Péntek délben különös pezsgés töltötte meg a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épületét. Az előtérben még üres festőállványok sorakoztak, az asztalokon ecsetek, festékek, paletták. Aztán ahogy teltek az órák, a fehér felületek lassan színekkel, formákkal és történetekkel teltek meg. Szeptember 25-én déltől másnap délig zajlott a 15. PsychArt 24 festőmaraton, amelyhez idén már kilenc város – Békéscsaba, Budapest, Debrecen, Kalocsa, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron és Szeged – csatlakozott.
A kezdeményezés célja egyszerű, mégis rendkívül fontos: oldani a pszichiátriai betegséggel élőket sújtó stigmákat és diszkriminációt, és közös alkotói térben bizonyítani, hogy a kreativitás és a közösség ereje mindannyiunk számára gyógyító lehet.
Egy alapítvány, amely hidat épít
A program ötlete a Moravcsik Alapítványtól származik, amely pszichiátriai betegséggel élő emberek rehabilitációját és foglalkoztatását végzi. A Budapest Art Brut Galéria – az alapítvány műszaki galériája – nemcsak kiállítótér, hanem közösségi műhely is, ahol a résztvevők nem csupán alkotnak, hanem újraépítik önbizalmukat is.
„Mint galériavezető és rehabilitációs mentor nyolc megváltozott munkaképességű, tehát pszichiátriai betegséggel élő emberrel dolgozom együtt, és így a mindennapi galériás teendőket így együtt csináljuk, és akkor az, hogy így mentorként is ott vagyok mellettük. Igazából azért fontos, mert hogyha ugye bármilyen valakinek állapotromlás következik be, vagy bármilyen tünetet tapasztalok, akkor azonnal tudom a feljebbvalóimnak, a tanácsadónak ezt jelezni, és akkor így időben el tudjuk kapni ezeket a visszaeséseket.” – mondta Kardos Zsuzsa, a galéria vezetője.
A PsychArt (ejtsd: pszihárt) 24 órás maratonján készült több száz műből szakértő zsűri választja ki a legjobbakat. Ezekből áll össze a decemberben Budapesten nyíló kiállítás, amely később vándorkiállításként járja be a kilenc várost. A többi alkotás a budapesti galériában megrendezett képvásáron talál gazdára, amelynek bevételét visszaforgatják az alapítvány munkájába.
Az önbizalom újrafelfedezése
Dr. Simon Lajos, az alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: a rendezvény sokkal többről szól, mint a festésről.
„Amikor 2006-ban az első kiállítást megszerveztük, a résztvevők még nem merték a nevüket vállalni. Aztán látták, mennyi pozitív visszajelzést kapnak, és néhány év múlva már büszkén álltak teljes nevükkel és fényképükkel a képeik mellett. Ez az önbizalom és büszkeség óriási erőt ad a stigmatizált embereknek. Segít legyőzni nemcsak a társadalom előítéleteit, hanem a saját önstigmájukat is” – mondta Dr. Simon Lajos.
A program éppen ezért több, mint művészeti esemény: közösségi felépülési modell, amely lehetővé teszi, hogy a résztvevők újra kapcsolódjanak a munkahelyi, baráti és családi közösségeikhez.
Együtt, különbségek nélkül
A festőállványoknál egymás mellett ülnek intézményekből érkező betegek, családtagok, egészségügyi dolgozók, vagy éppen olyanok, akik egyszerűen szeretnek alkotni. A keresztnevek mögött nincs címke: itt senki nem „páciens” vagy „orvos”, csak alkotó.
„Az ember azt gondolná, hogy aki gyógyszert szed, az teljesen más. Aztán órákon át festesz mellette, beszélgetsz vele, és rájössz, hogy ugyanolyan, mint bárki más. Ezek a felismerések talán a legfontosabb hozadékai a programnak” – tette hozzá Dr. Simon Lajos.
Résztvevők hangja
A festőmaraton egyik budapesti alkotója, Mátyás, idén egy vázát festett, virágcsokorral. Mátyás elmondta, hogy ritkán szokott alkotni, igazából csak ilyenkor, évente egyszer. Depresszióval, szorongással és pánikzavarral küzd és a festés segít neki ellazulni, oldódni. „Jó érzés itt lenni” – mondta.
Egy másik résztvevő, Éva, aki egy fenyőfát vitt vászonra, röviden csak ennyit mondott: „Nagyon jól érzem magam.”
A Semmelweis Egyetem dolgozója, Dóra kolléganőjével együtt érkezett. „Három éve vettem részt először, és nagyon jó élmény volt. Ritkán adódik lehetőség felnőttként arra, hogy az ember nyugodtan, kedve szerint alkothasson. Ez a program erre teremt lehetőséget, miközben jó ügyet is szolgál. Nem diagnosztizáltak nálam pszichiátriai betegséget, de hiszem, hogy mindannyiunknak szüksége van ilyen kikapcsolódásra és közösségi élményre.”
Több mint ezer ember, kilenc város
Tavaly országszerte több mint ezer résztvevő alkotott egyszerre, a városok között pedig folyamatos képi és hangkapcsolat biztosította az összeköttetést. A 24 óra végén nem csak a vásznak teltek meg, hanem a résztvevők is feltöltődtek – önbizalommal, élményekkel és közösségi erővel.
Figyelemfelhívás
A PsychArt 24 egyre szélesebb körben mutatja meg: a pszichiátriai betegséggel élők nem elzárkózott, veszélyes emberek, hanem tehetséges, érzékeny, sokszínű alkotók. Ahogy a program növekszik, úgy nő a társadalmi elfogadottsága is annak, hogy a mentális nehézségekkel élők segítséget kérjenek, és hogy közösen bontsuk le a köréjük épült falakat.
