Ez a rövid párbeszéd a bosnyák-dán rendezőpáros – Zlatko Pranjic és Nanna Frank Møller – dokumentumfilmjében hangzik el. A Zenica felett az ég egy hosszú és kilátástalannak tűnő Don Quijote küzdelem krónikája: a film hősei nemcsak a profitéhes nagyvállalat ellen lépnek fel, hanem még sorstársaikat is meg kell győzniük, hogy a megélhetésüket jelentő gyár működését korlátok közé kell szorítani. Így a cég csak a profit egy részét vesztené el, de a város lakói saját mindennapi betevőjüket féltik.
Nehéz azt mondani egy ilyen dokumentumfilmre, hogy tetszik, mert amit látok, az nem jó. De figyelni ezt a szinte toposszá vált Dávid-Góliát harcot, hogy vannak, akik nem adják fel az igazukat az őket hátráltató nehézségek ellenére sem, az szerencsére mindig visszahoz az életre. A film a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében nézhető meg.
A film szinopszisa
A bosznia-hercegovinai Zenica, a világ egyik legszennyezettebb városa. A világon Észak-Korea után a második legmagasabb a halálozási arány az indiai tulajdonban lévő kokszoló, szűrés nélkül távozó mérgező anyagai miatt. Az emberélet nem számít. Nemcsak a tulajdonos, de a munkások és a hivatal számára is fontosabb, hogy amíg élnek, megéljenek. Amikor az egyetemi professzor, Samir Lemes az élhető jövő érdekében harcolni kezd és egyesíteni igyekszik a város polgárait, a pénz, a hatalom és a politika ugyanolyan mérgező ellenfélnek bizonyul, mint az életüket veszélyeztető szennyezés. További részletek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál honlapján.

Samir Lemes professzor, a film egyik főszereplője
Karcsú minaretek szinte eltörpülnek a hatalmas szocialista lakótelepek karéjában. De az igazán nyomasztó látvány az, ahogy a közeli gyár kéményei hatalmas, sötét színű gomolyagokat löknek ki magukból és állandó füstfelhőben tartják a bosnyák várost, Zenicát. A helyiek fotózzák, videózzák a félelmetes látványt és egymásnak magyarázzák, hogy hétvégén és éjszaka még rosszabb, akkor ellenőrzés nélkül ömlik a füst a kokszolóüzemből. A helyzet valószínűleg ennél is sötétebb: a gyár napközben és hétköznap is szűrés nélkül önti a mérget a városra.
A film bevezetője szerint a balkáni háború lezárása után 1995-ben nem egyedül a demokrácia jött el Bosznia-Hercegovinába, hanem a nemzetközi befektetők is. A több mint 2 ezer embernek munkát adó gyár a város lakóinak nemcsak az anyagi biztonságot jelenti, hanem valószínűleg a lassú halált is. Szinte nincsen olyan család, ahol ne lenne daganatos beteg, vagy cukorbeteg gyerek. A rövid híradó részleteknek köszönhetően mi nézők is folyton értesülhetünk a legújabb kutatási eredményekről, amelyek arról szólnak, hogyan függ össze a légszennyezés és ezek a betegségek. Nem csoda, hogy néhány érintett összefog, hogy rábírják a gyárat: mérje meg a por mérgező tartalmát és használjon szűrőt. Ahogy teszi ezt a német és belga üzemeiben is.
Az egyik rendező – Zlatko Pranjic – Zenica szülötte, 2017 és 2024 között kamerájával rögzítette ezt a küzdelmet. A helyi elszánt civilek – egy cukorbeteg fiú anyja, egy daganatos beteg asszony és az egyetemi professzor – közösen összefogva mind a maga eszközeivel próbálja megvédeni a város lakóinak életét a mérgező füsttől.

A zenicai muszlim temető – háttérben a kokszolóüzem kéményeivel és a Boszna folyó.
Az ehhez hasonló témájú filmek nagyjából előre várható módon haladnak: itt is hallhatjuk a helyi polgármester, miniszter asszony semmitmondó szavait. Nem tehetek semmit, a vállalat pénzt hoz, nem kényszeríthetem semmire, amit az nem akar megtenni – miért is tenné, hiszen, ahogy egy minisztériumi tisztviselő mondja: a környezetvédelem sok pénzbe kerül.
A vállalat mérgező füstje ellen harcolnak a helyiek, nem bezáratni akarják a súlyosan környezetkárosító gyárat. Nem is jut ilyesmi eszükbe, hiszen a város megélhetését jelenti. Talán jönne is megoldás az EBRD – Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank – egyik projektje képében, ahol zöld energiává alakítanák ezt a mérgező füstöt. Zenica így rengeteg uniós pénzhez jutna, Európa egyik első zöld városa lenne.
De a döntéshozók nincsenek tisztában a helyi viszonyokkal. Talán figyelmetlenségből, talán lustaságból. Az új gyár is a régi vállalat érdekeltségébe tartozik és valójában nem változtatna semmin. Itt szinte komikus az egyik jelenet, ahol az egyik projektgazda angol előadó arról beszél a nyílt meghallgatáson, hogy a város úgy lesz igazán zöld, ha a helyiek autózás helyett inkább biciklizni kezdenek. Egészségesebb és környezettudatosabb.
Aztán lassan, lépésről lépésre sikerül apró áttöréseket elérni. És megérkeznek a legnehezebb feladathoz: hogyan beszéljék rá a város lakóit, hogy vegyenek részt egy DNS vizsgálatban, ami kimutathatná, hogy közvetlen összefüggés van a betegségek és a légszennyezettség között? Még maguk a szenvedők sem merik kockáztatni a város lakóinak munkáját. Többen úgy vélik, inkább legyen pénz, mert anélkül még betegnek is rosszabb lenni.
Lassú film a csendes kitartó munkáról, és arról a közhelyes, de igaz gondolatról, hogy megéri dolgozni az igazunkért a korrupt és hazug nagyvállalatok ellen. És van benne számunkra, magyarok számára is pár megfontolandó mondat azoknak, akik az épülő kínai akkugyárak tövében élnek. Ezek az emberek a méltóságukért is küzdenek. Ahogy az egyikük mondta:
„Ránk, boszniai emberekre egyfajta alsóbbrendű lényként tekintenek. Teljesen természetes dolgokat kérünk. Tartsák be a törvényeinket és ne mérgezzék a gyerekeinket.”
A Zenica felett az ég a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében nézhető meg legközelebb 2025. január 25-én 18 órakor a Mammut Moziban (utána 31-én és február 1-jén 20 órakor, valamint február 2-án 15 órakor), de országszerte vetítik Szeged, Székesfehérvár, Eger, Békéscsaba, Kecsemét, Jászberény, Szombathely, Pécs és Debrecen mozijaiban, egészen február 2-ig.
Képek forrása: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál