William Morris a szó legjobb értelmében vett polihisztor volt, akit leginkább a 19. század legünnepeltebb iparművészeti tervezőjeként ismerünk, de írt fantasy-történet, alapított nyomdát és közben aktívan politizált. Az Arts & Crafts Movement (magyarul a Művészetek és Kézművesség mozgalom – összművészeti irányzat) kulcsfigurájaként Morris a kézzel gyártás elvét támogatta, amely nem volt összhangban korának, a viktoriánus korszaknak az ipari haladásra összpontosító gondolkodásával.
“Ne legyen a házatokban semmi, amiről nem tudjátok, hogy hasznos, vagy amiről nem hiszitek, hogy szép.” William Morris
Morris a kelet-londoni Walthamstow-ban született 1834-ben (A szülői ház ma Morris műveinek galériájaként is működik). Bróker apja pénzügyi sikerei révén kiváltságos gyermekkora volt vidéki házukban, Woodford Hallban. A jómódú családi háttér megalapozta várható jövőjét: elég nagy örökségre számíthatott, úgy tűnt, hogy soha nem kell majd pénzt keresnie. Gyerekként a helyi parkok, erdők és templomok felfedezésével töltötte a legtöbb időt, valamint Walter Scott romantikus történelmi könyveit olvasta.
William Morris 23 évsen
Iskola után Morris az Oxfordi Egyetemre ment, hogy teológiát tanuljon. Ott ismerkedett meg Edward Burne-Jones-szal, aki hamarosan a korszak egyik leghíresebb festőjévé és Morris életre szóló barátjává vált. Burne-Jones mutatta be egy csoport diáknak, akik a “Preraffaelita Testvériség” néven váltak ismertté, csoportjuk a középkori lovagiasságról és önfeláldozásról szóló romantikus történetek bűvöletében élt. Hatottak rájuk a korszak olyan jelentős gondolkodója, mint John Ruskin. Morris ebben az időben kezdett foglalkozni korának társadalmi, szociális nehézségeivel, az ipari forradalom okozta változásokkal, a munkásság helyzetével.
Edward Burne-Jones és William Morris
1855-ben Morris és Burne-Jones középkori építészetet tanulmányozó körútra indult Észak-Franciaországban, ahol mindketten ráébredtek arra, hogy elkötelezettebbek a művészet, mint a teológia iránt. Nem sokkal ezután Morris a korszak vezető neogótikus építésze, George Edmund Street irodájában kezdett gyakornokként dolgozni. Csakhogy az építészetben nem bizonyult tehetségesnek, ráadásul ideje nagy részét az Oxford és a Cambridge Magazinok szerkesztésével töltötte. Ezekben az újságokban jelentek meg sorban a Testvériség írásai művészetről, szépségről, egy ideális világról. Végül Morris nyolc hónap után elhagyta az építészirodát, hogy teljesen a művészetnek éljen. Nagy hatással volt rá a preraffaeliták központi alakja, Dante Gabriel Rosetti, aki a festés felé igyekezett terelni. A Testvériség tagjai több művészeti ágban igyekeztek kipróbálni magukat, például verseket írtak, festettek. Rosetti mindegyik műfajban tehetséges volt, Morrisnak a festés nem ment. Ennek ellenére a Testvériség tagjaival együtt kezdett bele Oxfordban az Arthur királyhoz kötődő mondakört feldolgozó freskóciklusba. Így ismerkedett meg Jane Burdennel, a helyi istállótulajdonos csaknem írástudatlan lányával.
Jane Morris, mint Izolda William Morris festményén
A különleges kisugárzású Jane a preraffaelita szépségideált képviselte, a csoport tagjainak fontos múzsája lett és egymás után örökítették meg sudár alakját csaknem harminc éven keresztül. Morris egyszer Izoldaként festette meg a lányt, és a vászonra annyit írt, hogy Jane is lássa: nem tudlak megfesteni, de szeretlek. Morris tudatosan hagyta figyelmen kívül a társadalmi szakadékot kettejük között mikor feleségül vette 1857-ben. Jane Morris azonban férje mellett elképesztő karriert futott be: valódi úrinő lett belőle, pótolta hiányzó műveltségét, megtanult franciául és olaszul, és amikor férje megalapította a Morris & Co. iparművészeti vállalatot, Jane nemcsak gyönyörű hímzéseket készített, hanem üzletasszonyként is megállta a helyét. A házasságuk nem volt boldog – Rosetti folyton szerelmével ostromolta Jane-t, aki viszonozta az érzelmeit – de párként nagyon inspirálóan hatottak egymásra a művszetben.
Jane Morris
A házasságkötés után Morris megbízta Philip Webb építészt, hogy tervezzen és építsen otthont nekik vidéken. Ekkor Morris már meg akarta valósítani a kézműves alapú művészi közösség ötletét, amelyről ő és Burne-Jones diákkoruk óta beszéltek. Az eredmény a “Vörös ház” lett – ez a mai napig látogatható – egy olyan ingatlan, amely egynél több család befogadására is alkalmas volt, ahol így a “középkor szellemében” élhettek együtt az alkotók.
A “Vörös Ház”, ahol a mai napig megtekinthető Morris otthona
Morris és Jane 1860-ban beköltöztek új házukba, de nem tudták a maguk ízélese szerint berendezni – az akkor kapható bútorok, textilek és kárpitok nem feleltek meg nekik. A követező két évben művészkörük tagjaival együtt díszítették a belső teret: hatalmas falfestményekkel, kézzel hímzett szövetekkel borították a falakat, történelmi kastély hangulatát keltve. Erőfeszítéseik sikerétől – és a közös munka örömének megtapasztalásától felbátorodva – Morris és barátai 1861-ben úgy döntöttek, hogy megalapítják saját belsőépítészeti cégüket: Morris, Marshall, Faulkner & Co néven. Morris megtalálta az útját: az ipari forradalom okozta lélekölő gépesítettséggel és tömegtermeléssel szemben ez a vállalkozás az esztétikus környezet kialakításának és a kézműves hagyományok felélesztésének fontosságát hangsúlyozta. Szembekerültek a gyárakat építő, a gépekben a haladást látó korszellemmel, amikor vállalatuknál a termékeket kézzel, a középkori manufaktúrák működéséhez hasonlóan készítettek el.
Ólomüveg ablak a “Vörös házban”
Baldachinos ágy a “Vörös házban”, a hímzések Jane Morris munkái
A “Vörös ház” egyik bejárati ajtaja
Függöny százszorszépekkel díszítve – Jane és William Morris terve a “Vörös ház” egyik dísze
Kezdetben a cég olyan falfestményekre és hímzett kárpitokra specializálódott, amelyeket a “Vörös ház” számára készítettek. Bár az első években alig kerestek pénzt, számos megbízást nyertek újonnan épült templomok díszítésére, és egyre ismertebbé váltak az ólomüveg munkáikról. Morris mindig is azt akarta, hogy a cég székhelye a “Vörös házban” legyen, de egy kis vidéki műhely gyakorlati korlátai (valamint Burne-Jones kisfiának halála) miatt a középkori stílusú kézműves közösség gondolatát elvetették. Végül Morris 1865-ben eladta a “Vörös házat”, és a család visszaköltözött Londonba. (Hammersmith-ben a Temze partján épült házuk a mai napig a William Morris Társaság székhelye, ahol nemcsak Morris szellemi örökségét ápolják, de múzeumként, könyvtárként is üzemel.)
Kelmscott manor
Kelmscott manor berendezését – a kárpitok, csempék és textilek mintáját is Morris tervezte
Falfestmény Kelmscott manorból
Az 1860-as évek végén két tekintélyes dekorációs megbízás segített megalapozni Morris, Marshall, Faulkner & Co. hírnevét: az egyik a South Kensington Múzeum (később a Victoria & Albert Múzeum) új étkezőjének kialakítása, a másik pedig a Szent Jakab-palota belsőépítészeti megoldása volt. Ebben az időszakban Morris a The Earthly Paradise című (A Földi Paradicsom) költeményén is dolgozott, egy iparellenes epikus versen, amely korának egyik legkiválóbb költőjévé tette. Első tapétáinak gyártása is ekkor kezdődött, amelyek terveit az angol kertek növényei és sövények ihlették. Elkészítésükhöz korábbi korok nyomdai és festési módszereit kutatta és elevenítette fel. Gyűjtötte a régi középkori textilmintákat, az elfeledett technológiákat újra alkalmazni kezdte, köztük például a növényi alapanyagú textilfestést.
Legismertebb, legkedveltebb tapétamintája – az Epertolvaj – egy kerti pillanat hatására született: Morris a madarakat figyelte, ahogy az ágak és levelek között keresik a gyümölcsöt, 1883.
Rózsakoszorú – Jane Morris hímzése
1875-ben Morris az átnevezett és átstrukturált Morris & Company egyedüli igazgatója lett. A következő évtizedben lenyűgöző ütemben folytatta a tervezést, és legalább 32 nyomtatott szövettel, 23 szőtt szövettel és 21 tapétával – valamint több szőnyeg- és szőnyegmintával, hímzéssel és gobelinnel – bővítette a vállalat árukínálatát. Mindezeket a Morris által 1877-ben az Oxford Streeten megnyitott üzletben árulták, egy olyan divatos helyen, amely újfajta – mindent egy tető alatt – kiskereskedelmi élményt kínált. 1881-re Morris elég tőkét halmozott fel a Merton Abbey Mills, egy dél-londoni textilgyár megvásárlásához. Ez lehetővé tette számára, hogy a vállalat összes műhelyét egy helyre telepítse, és jobban átlássa a termelést. A század második felében már Viktória királynő is a megrendelői közé tartozott. A Morris által gyártott termékek drága holmik voltak a hosszas tervezés, a kézműves kivitelezés miatt.
Rózsa és galamb – Morris textilmintája, 1879.
Szerb Antal gyermeklelkű és zseniális embernek nevezte: írt verseket, regényeket, esszéket, valamint az izlandi sagáktól kezdve az Odüsszeiáig sokféle régi szöveget fordított. Érdekesség, hogy időskori regényeit a fantasy műfaj mérföldköveiként tartják számon, mert miközben mások álombéli vagy távoli tájakon helyezték el a történetet, Morris volt az első, akinél teljesen önálló, kitalált világ szerepelt (The Earthly Paradise – A Földi Paradicsom, 1868) vagy a Világ-túlja Erdő – magyarul Tandori Dezső zseniális fordításában. Ezzel pedig olyan szerzőket inspirált, mint a Narnia-sorozatot jegyző C. S. Lewis vagy a Középföldét megteremtő Tolkien.
Szociálisan nagyon érzékeny volt. Úgy vélte: a szép tárgyakon, az iparművészeten keresztül lehet megváltani az emberiséget. Morris hitte, hogy ha a munkások nem csúnya gyári áruk, hanem finom, kézzel készített bútorok és textilek között lakhatnak, boldogok lesznek – úgy, mint a középkorban: akkor a kézművesek az életüket leginkább ilyen tárgyak előállításával töltötték, és azért olyan szépek és meghittek ezek, mert látszik rajtuk a munka közben érzett gyönyörűség.
Jane Morris hímzése
Írt utópiát is – Hírek Seholországból, avagy egy nyugalmas korból címmel – ebben fogalmazta meg politikai elképzeléseit. Szocialista eszmékkel és romantikus utópizmussal van átitatva ez a történet, amely Morris vízióját kínálja egy egyszerű világról, amelyben a művészetet és a munka örömét mindenki igényli és élvezi. Politikai életében Morris egyre inkább kiábrándult a parlamenti politikából. 1884-ben segített létrehozni egy új csoportot, a Szocialista Ligát. Gyakran mondott beszédeket felvonulásokon is. De nézőpontja különbözött a kor szocialista politikájától, egyfajta felülről érkező jótékonyság volt ez. Szerb Antal szerint: “Morris politikailag szeretett volna tenni a munkásosztály tanításáért, felemeléséért. Utópiájának jövőképében a társadalom visszatér egy idealizált múltba, amiben az emberek egyenlőek, a közösségért és egymásért dolgoznak esztétikus és tiszta környezetben”. Morris nem prédikált vizet: saját munkásait megbecsülte, a korban szokatlan módon fizetett betegszabadságot kaptak, erős szociális védőhálót épített nekik. Közös ünnepeik voltak, ajándékozások, a cég sikereit megosztotta velük. Ezt a felülről érkező esztéta – szocializmust, az alulról jövő marxi dialektikus osztályharc végül elsöpörte.
William Morris 53 évesen
És egész életében imádta a gyönyörű könyveket is. “Morris értékes könyvgyűjteményt halmozott fel szép, érdekes könyvekből. Már fiatalabb korában kézzel írt, festett és készített könyveket, majd utolsó éveiben megalapította a Kelmscott kiadót. Tudatosan és átgondoltan tervezte meg, hogy néz ki a könyv, például azt mondta, hogy a könyvnél a két nyitott oldalt együtt, mint esztétikai egységet kell nézni, és ennek megfelelően állapította meg a keretek arányait. Saját betűtípusokat tervezett, a Canterburyi meséket író Geoffrey Chaucernek például gótikus járt.”
Morris kiadása – A canterbury mesék Chaucertől
Nyomdájában fontos volt a minőségi papír, így 15. századi, bolognai mintára csak lenvászonból, kézzel készült papírt használt, tintát pedig a Hannoverből vett. Ezek mellett nem gépi, hanem régi, kézi Caxton nyomdagéppel dolgozott. A nyomda által készített könyveket – végül összesen 66-ot – középkori stílusban nyomtatták és kötötték, a betűtípusokat, a kezdőbetűket és a szegélyeket Morris tervezte. Geoffrey Chaucer műveinek illusztrált kiadása, 1896-ban jelent meg, néhány hónappal Morris halála előtt.
Élete vége felé egyre inkább az írásra és a nyomdára koncentrált, a cég ügyeit többek között May nevű lánya intézte. Azért továbbra is érdeklődött a kárpitok iránt, és élete utolsó öt évében Burne-Jones-szal együtt dolgozott egy panel sorozat tervezésében, amely a Szent Grál kereséséről szólt.
Egy norvégiai utazás után 1896 nyarán fizikailag nagyon rossz állapotba került, végül 1896 októberében tuberkulózisban meghalt.
William és Jane Morris sírja a Kelmscottban
William Morrist ma modern és látnoki gondolkodóként tartják számon, aki elfordult attól, amit „a civilizáció unalmas sivárságának” nevezett, a romantika, a mítoszok felé. Úgy élte meg a szépséget a művészetben, mint amit az ember a munkájában szerzett örömök eredményeként tapasztal meg. Számára a művészet a teljes ember alkotta környezetet magában foglalta. A maga idejében A Földi Paradicsom szerzőjeként, valamint tapéta-, textil- és szőnyegtervei, ólomüveg ablakai miatt ismerték leginkább. A 20. században azonban Morrist inkább tervezőként és kézművesként ünnepelték. A jövő nemzedéke számára Morris egyfajta társadalmi kritikus, a modern környezetvédelem előfutára, aki meg akarta védeni a természetet az ipari szennyeződés pusztításaitól.
Forrás: Victoria & Albert Museum, William Morris Society, Enciclopedia Britannica, Szerb Antal: A világirodalom története
Képek forrása: Wikimedia Commons
Bortókép: William Morris tervezte textil részlete /Wikimedia Commons
