Az ENSZ kezdeményezésére március 22-e 1992 óta a víz világnapja. Ez a jeles esemény minden évben lehetőséget ad arra, hogy az emberek és a politikai vezetők is elgondolkodjanak a víz, azon belül is az édesvíz fontosságáról és végleges kiaknázhatóságáról.
Sokak szerint a következő világháború a vízért fog folyni, néhány évtizeden belül. (Vagy mégsem.) Az ENSZ kutatásai szerint 2025-re a világ kétharmadának lakossága vízhiányos területen fog élni. Míg az üzemanyagra lehet találni alternatívákat, a vízre nem. Nélküle nincs élet. A sejtjeink alap alkotóeleme a víz, amit ha nem pótlunk, hamar kiszáradás lesz a vége.
De ha világháború nem is lesz, sokan indulnak (és indultak) el hazájukból a jobb élet – és főként több víz – reményében. Legutóbb 2017-ben volt hatalmas szárazság Afrikában, amely húszmillió ember életét veszélyeztette. Az ENSZ az eseményt akkor a legnagyobb humanitárius katasztrófának nevezte a második világháború óta. Habár nem folynak a világ több frontján háborúk a víz miatt, de kisebb harcok rendszeresen alakulnak ki vízlelőhelyekért. A legnagyobb a kétezres évek elején a dárfúri konfliktus volt, amely hivatalosan 2020-ig tartott. A harcok részint etnikai ellentétek, részint pedig az ivóvízhiány miatt folytak. Hivatalos adatok szerint az összecsapásoknak 400 ezer ember esett áldozatul.
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) 2018-ban Afrika (azon belül is a Nílus völgye) mellett Iráni-Iraki (Tigris és az Eufrátesz folyók), Indiai (Gangesz-, Brahmaputra-, Indus-folyó), valamint Egyesült Államokbeli (Colorado-folyó) területeket jelölt meg, amelyeken valószínűsíthető, hogy lesznek konfliktusok (úgynevezett víz-politikai interakciók) a vízellátás miatt.
Nehogy azt gondoljuk, hogy Magyarországot nem érintik ezek a problémák. Az elmúlt években többször is kellett vízkorlátozást bevezetni, valamint vízhiány is fellépett több településen is, például 2023 végén Budapest déli agglomerációjában. Ezek oka részben az állami monopólium és annak következtében a vízügyi terület elhanyagolása miatti szakemberhiány és az infrastruktúra elavult állapota. Emellett a mezőgazdaságban a folyók túlszabályozása és a megművelésre alkalmas föld szántással való elaprózása is megnehezíti azt, hogy a lehullott csapadékot megtartsuk a földjeinkben. Ehelyett jelenleg az esővizet minél hamarabb befolyatjuk a folyóinkba, amik az országon átszáguldva kiviszik hazánkból az édesvizet. Pedig a magyarok már ezer éve tudták, hogyan vezessék a másik irányba, azaz a folyótól a földek felé a vizet.
A problémák gyökere emellett globálisan a klímaváltozás, és annak okozója, az emberiség. A túlhasználat, a pazarlás visszaszorításával persze az ipari szereplők tudnának a legnagyobb hatást tenni. De civilként, akár szülőként vagy pedagógusként sokat tehetünk azért, hogy mi magunk és az új generáció is jobban méltányolja és óvja a vizeinket. A háztartásban tehetünk ezért víztakarékos csapbetét (ún. perlátor) használatával, valamint nemes egyszerűséggel a csap elzárásával például fogmosás vagy szappanozás közben. Fürdőszoba, konyha építése vagy felújítása során pedig gondoljunk arra, hogy a kézmosásra vagy mosogatásra, esetleg zuhanyzásra használt vizet (azaz a szürkevizet) bátran használhatjuk vécéöblítésre. Az ivóvizek szennyezését meg szintén az ipari szereplők (és az állam) tudják leginkább megakadályozni.
A fentiekről itt tudtok meghallgatni egy beszélgetést az ivóvíz és a szennyvíz hazai helyzetéről:
A polgárok pedig annyit tehetnek, hogy nem dobják be a csikkeket a csatornába, valamint az erdőben, folyópartokon nem hagyják ott a szemetet, hanem – ha el tudták hozni magukkal, akkor – elviszik a legközelebbi kukáig.
Amit még egyszerű állampolgárként tehetünk, az az, hogy nyomást gyakorlunk az önkormányzati vagy országgyűlési képviselőnkre. Az esőkertek kialakításának ösztönzése vagy a kerti esővízgyűjtésre kiírt programok mind-mind segíthetek a vízhiány hatásainak enyhítésében, hazánkban.
Borítókép: Forrás: Wikimedia Commons
