A levétel a keresztről elnevezésű jelenet egy nagypénteki eseményre utal, mely Krisztus szenvedésének egyik állomása. Az ezt ábrázoló, nyugati művészetben látható festményeken több szereplő is feltűnik: Krisztus testét mindig Arimateai József – egy gazdag zsidó, aki titokban Jézus híve volt és a saját sírboltjában temette el a Megváltót – tartja kezében.
Ki volt Max Beckmann?
Max Carl Friedrich Beckmann néven született Lipcsében 1884. február 12–én és 1950. december 27-én halt meg New Yorkban. Német festő, rajzoló és író volt, aki még akkor is, ha olyan könnyű témákkal foglalkozott, mint a cirkuszi előadóművészek, műveiben gyakran volt némi nyugtalanság. Az 1930-as évekre munkájában egyre több lett a rémisztő kép és torz forma, ami egybeesett a nácizmus felemelkedésével Németországban. A nácik munkáit veszélyesnek, kultúrálisan degeneráltnak minősítették, majd menekülni kényszerült először Amtszerdamba. Élete utolsó éveit az Egyesült Államokban töltötte,

Max Beckmann – Hugo Erfurth alkotása, Drezda, 1928 / Wikipedia commons
Az első világháború során szerzett traumatikus élményei – önként jelentkezett ápolónak a frontra – egybeesett stílusának drámai átalakulásával. Az akadémiailag helyes ábrázolásokról áttért az alak és a tér eltorzítására, tükrözve önmagáról és az emberiségről alkotott megváltozott látásmódját.
Stílusa és kompozíciós módszere részben a középkori ólomüvegek képi világában gyökerezik. Műveire mindvégig hatással volt a miszticizmus, és egyfajta spiritualitás. Beckmann a 20. század elejétől a második világháború utáni időszakáig a művészet és a történelem radikális változásainak korszakát tükrözte munkáiban, műveinek többsége Európa 20. századi gyötrelmeiről szól.

Önarckép Max Beckmann, 1914 /Wikipedia commons
Beckmann ezen a képen ismerőseit festi meg a Krisztus testét hordozó alakokban. Az évszám abból a szempontból jelentős, hogy az I. világháborúban átélt szörnyűségeket a zaklatott, heves vonalakon is érezhetjük. Nem hoz megnyugvást ezen a képen a megváltás. Az alkotáson lehet érezi, hogy a 20. század első nagy traumája során „minden egész összetört.” A tragédiák hatására sok művész fordult ebben az időben a bibliai témák felé, ebben kerestek
A festmény keletkezésének van egy érdekes története. Az alkotója, Beckmann, a frankfurti Leipzig-Hausban tartózkodott Georg Hartmann-nal, egyik helyi pártfogójával, aki egy öntöde tulajdonosa volt. Mikor egy gótikus, nagyjából 1400-ban készült fa Pietà-t nézegetett – ez az ábrázolás az anyja ölében fekvő halott Krisztust mutatja – Hartmann kihívta Beckmann-t, hogy a modern kor szellemében készítsen egy ugyanolyan erős hatású műalkotást, hasonló témában. Beckmann elfogadta a kihívást, és elkészítette ezt a képet.
Források: British Museum, Magyar Katolikus Lexikon