2024. december 4-én, Paraguay fővárosában, Asunciónban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszakán egy újabb magyar kulturális kincs nyerte el a világ figyelmét és elismerését. Már a nyolcadik olyan kiemelt örökség-elemünk, amely képviseli a magyar kultúrát ezen a rangos nemzetközi felületen. A csárdás tánc hagyománya immár az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján szerepel, ezzel is bizonyítva Magyarország gazdag és sokszínű népművészeti hagyományainak nemzetközi jelentőségét.

Csárdás táncosok
A csárdás, amely a világ szemében eddig is a magyar néptánc szimbóluma volt, generációkon átívelő hagyományként él tovább, és Magyarország különböző régióinak jellegzetes vonásait hordozza magán. Ez a tánc számos magyar régióban máig a közösségi élet szerves része, egyesítve a falusi és városi kultúrát, miközben a népzene és a mozdulatok összhangja különleges, a magyarságot karakterizáló kifejezőerőt kölcsönöz neki.

Csárdás táncosok
A jelölés előkészítése során kiemelkedő szerepet játszott a Hagyományok Háza, amely nemcsak a folyamat kezdeményezője és koordinátora volt, hanem szakmailag is meghatározó támogatást nyújtott a pályázat kidolgozásában és a csárdás hagyományainak bemutatásában. Az intézmény szakértői munkájának köszönhetően a világ most egy újabb értékes népművészeti kincset ismerhetett meg.

Csárdás táncosok
Ez a felvétel nemcsak a csárdás tánc elismerése, hanem minden magyar néptáncos, népzenész és hagyományőrző közösség sikere is, akik évtizedek óta ápolják és éltetik ezt az örökséget. Az UNESCO döntése hozzájárul ahhoz, hogy a csárdás még szélesebb körben ismertté váljon, és erősítse Magyarország kulturális jelenlétét a nemzetközi színtéren. A felterjesztésben kulcsfontosságú munkát végző Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság.
Borítókép: Fortepan / Bojár Sándor, 1939.
Képek forrása: Szellemi Kulturális Örökség Magyarországon Facebook oldala
Forrás: Hagyományok Háza