Saját élettapasztalatából merített a Mommy Blue rendezője, Mayer Bernadette, aki édesanyja betegségének történetét formálta személyes hangvételű filmmé. A történet egy anya és fia kapcsolatán keresztül mutatja meg a gondoskodás, az önállósodás és a családi szerepek összetettségét. Luca Bigazzi, a Nagy szépség és számos Sorrentino-film operatőre is megnézte a Mommy Blue-t a Puskin moziban tartott premier előtti vetítésen. A vetítés után személyesen osztotta meg a rendezővel, hogy mennyire megérintette a film: érzelmi hullámvasúthoz hasonlította, és elismerően beszélt a világításáról és a képi világáról. Ezután az élmény után beszélgetett a Tiéd a Világ Mayer Bernadette-tel a személyes vonatkozásokról, a szereplőválasztásról és a forgatásról.
A film előzeteséért görgess a cikk aljára!
A Mommy Blue történetének személyes gyökerei vannak: édesanyád tinédzserkorodban, a cukorbetegség egyik szövődményeként elveszítette a látását. Mi volt az oka annak, hogy a főszereplőt férfivá változtattad a filmben?
Mayer Bernadette: Mindig is nyilvánvaló volt, hogy egyszer ezzel a történettel dolgom lesz. Amikor már motoszkált bennem az, hogy megfilmesítsem, akkor egyértelmű volt számomra az, hogy Vilmányi Benettben gondolkodjak. Pedig kezdetben még egy tini fiúra íródott ez a történet, de láttuk, hogy Benett ehhez már túl idős. Tehát úgy gondoltam, nem ő fogja eljátszani, mégis magát a karaktert ő ihlette. A Főiskola (Színház és Filmművészeti Egyetem) alatt, ahogy megismertem, úgy éreztem, hogy Benett-ben van valami, ami saját magamra emlékeztet. A történet abból a bonyolult érzelmi gócból fakadt, amiket én akkor tini lányként átéltem, így elsődlegesen
A történet abból a bonyolult érzelmi gócból fakad, amelyet tinédzser lányként én magam is átéltem. Ezért kezdetben nem volt számomra jelentősége, hogy fiú vagy lány a karakter. Számos személyes ihletésű filmben más nemű a főhős, mint az alkotója, ez pedig önmagában nem befolyásolja, mennyire tudunk azonosulni a történettel.
A Mommy Blue előkészítése során azonban gyakran felmerült, olykor kritikaként is, hogy miért nem lány a tinédzser főszereplő. Végül felismertem, hogy ennek a kérdésnek van egy fontos társadalmi vonatkozása is: ha a gyerek lány lenne, óhatatlanul felmerülne, mennyire tekintjük természetesnek, hogy egy nő a saját élete rovására gondoskodik a hozzátartozójáról. Számomra azonban ennél is fontosabb volt az anya és a gyerek közötti dinamika. Dramaturgiailag az volt a szándékom, hogy ne legyen kérdés: a gyereknek is joga van a saját életéhez.
Waskovics Andrea, Für Anikó és Vilmányi Benett a Mommy Blue című filmben. Fotó: InterCom
Hogyan kerested meg a színészeket, Vilmányi Benettet és Für Anikót?
Mayer Bernadette: Anikót 2019-ben kerestem meg. Izgatottan huppantam le mellé a MOM egyik kávézójában – akkor találkoztam vele életemben először. Elmeséltem neki a történetet, ő pedig rögtön bizalmat szavazott nekem, és örömmel fogadta a felkérést. Aztán teltek az évek: megszületett a kisfiam, jött a Covid, és Anikó egy idő után már azt hitte, ebből a filmből nem lesz semmi. Aztán 2023-ban újra jelentkeztünk: itt az idő, végre forgatunk!
Benettet szintén 2019-ben kértem fel, de akkor még csak egy pilot-jelenet forgatására, amelyet az Inkubátor Program Pitch Fórumára készítettünk. Tudtuk, hogy a kész filmben nem ő fogja játszani Mátét, mert “túlkoros” volt a karakterhez. A Nemzeti Galériában forgattuk ezt a pilot-ot, ahol azonnal kiderült, milyen remekül működik együtt Anikó és Benett. Korábban sosem találkoztak, mégis azonnal ráéreztek egymás ritmusára. Rögtön megszületett közöttük a kémia; mindketten úgy élték meg, mintha ezer éve ismernék egymást.
Már zajlott a casting a fiatal Máté szerepére, amikor történt valami, ami újragondolásra késztetett. Visszagondoltam erre a pilot jelenetre – akkor már évek távlatából – és akkor végül megérett bennem a felismerés, hogy ezt nem lehet csak úgy elengedni: ennek a két színésznek vásznon a helye, együtt. Úgyhogy akkor megszületett a döntés, hogy írjuk át a filmet egy idősebb fiú karakterére.
Hogy jött aztán be a kisbaba szál?
Mayer Bernadette: Kihívás volt megtalálni, hogy mi lehet az az aspektus egy idősebb fiú életében, ami kompenzálja azt, hogy ő már nem egy tinédzser, akinek mondhatni “dolga a leválás”. Hogyan válhat elfogadhatóvá, hogy a saját életét akarja élni, miközben az anyjának szüksége van rá? A fiú saját szülővé válása nemcsak megoldja ezt a dramaturgiai kérdést, hanem tovább is mélyíti a történetet. Hiszen a saját anyjának is egy bizonyos módon a szülőjévé kell válnia a történet során. A saját gyerek megjelenésével a szülői szerepek összekuszálódása karakteresebben megmutathatóvá vált a filmben.
Für Anikó és Mayer Bernadette a Mommy Blue sajtóvetítésén, a Puskin moziban, 2026. szeptember 28-án
A Für Anikó által játszott karakter mennyire a te anyukád?
Mayer Bernadette: Egészen más karakter. Anyukám sokkal visszafogottabb, törékenyebb alkat volt, és kevésbé ambiciózus, mint amilyennek Krisztinát megírtuk. Ha belegondolok, azért mégis van bennük valami közös: a dolgokhoz és az élethez való ragaszkodás, a makacs élni akarás. Bár talán ez mindannyiunkban közös.
Csepeli Eszter, operatőr és Mayer Bernadette, rendező. Fotó: InterCom
Mennyi ideig tartott a forgatás? És mesélj a szerencsés együttállásokról a filmmel kapcsolatban!
Mayer Bernadette: Sok-sok apró dolog van, ami a film készítése során szerencsés véletleneken múlott. Aztán később, mint egy mozaik, összeálltak ezek a darabkák.
Például az, hogy Für Anikó személye ugrott be az első pillanattól kezdve, akiről kiderült, hogy éppenséggel van egy nem látó barátja, akit egészen közelről ismer. Ez pedig már akkor derült ki, amikor javában készültünk a forgatásra. Amikor felkértem őt, nem tudtam, hogy van tapasztalata arról, hogyan él egy ember, aki nem lát.
Egy másik szerencsés véletlennek köszönhető a szánkózós jelenet is. A forgatókönyvben eredetileg az szerepelt, hogy a fiú és vak anyja elektromos rollerrel szelik át a várost. Egy olyan átkos rolleren, amiben olyan könnyű hanyatt esni, ha nem látsz. A gyártási terv szerint tehát kora reggel a Szilas-patak mentén rollereztünk volna, a kamera pedig riksáról követi őket.
Ám éjszaka leesett a hó, úgyhogy ott álltam reggel a buszmegállóban a bokáig érő hóban és hívtam a stábot, hogy gyorsan szaladjanak be a legközelebbi barkácsáruházba szánkóért. Kertész Luca és Pataki Zora (az art director és a berendező) szinte a gyerekek kezéből húzták ki az utolsó szánkót, a “jó ügy érdekében”. Így lett a tervezetten négy évszakot felvonultató filmben hó. A szánkózás egyszerre idézi fel a gyerekkort és a gondoskodást, így jóval kifejezőbb motívum lett: érzékletesebben mutatja meg, ahogy Krisztina maga is gyerekké válik, miközben Máté egyre inkább szülői szerepbe kerül.
Für Anikó és Hámori Ildikó a Mommy Blue című filmben. Fotó: InterCom
Miért helyeztétek a Covid-lezárások idejére a történetet?
Mayer Bernadette: Szerettünk volna a filmbe egy olyan szekvenciát, amely megmutatja azt a szeretetteljes köteléket, ami ezt a két embert összeköti. Ekkor a Covid talán már bele-belekacsintott a forgatókönyvbe, a szülésjelenet kapcsán. Egyszer csak felismertük, hogy ennél jobb dramaturgiai kényszerhelyzetet keresve sem találhatnánk. A karanténban kénytelenek együtt tölteni az időt hétköznapi helyzetekben és így lehetőségünk nyílt arra, hogy ne csak a konfliktusaikon keresztül, hanem a mindennapi együttlét apró gesztusaiban is megmutassuk, milyen szeretet fűzi össze őket.
A Mommy Blue-t korábban már több helyen bemutatták, Pekingben és a Miskolci CineFesten is. Az milyen érzés, hogy mostantól a magyar mozikban is látható lesz?
Mayer Bernadette: Zavarba ejtő az, ami most a filmünk kapcsán történik – jó értelemben. Amikor szeptemberben, Miskolcon hosszabb idő után újra láttam a filmet, már úgy tudtam nézni, hogy nem volt bennem az, hogy betéve ismerek minden momentumot. Szinte engem is meg tudott lepni, melyik jelenet következik.
Elképesztő jó érzés volt, amikor a közönség először felnevetett. Úgy éreztem, hogy az emberekben egyfajta kiéhezettség van arra, hogy kijöhessen belőlük az üdítő nevetés. Alkotóként leírhatatlan érzés, hogy a filmem révén ez megtörténik. Ahogy az is nagyon jóleső volt az egész stábnak, amikor hallottuk, ahogy előkerülnek a film végén a zsebkendők – épp ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Nem gondoltam, hogy ennek a filmnek bármilyen módon terápiás hatása lehet, de most azt érzem, hogy minden visszajelzés, amelyből az kiderül ki, hogy a film tud valamit adni másoknak, némi enyhülést hoz abban a keserűségben, amit anyukám sorsa hagyott bennem.
A film előzetese:
Anyukádról mit lehet tudni?
Mayer Bernadette: Tizenöt éve már, hogy meghalt. Nagyon nehéz lejtmenet volt az élete utolsó évtizede, a cukorbetegsége szövődményei miatt. Ennek volt az első és leglátványosabb állomása a megvakulás, amikor én kamasz voltam. Sajnos az 1-es típusú cukorbetegség kezelése elég gyerekcipőben járt, amikor fiatal korában diagnosztizálták. Akkoriban a diabetológusok étkezési ajánlásai is jobbára teljesen félrementek, szerencsére mára rengeteget fejlődött a táplálkozástudomány és sokkal jobban kontroll alatt lehet tartani ezt a betegséget.
Kívánom, hogy sikeresen járj tovább a terápiás utadon és köszönöm, hogy megosztottad velem a történetedet.
Borítókép: Mayer Bernadette a Mommy Blue sajtóvetítésén, a Puskin moziban, 2026. szeptember 28-án
