Egy óriási DNS-vizsgálat szerint a „viking” munkaköri leírás volt, nem öröklődés kérdése. Az erről szóló tanulmány feltárja a fekete hajú, északi kalózok családtörténetét, akik távoli tájakra indultak kalandozni és gyakran az otthonuktól távol haltak meg.
Most egy génekkel írt viking saga következik. 2008-ban egy elszigetelt észt tengerparton – Salme városához közel – az építési munkálatok során több mint negyven, erős testalkatú férfi csontvázára bukkantak. Krisztus után 750 körül temették el őket két hajóban, viking stílusú fegyverekkel és kincsekkel – nyilvánvalóan egy rosszul sikerült rajtaütés következményeként haltak meg. A csontokból származó DNS-nek köszönhetően történetük egy megrendítő részlettel egészült ki: a férfiak közül négyen – akiket egymás mellé temettek, karddal a kezükben – testvérek voltak.
Az új adatok egy hatalmas gyűjtésből származnak: a vikingek DNS-ét egy évtizeddel ezelőtt kezdték szekvenálni Európa-szerte. A Nature magazinban megjelent eredmények megmutatják, hogyan rajzottak ki a vikingek egész Európába skandináv hazájukból, és hogyan választották máshonnan származó emberek a viking életstílust.
Az Oslói Egyetem tudósai nem voltak tagjai a kutatócsoportnak, de fontosnak találják az észt felfedezés eredményeit. “Az általunk feltárat történet összhangban van a régészek és történészek által elmondottakkal” – mondja Erika Hagelberg, az Oslói Egyetem ősi DNS-szakértője. A lelet például bizonyítja, hogy a legénységnek csak egy szűk csoportja származott ugyanabból a faluból vagy városból. „A négy testvér együtt eltemetése teljesen új és egyedi szokás” – mondja Cat Jarman, az oslói Kultúrtörténeti Múzeum régésze.
A Cambridge-i Egyetemről és a Koppenhágai Egyetemről származó tudósok csoportját Eske Willerslev genetikus vezette. A tudósok több mint tíz évig olyan skandináv mintákat gyűjtött össze, amelyek a viking korból származnak, a Krisztus után 750 és 1050 közötti időszakból. A csapat olyan emberi maradványokat is megvizsgált – szerte Európában és azon kívül származó temetőket – amelyek viking sírmellékletekkel vagy arra utaló temetkezési rítussal rendelkeztek. “Minden olyan helyet megkerestünk, ahol azt láttuk, hogy fennáll valamilyen kapcsolat a vikingekkel” – mondja Willerslev. A csapat végül 442 viking kori genomot tudott szekvenálni akár olyan messziről is, mint Olaszország, Ukrajna vagy Grönland pusztulásra ítélt viking települései.
A genetikai eredmények pedig drámai történeteket fednek fel. Például egy olyan, az Egyesült Királyságban és Dániában eltemetett unokatestvérpárról, akiket több száz kilométernyi nyílt óceán választ el egymástól. Ezek az új adatok átírhatják a vikingekről alkotott közkeletű felfogásokat is, beleértve a kinézetüket: a vikingkori skandinávok többsége fekete hajú volt, nem úgy, mint a ma ott élő emberek. Az különböző helyszíneken a DNS és a régészeti eredmények összehasonlítása pedig azt sugallja, hogy egyesek számára a „viking” munkaköri leírás volt, nem pedig öröklődés eredménye.
A felfedezések idején viking hajók indultak ki Skandináviából, bejárták Európa vízi útjait és átjutottak az Atlanti-óceánon is. A különböző területekről származó vikingek bizonyos úti célokat részesítettek előnyben; a DNS-adatok szerint például norvég férfiak telepedtek le Grönlandon.
Az Egyesült Királyság Orkney-szigetein feltárt viking stílusú sírokban skandináv DNS-sel nem rendelkező egyének voltak, míg néhány Skandináviában eltemetett ember ír és skót szülőkkel rendelkezett. Norvégiában több embert vikingként temettek el, de génjeik számikként azonosították őket: ez egy olyan bennszülött csoport, akik genetikailag közelebb állnak a kelet-ázsiaiakhoz és a szibériaiakhoz, mint az európaiakhoz. “Ezek szerint vikingnek lenni nem genetikai vagy etnikai identitás, hanem társadalmi helyzet volt” – mondja Jarman.
Az eredmények egy évszázados vitát is eldönthetnek a portyázások útirányáról. Az első expedíciók után évszázadokkal lejegyzett sagák azt sugallják, hogy bizonyos régiókból származó vikingek bizonyos célpontokat részesítettek előnyben. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a viking parancsnokok döntötték el, hogy egy adott helyzetben a csapat portyázóként vagy kereskedőként viselkedett.
Ezekkel a DNS-ekkel a kezükben a kutatók most először tudták meggyőzően visszavezetni a vikingek származását: akár a távoli diaszpórában éltek, akár a skandináviai óhazában. “Ez alapján követhetni tudjuk a korai írott forrásokban állított, de a történészek által évtizedek óta vitatott állításokat” – mondja Søren Sindbæk, az Aarhusi Egyetem régésze, a tanulmány egyik társszerzője.
Eszerint, a mai Svédország területéről a vikingek keletre, a Baltikumba, Lengyelországba, valamint Oroszországba és Ukrajnába költöztek, míg a dán területekről inkább nyugatra, a mai Angliába hajóztak. A norvégok nagy valószínűséggel az Atlanti-óceán északi részét gyarmatosították: Írországot, Izlandot és végül Grönlandot. “Ez egy olyan részlet, amelyet nem lehet bizonyítani pusztán a régészet alapján” – mondja Willerslev.
A csapat meglepetésére Skandináviában kevés bizonyíték volt genetikai keveredésre. Bár néhány tengerparti település és sziget kereskedelmi csomópontként működött ezért genetikai sokféleséget mutatott, a szárazföldön a távolabbi skandináv populációk genetikailag egységesebbek maradtak és évszázadokon át elkülönültek. “Ez alapján elválaszthatunk egy norvég személyt a svédtől vagy a dántól” – mondja Sindbæk.
A DNS kutatás új kérdéseket is felvetett. A tanulmány társszerzője, a Dán Nemzeti Múzeum régésze, Jette Arneborg szerint a grönlandi temetkezésekből előkerült minták a mai Norvégia területéről származó skandináv férfiak és a Brit-szigetekről származó nők keveredését mutatják. A leletek és temetkezések azonban teljesen skandinávnak tűnnek. A nőknek “brit génjeik vannak, de a brit tradíció nem jelenik meg a régészeti leletekben és temetkezés rítusában” – mondja Arneborg.
Azért más rejtélyek maradnak még. Az amerikai kontinensen található viking településeken nem találtak csontokat a DNS szekvenáláshoz, így az ott élő első európai telepesek kiléte még titok. Keleten pedig több minta segíthet megvilágítani a vikingek szerepét a korai orosz állam eredetében, amely téma továbbra is “politikailag rendkívül terhelt” – mondja Sindbæk. “Ezek az adatok azonban később képesek lesznek megoldani néhány vitát.”
A cikk és a borítókép forrása: Science Magazine
