és vizsgálati szakértő, Kovács Bálint újságíró és Kurucz Marion intimitáskoordinátor azt járják körül, hogyan érvényesülhet az emberi méltóság és a pszichológiai biztonság az alkotói folyamatokban. A Mi volt az indok? című beszélgetés pedig az elutasított forgatókönyvek történetét veszi elő: Pálfi György és Kis Hajni rendezők, Berkes Juli és Kántor László producerek, valamint Can Togay író-rendező többek között arra keresik a választ, hogy egy új pályázati rendszerben milyen hely juthat azoknak a filmterveknek, amelyeket korábban – akár politikai okokból – elutasítottak.

A filmkritika helyzete sem marad ki a programból. Az Akik írnak a filmekről című kerekasztalbeszélgetésen Vajda Judit (Filmvilág), Molnár Judit Anna (film.hu), Kovács Gellért Filmszerész, Jakab Benke Nándor (Filmtett) és Gyöngyösi Lilla (filmtekercs.hu) arról beszélgetnek, mit jelent ma filmekről írni, és milyen szerepe lehet a kritikának a megváltozott médiakörnyezetben. Szóba kerülhet a nyomtatott és online filmes lapok jövője, valamint az is, mit várnak a filmes újságírók az új rendszertől. A beszélgetések így a filmek mögötti világba is betekintést kínálnak: nemcsak azt lehet majd látni, milyen alkotások készülnek, hanem azt is, milyen szakmai és társadalmi kérdések formálják a magyar filmkultúrát.

Filmek Veszprémben és Balatonfüreden

A Filmpiknik programja ennél jóval szélesebb. Az elmúlt évben bemutatott filmek között szerepel Enyedi Ildikó több díjat nyert Csendes barát című alkotása, de a közönség olyan népszerű filmeket is láthat, mint az Itt érzem magam otthon, a Szenvedélyes nők vagy a Beléd estem.

A szervezők kuriózumokat is válogattak a programba, köztük a Tavalyi szél, a Belső tér, a Tyúk és a Random című alkotásokat. A kisjáték- és animációs filmek külön válogatása pedig azoknak is kínál választási lehetőséget, akik a nagyjátékfilmek mellett a rövidebb, kísérletezőbb formákra kíváncsiak.

A vetítések mellett közönségtalálkozók, koncertek és gyerekprogramok teszik teljessé a háromnapos rendezvényt. A helyszínek között Veszprém több kulturális tere és Balatonfüred is szerepel, így a Filmpiknikhez akár egy balatoni program is könnyen kapcsolható.

Az Itt érzem magam otthon nem csak a diktatúrákból való kitörésről szól – interjú Józsa Bettina színésznővel

A jegyvásárlás a fesztivál most elindult honlapján keresztül érhető el, a vetítésekre egységesen 500 forintos áron. Ez pedig azt is lehetővé teszi, hogy akár több filmet is beiktassunk a három nap programjába anélkül, hogy egyetlen választás mellett kellene letennünk a voksunkat.

Aki tehát augusztus végén még nem engedné el teljesen a nyarat, de a strandolás mellett már valami másra is vágyik, annak a Veszprém-Balaton Filmpiknik jó alkalom lehet néhány új film felfedezésére. Különösen akkor, ha kíváncsi arra is, hogyan fest majd a mozivásznon az a bizonyos kívánságfüzet, amelyben – a film ígérete szerint – egyetlen kívánság sem marad következmények nélkül.

Borítókép: Dobó Kata és Kádár L. Gellért, Még egy kívánság sajtóbejelentő, MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 21.