A világ legördögibb múzeuma

Szentségtörés-e emléket állítani a Gonosznak? Ha mégis megtesszük, az tiszta sátánizmus, vagy pusztán néprajz? Hány formában jelenhet meg nekünk a Sátán? Mit tegyünk, ha magunkba nézünk, és ott az Ördögöt látjuk? Egyáltalán: Gonosz-e az Ördög? A kérdések elég filozofikusnak tűnnek, de az Ördögmúzeum nem csak elméleti bölcsészeknek nyújt jó szórakozást. Az Ördög ugyanis meghökkentő, érdekes, sőt, általában elég vicces is.

Ahhoz, hogy felkereshessük a világ egyetlen Ördögmúzeumát, egészen Kaunasig kell utaznunk. Ez azért nem egy hatalmas kaland – Litvánia második legnagyobb városába közvetlen légijárat visz, ha nem is Budapestről, de Pozsonyból. Magyarországon talán kevesebben hallottak a városról. A „soroljon fel három litván várost” kérdésre a legtöbben háromszor mondanák Vilniust, de Kaunas nagyon is sokat ad az odalátogatónak. Két-három napra bőven akad látnivaló, a középkori óvárostól a cári uralom alatt épült, majd a második világháború idején a németek által használt erődökön át, Litvánia legnagyobb kolostorkomplexumáig.

A város legrégebbi temploma a 16. század elejéről

Világörökségi címet mégsem ezekért kapott a város, hanem a modernista építészetéért. „Az optimizmus évei” lett volna az alcíme a jelölésnek, de a szőrösszívű párizsi ítészek ezt végül kihúzták, talán mert annyira illetlennek tartották, hogy 2023-ban bárki is a szájára vegye az optimizmust. Pedig a két világháború közti időszak Litvániában tényleg euforikus hangulatban telt – közel hatszáz év után nyerte vissza függetlenséget a litván nemzet. Az örömbe annyi üröm vegyült, hogy a történelmi fővárost – Vilniust – nem kapták meg, akkor az a szintén hamvaiból újjáéledt lengyel államhoz került. Így lett az ország fővárosa két évtizedre Kaunas. A nagy optimizmusnak aztán meglett a böjtje persze – fél évszázadnyi orosz rémuralom. De addig is, míg megjöttek az oroszok, számos érdekes, szép modernista épülettel gazdagodott a város. Az egyik legszebb utca – amely most Vladas Putvinskis, a két világháború közti Litvánia egyik jelentős katonai-politikai-kulturális figurája nevét viseli – vezet el a nemzeti múzeumhoz. Egykor ebben az utcában működött a Magyar Királyság főkonzulátusa is. De a mi célunk most egy másik múlt századi épület, alig két percre a nemzeti múzeumtól, ahol ma az Ördögmúzeum működik.

A múzeum egy magángyűjteményből nőtt ki. Egy helyi művész, tudós és közíró, Antanas Žmuidzinavičius (na ezt próbálja egy nem litván anyanyelvű egy levegőre kimondani) 1906-ban kezdett ördögfigurákat gyűjteni. Ekkor egy népművészeti kiállításon a művésznek egy ördögöt ábrázoló faszobrot ajándékoztak. Nem sokkal később az irodalmi életben is mozgolódó Juozas Tumas-Vaižgantas nevú pap egy, a 18. században készült „Az eltaposott ördög” című faszobrot akart adni neki ajándékba a névnapjára, amely az ördögöt eltaposó Szent Mihály arkangyalt ábrázolta. A szobor azonban olyan nagy volt, hogy a pap egyszerűen levágta a szentet, és csak az ördögöt vitte a művésznek. Žmuidzinavičius ekkor döntött úgy, hogy élete végéig gyűjti az ördögöket. Hamarosan a világ minden tájáról érkeztek ördögök a művész otthonába, aki hosszú élete során 260-at gyűjtött össze. Mindegyiket barátai ajándékozták neki. 1966-os halála után a nemzeti múzeum vette át a gyűjteményt, és immár önálló, tematikus néprajzi gyűjteményként kezelték – a figurák száma pedig mára több ezerre nőtt. Bár a bejáratnál van némi sejtelmes pokoli vörösség – a múzeum inkább informatív, mint hatásvadász.

De miért éppen Litvániában lett saját múzeuma az ördögnek? Az első emeleten ezt is megtudjuk. A litván folklór különösen gazdag ördögi figurákban. Kipšas (a fene), pinčiukas (a balszerencse), Bevardis (a névtelen), Bekelnis (nadrág nélkül), biesas, ponaitis (az uraság) – ez csak néhány név a közel ezerből a litván nyelvben, amivel az ördögöt illetik. Ez a különös és kiszámíthatatlan mitológiai alak ravasz és csábító ajánlataival intrikál, folyamatosan felháborodást vált ki elfogadhatatlan viselkedése miatt, és néha még szánalmat is ébreszt naiv hiszékenységével és ostobaságával. Az ördög nemcsak gonosz természete miatt kiszámíthatatlan. A megjelenése is nagyon csalóka. Egyszerre tud ember és állat lenni. Váratlanul és hívatlanul jelenik meg falunapokon, lakodalmakon. Vadászat vagy mezei munka közben is találkozhatunk vele. Az ördög túlságosan daliás úriembernek, zenésznek, németnek álcázva érkezik. Persze a púpról, a patákról, a farokról vagy a kalap alá rejtett szarvak alapján sejthető, hogy ki ő. A litván folklórban rengeteg utalás található az ördög állatokkal való kapcsolatára. Ő maga teremti őket, egész csordákat tart, és ő maga is szívesen jelenik meg háziállat alakjában. Az ördög fő állata a kecskebak, de ló, kos, disznó, macska, sőt néha medve, nyúl, farkas vagy holló alakjában is reinkarnálódhat. Mindezt mi magunk is végigélvezhetjük népi figurák, szobrok, képek segítségével.

Filmeket is nézhetünk a folklórról és modern művészetről. Az ördög népszerűségéről a litván kultúrában az a több mint 5000 legenda és mese árulkodik, amelyekben ez a mitikus lény szerepel és mintegy 400 helységnév van az ördöggel kapcsolatban: Velnio duobė (Ördöglyuk), Velniaraistis (Ördögláp), Velniabalė (Ördögmocsár). Ezek a nevek jól mutatják vélt lakóhelyét: mocsarak, lápok, susnyások. Gyakran rejtőzik az erdőben tuskók vagy sziklák alatt, de találkozhatunk vele fogadókban és malmokban, legfőképp persze az ördögi órákban – éjszaka. Régi idők óta úgy tartják, hogy az ördögtől imákkal, a szentekre, a rózsafüzérre vagy a keresztre való hivatkozással lehet megszabadulni. Fél még a vadhamutól, a lenmagtól, a szentelt víztől, a kenyértől, sőt még az egyes számtól is.

A második emeleti kiállításon népi mesterek, kézművesek és hivatásos művészek által készített ördögök láthatók, amelyeket a gyűjtemény kezdeményezője, Antanas Žmuidzinavičius halála után adományoztak a múzeumnak. A gyűjtemény az 1970-es és 1980-as években intenzíven gyarapodott. Az akkoriban uralkodó politikai rendszer kedvezett e mitológiai karakter népszerűsítésének. Nem pusztán a múltbéli idők folklórjának tárgyi illusztrációja volt. Az ördög figurája a szovjet ideológia kényelmes tükörképe lett, hogy a katolikus hitet, mint a múlt elpusztítandó csökevényét mutassa be. Az ördög ábrázolásával bárki gúnyt űzhetett a hitből, és vicces tréfa volt egy negatív karaktert „ártatlan” átváltozással vidám, naiv, megbízható, karizmatikus vagy éppen szimpatikus személyiséggé varázsolni. Ebben az időben megnőtt az ördögképekkel ellátott népművészeti ajándéktárgyak (érmek, fából készült maszkok, szobrok, kerámiavázák, bögrék, gyertyatartók, sípok, csészék) gyártása, amelyeket vidám ünnepi ajándékként vásároltak.

A harmadik emelet a világ más ördögeit mutatja be. Vannak itt mongol és Srí Lanka-i maszkok, latin-amerikai figurák, amelyek a prekolumbián világ félelmetes isteneit idézik meg, de még néhány magyar busóálarccal is találkozhatunk.  A lefelé vezető út – egy másik lépcsőházon keresztül – már egy egészen más világot mutat be. Itt a múzeumalapító Antanas Žmuidzinavičius életét, művészetét ismerhetjük meg. Ezen keresztül pedig – a szépen megőrzött és helyreállított enteriőrökben – betekintést nyerünk az optimizmus évtizedeinek litván értelmiségi életébe is.