Főleg a fiataloknak számítottak ezek a munkák vidám mulatságnak esténként.

Fortepan / Zichy, 1905
Kukoricafosztás
Az őszi vetés befejezése után került sor. A gazda a kukoricát letörte a szárról és hazahordta. Legtöbbször beöntötte a pajtaszérűre. A kukorica fosztása szinte házról házra, estéről estére folyt, mert a szomszédok és az egymáshoz közellakók összejötte erre a munkára. A fosztáson főleg fiatalok vettek részt, így sokat énekeltek és ugratták egymást.

Fortepan / FŐFOTÓ 1969
A kukoricafosztók a munkáért kalácsot, perecet és bort kaptak.

Fortepan / FŐFOTÓ 1969
Tollfosztás
A tollat csak lányok vagy asszonyok fosztották. A legények inkább a lányok kedvéért mentek ide, ahol citerázással, énekléssel szórakoztatták a nőket. a tollfosztás kora estétől, éjfélig tartott. Éjfél után kínálták meg a munkában megfáradtakat: Vas vármegyében sült répát, sült káposztát, aszalt gyümölcsöt, pogácsaféléket, kalácsot és bort kaptak.
Tökmagolaj sajtolás
Göcsejben és Hetésben sok tökmagolajat sajtoltak. Ehhez a tökmagot meg kellett köpeszteni, vagyis a tökmag héját el kellett távolítani. Szomszédok, jóbarátok jöttek össze estéről estére, hol az egyiknél, hol a másiknál, hogy kiköpesszék a sajtolásra váró tökmagot. A tollfosztáshoz hasonlóan zajlottak ezek az esték is. Itt is a munka után kínálták meg a köpesztőket. Többnyire tepertős tört babot és tökmagolajos hagymát ettek, amit borral öblítettek le.
Borítókép: Fortepan / Szabó Farkas Edit, 1931






