Új hulladék- és vízügyi kutatóközpont nyílt a Délnyugat-Angliai Exeter városában – közölte a központ vezetősége a Víz világnapja alkalmából.
A 30 millió font (13,85 milliárd forint) értékű épületet az Exeteri Egyetem, a Research England és a South West Water (SWW) közös finanszírozásával hozták létre.
A Centre of Resilience in Environment, Water and Waste (Környezeti, Víz- és Hulladékügyi Ellenálló Képesség Központ) célja, hogy megoldásokat találjon olyan problémákra, mint az árvíz, a vízminőség javítása és a vízellátás problémája.
Richard Brazier professzor, a központ igazgatója szerint a kutatóközpont kialakításakor a legmodernebb technológiákat alkalmazták. “Megpróbáljuk megérteni az árvizekkel, a szárazsággal, a vízellátással és a vízminőséggel kapcsolatos problémákat” – mondta. “És főként azt fogjuk kutatni, hogy hogyan tudjuk megoldani ezeket a problémákat az egész vízügyi ágazat számára” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a túlnépesedés és az éghajlatváltozás miatt a vízkészletek kimerülése világméretű problémává vált. “Meg kell értenünk, hogyan gazdálkodhatunk a vízkészleteinkkel”.
Carolyn Cadman, az SWW természeti erőforrásokért felelős igazgatója elmondta, hogy a cég sok pénzt fektetett be, hogy “megoldja azokat a problémákat, amelyek miatt az emberek joggal aggódnak, mint például a viharok okozta áradások”. Kiemelte: “a problémák megelőzésén kell dolgoznunk.”
“Mindenhol megtalálhatók a mikroműanyagok és más szennyezőanyagok, amelyeket még jobban meg kell értenünk ahhoz, hogy megelőzzük a problémákat, és már most be kell avatkoznunk ennek érdekében.”
Borítókép: Az Exeter-i Egyetem egyik épülete. Forrás: Wikimedia Commons
Forrás: BBC