Kísérletképp december 5-től a Vueling spanyol fapados légitársaság közvetlen járatot indít Budapest és Bilbao között. A legolcsóbb jegy oda vissza mintegy 150 euró lesz. Szóval, aki akar, hamarosan mehet Bilbaoba. De miért tenné? Mondjuk mert Bilbao jó hely.
Aki spanyolországi nyaralást (telelést) tervez, a legritkább esetben gondol célterületként Baszkföldre. Andalúzia közismert és vonzó, akárcsak a Costa Brava, az elmúlt időkben Valencia és Alicante is egyre népszerűbb, nem is szólva a tél örök slágereiről a Kanári szigetekről. Egy szóval sem állítom, hogy ezek a helyek ne lennének jók, sőt kiválóak – de Észak-Spanyolországnak, azon belül is Baszkföldnek van egyfajta egzotikus varázsa, ami ezekben a felkapott nyaralóhelyekben nincs meg. Aki valami különlegeset akar – teli kulturális és gasztronómiai élménnyel, furcsa történelemmel, Európa legegzotikusabb, különlegesebb népével, az Baszkföldre menjen. Az viszont igaz, hogy a klasszikus vízparti nyaralásnak itt nem sok tere lesz. Az Atlanti-óceánba bele lehet ugyan merészkedni, akár Bilbaotól nem messze is, de az élvezeti értéke ennek nem lesz valami magas. A víz még legmelegebb nyáron is gyakran kellemetlenül hideg, a part pedig általában sziklás. Nem zárjuk ki, hogy San Sebastiánban lesz olyan nap a nyáron, amikor érdemes lesz lemenni a strandra – de azért mérget se lehet venni erre.
A látvány csodás de azért a vízbe kevesen merészkednek be…
Ennek ellenére a tenger fontos szerepet játszik nem csak Bilbao – és egész Baszkföld – életében, de abban is, amit a turisták ott láthatnak, hiszen a tengerrel kapcsolatos a város világörökségi helyszíne is – a Vizcaya-híd. A híd a Nervión-folyó tölcsértorkolatán ível át A baszk főváros két külkerületét a folyó két partján elhelyezkedő Getxót és Portugaletét köti össze 160 méter hosszan 45 méter magasságban. A feladat nehézét az jelentette, hogy úgy kellett összekötni híddal a két oldalt, hogy közben ne akadályozzák a nagy hajók áthaladását a kikötő felé. A megoldás így az lett, hogy a híd tulajdonképpen nem is híd – hanem egy nagy gondola, amely a magas hídszerkezeten függeszkedve halad oda-vissza a két part között. 1893-ban nyitották meg a forgalom előtt – és máig rendes közforgalmú hídként szolgálja a várost. 2005-től világörökségi helyszín. Fent a hídszerkezeten át lehet sétálni az egyik oldalról a másikra – konkrétan Portugaletéből Getxóba – majd a gondolával visszatérni Portugaletébe – ahonnan már metróval mehetünk be a belvárosba. Az utazás nem hosszú, de legalább érdekes – vicces családi program. A híd magasából pedig csodás kilátás nyílik a városra és a tengerre is.
A gondola felülről
A híd – akárcsak a belváros – egyértelműen a 19. század hatlámás ipari fejlődéséről tanúskodik, ami gazdaggá tette a várost és környékét. Baszkföld – máig – Spanyolország egyik leginkább iparosodott része. A nagykörúti CAF villamosok is Baszkföldön készülnek, de itt van a spanyol légi ipar központja – a francia oldalon (de szintén baszk területen Baritzban) pedig a Dassault gyár, ahol a harci gépeket gyártják – és Baszkföldön készül a Spanyolországban gyártott autók 45%-a is. A hegyekben talált szén és ércek hozták el az ipart, az ipar pedig a gazdagságot, és az újonnan megtalált – mégis a történelem mélyébe vesző – baszk öntudatot.
Baszk sapka és felirat egy népünnepélye Gernikában
A baszk Európa legkülönlegesebb népe. Az utolsó maradéka Európa eredeti népességének – mondhatjuk ők az egyetlen igazi európaiak, akik bátran kimondhatják, hogy az ő őseik ezek közt a hegyek közt éltek amióta a világ a világ – mindenki más: kelták, rómaiak, germánok, muszlimok, spanyolok, franciák csak késői jövevények. Nyelvük semmire sem emlékeztet – bár megpróbálták rokonítani pl a szintén elég különleges grúzzal, nem sok sikerrel. Olyan struktúrája van (akit érdekel az u.n. ergatív mondatszerkesztés, most nem írjuk le mi az utána lehet nézni), ami Európa más nyelveiben leejtsen ismeretlen. Bár láthatóan sok benne a latin jövevényszó, igyekeznek az írásképpel is jelezni, hogy itt egy hangsúlyosan nem latin nyelvről van szó – a k hangot például következetesen k betűvel írják, (nem c-vel, mint a spanyolok), a cs hangot pedig a tx betűkombinációval (nem pedig ch-val). A baszkoknak nagyjából meggyőződésük, hogy saját őseik festették az altamirai barlangfestményeket – majd ők verték ki innen a rómaiakat, és futamították meg Nagy Károly hadait – és valóban a tudomány is úgy sejti, hogy a baszkokkal rokon népek lehettek egykor Britannia kelták előtti lakói, és tőlük ered pl a Loire folyó neve is.
Bilbaoban spanyol és baszk szót is hallani az utcán – bár a szórakozóhelyek általában nyelvi alapon különülnek el, mások a spanyol és baszk bárok (külföldi viszont alig van, a turista csak elvétve téved ide – az is, majd látni fogjuk, egyetlen múzeumért). Ha elhagyjuk a nagyvárost, pedig már olyan helyekre is eljuthatunk, ahol a spanyol idegen nyelv, és csak azért bocsájtják meg nekünk, ha a megszállók nyelvét használjuk, mert hallhatóan nem ez az anyanyelvünk. Ezeken a helyeken mint például az amúgy bájos Lekeitioban – még bőven láthatunk a már feloszlott baszk terrorszervezetet éltető feliratokat is. Az ellenállás hagyományai igen erősek – bár ma már vége a terrorizmusnak, a spanyol jobboldal nem tudta betenni a lábát Baszkföldre. A nemzeti önrendelkezés gondolata és a baloldal teljesen összefonódtak – máig a szocialista-zöld szövetség vezeti az tartományt, és a baszk pártok is biztosítják országos szinten Pedro Sanchez kisebbségi kormányának fennmaradását a madridi parlamentben.
A furcsa az, hogy a baszkok ebben a nagyvárosi, egyértelműen kozmopolita környezetben is meg tudnak maradni tradicionális hegyi embernek. A baszk archetipusa a viccbeli Patxi, aki – a népi legenda szerint – sosem fázik, puszta kézzel töri fel a diót, és bár nem tudjuk miért, de így mondják – cukorral eszi a sz*rt. A baszkok – valóban – embertanilag is mások, mint a környező népek – bennük maradtak meg Európa őslakóinak génjei – de ezt a fiúk-lányok még hangsúlyozzák is a jellegeztess baszk hajviselettel.
A bilbaoi Baszk Történeti Múzeumban végigkövethetjük ennek a sajátos népnek a történetét a legkorábbi időktől egészen a középkorig – és elképedve figyelhetjük, hogyan őrizték meg a hegyek azt az örökséget, ami a rómaiak (sőt az előttük érkező kelták és punok) előtt az egész félszigeten, sőt egész Nyugat-Európában elterjedt.
Vaddisznószobor és ibér nyelvű sírkő a múzeumból
A belvárosi sétán ezt a hagyományaira végtelenül büszke – de egyszersmind modern és kozmopolita várost járhatjuk be. Úgy, hogy közben azért meg-meg állunk enni-inni valamit. A valami pedig leginkább legyen pintxo. Az apró változatos falatkák az egész félszigeten ismertek – igaz a spanyolajkú vidékeken tapasnak hívják – de talán sehol nincs akkora kultuszuk, mint Basztkföldön. A balváros étteremi 8-10 féle különböző pintxoból álló válogatásokat kínálnak, és érdemes akár több helyen is megállni enni egyet-egyet, mert mindenütt kicsit mások. Természetesen gazdagon jelenik meg bennük a tenger élővilága – rákok, ghalak, kagylók. Van olyan hely is, ahol csak kagylót árulnak – de elképesztő változatosságban több tucat elkészítési módben. Az árak – spanyol viszonylatban – nem alacsonyíak, de ugye vegyük figyelembe, hogy az ország leggazdagabb vidékén járunk. Ami az italt illeti, természetesen kiváló borok is vannak – de aki igazi helyi különlegességet kíván, az inkább az almabort, a cidrát fogyassza. Savanykás – sőt néha kifejezetten savanyú – de igazán üdítő, különösen a nyári melegben.
A város legfőbb látványossága azonban nem valamiféle ősi baszk hagyomány – hanem maga a modernitás, vagy inkább posztmodernitás. A Guggenheim Múzeum Európa legnagyobb, legrangosabb kortárs művészeti gyűjteménye. Annak is érdemes ide eljönni, aki állítja, hogy nem érdekli a modern művészeti, nem érti és nem szereti – már pusztán az épületért magáért. Frank Gehry amerikai-kanadai építész munkáját, amikor 1997-ben megnyílt a “a 20. század legkiemelkedőbb épületének” nevezete Calvin Tomkins épületkritikus, a New Yorker pedig úgy írta le, mint egy “csodás álomhajtó”. Az építés költsége elérte a 100 millió dollárt – amit szinte egészében a baszk tartományi kormány finanszírozott, mondván hosszú távon megéri, ha ide költözik a világ egyik legjobb gyűjteménye, és megkapja a világ egyik legérdekesebb épületét. A terv bevált – a múzeum azóta is tömegeket vonz az egész világról. Az épület valóban megragadja a pillantást – mintha mozognak, úszna a térben – 33 000 titánlap borításával éjjel-nappal mintha fénylene szeszélyes egymásba kapcsolódó formái mintha teljesen öntörvényűen kanyarognának – mégis tökéletesen alkalmazkodnak ahhoz a koncepcióhoz, amely a múzeumot megálmodta, egyértelműen vezetik a látogató végig a termeken. 
Aki mégis úgy érzi, hogy belép, azt – hacsak nem volt eredetileg is a kortárs képzőművészet rajongója – megdöbbentő pozitív csalódás fogja érni: itt ugyanis olyan művek vannak kiállítva, amelyek jelentős részben még a kortárs művészet iránt kevéssé érdeklődő nézőre is hatnak. Három kamasz gyermekkel voltunk a múzeumban – és jóval több, mint két órát töltöttünk bent, úgy hogy csak azért távoztunk, mert időre kellett máshová mennünk.
