Mit keres egy Petőfi-szobor egy vidéki kínai nagyvárosban? Egyáltalán, mit keres egy jellegzetesen közép-európai romantikus költő egy ázsiai országban? A történelem meglepő fordulatokkal szolgál.
Sok pár jár ide fényképezkedni, akár az esküvő előtt-után is – erősítik meg a helyben élő magyarok, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia csungkingi szobra, amolyan szerelem-emlékművé vált a városban. A romantikus fotóhelyszínek iránt igen fogékony kínaiak persze nyilván azért is járnak ide, mert egyszerűen szép a hely, ízléses virágokkal veszik körül a szobrot, és az Eiling Park – a város legrégebbi közparkja – méltó és kellően romantikus környezetet biztosít a remélt örök szerelem vizuális megerősítéséhez. De a történet azért ennél mélyebbre vezet – míg 100 magyarból nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy 100 képtelen lenne felidézni egyetlen 19. vagy akár 20. századi kínai költő nevét is (műveltebbeknek talán Li Tajpo rémlik, de ő sokkal régebben élt), a kínaiak igenis ismerik és becsülik Petőfit.
A történetben szerepe van a gyarmatosításnak, de még a Kínai Kommunista Pártnak is. Egy ifjú kínai irodalmár – Paj Mang – 1927-től Sanghajban tanult német szakon. Ez akkor egyáltalán nem volt meglepő. Németország egyike volt az európai hatalmaknak, amelyek többé-kevésbé gyarmati területeket ú.n. „befolyási övezeteket” alakíthattak ki a császári Kína utolsó évtizedeiben, és ez a befolyás a köztársasági korszakban is megmaradt. Különösen az akkor már igazán kozmopolita, nyugatos kikötővárosban. Pajnak egyszer a kezébe került egy Bécsben kiadott német nyelvű kis Petőfi-kötet. És beleszeretett Petőfibe. Az életébe is, a verseibe is. Először az életrajzát fordította le és elküldte az akkor szintén Sanghajban élő Lu Hszünnek, aki egy folyóiratot szerkesztett. Lu Hszün – lepődjenek meg – ekkor már hallott Petőfiről, természetesen ő is a német fordítások alapján. Így egyfajta közös munka alakult ki köztük. Paj Mang végül egy csokor Petőfi-versfordítást készített, amelyek az életrajzzal együtt meg is jelentek az Áradat című irodalmi folyóiratban.
Paj azonban nem csak költő és irodalmár volt, hanem baloldali aktivista is. Ez ott és akkor egyáltalán nem volt egyedülálló jelenség. Az 1914-es diáktüntetések hatására létrejött ifjú irodalmárokból álló baloldali kulturális mozgalom is, amely lendületet adott az irodalmi életnek. A mozgalom központja szintén Sanghaj lett, ott jelent meg folyóiratuk, amelyben a régi kínai nyelvvel szakító, a beszélt köznyelvhez közelítő nyelven írt alkotások jelentek meg. A mozgalom vezetője Kuo Mo-zso lett, aki verseiben a regény- és drámairodalomhoz hasonló sikerrel és művészi színvonallal tudta megfogalmazni a kor legégetőbb problémáit. A baloldali, vagyis forradalmár költők programját is ő fogalmazta meg A vers kiáltványa című költeményében, amelyben a költő lemond a költői eszközökről, a merész, színgazdag képekről és a politikai gondolat verssé formálását igényli. Ennek a csoportnak volt tagja Paj – akit éppen aktivizmusa miatt az akkor regnáló Kuomintang több más ifjú balos értelmiségivel együtt, felforgató tevékenység vádjával 1931-ben kivégeztetett. Ez azonban nem vetett véget a Petőfi iránti érdeklődésnek – hanem inkább csak fokozta azt.
Lu ugyanis Paj halála után megtalálta a Szabadság, szerelem! című vers német verziója mellett, a fiatal költő kézzel odaírt kínai fordítását is, és maga is aktív Petőfi-rajongó lett. Meggyőződése volt ugyanis, hogy az avítt feudális hagyományokkal átitatott kínai kultúrát csak nyugatról jövő modern eszmék, gondolatok képesek megújítani: „Senki sem tagadhatja – még a legbuzgóbb patrióták sem –, hogy kultúránk, a kínai kultúra meglehetősen elmaradott. Minden, ami új, kívülről hatolt be hozzánk” – jelentette ki. El is kezdett dolgozni azon, hogy Petőfi (Pei Duo Fej, a helyi verzióban) összes művét fordítsák le kínaira.
A Japán ellni háborúban azután a Szabadág szerelem – ami mottószerű formájával mégiscsak beilleszkedik a kínai költészet hagyományaiba is – a kommunista hadsereg egyik kedvelt lelkesítő verse lett. 1949-ben pedig győztek a kommunisták, kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, és az, ami addig ellenzéki, forradalmi gondolat volt, állami politikává vált. Lu Hszün kivégzett forradalmár költőkről szóló nekrológja – amelyben Petőfiről is szó esik – a kötelező középiskolai kurrikulum része lett 1950-től. Így mára már gyakorlatilag nem él ember Kínában, aki iskolás évei alatt ne találkozott volna Petőfi nevével, és ne ismerné a Szabadság, szerelmet.
Petőfi kultuszának ápolása az elmúlt évtizedekben a két ország kulturális kapcsolatának egyik kiemelt jelentőségű története. A csungkingi szobor immár a harmadik az országban, már Pekingben és Sanghajban is áll egy. De a 2019-ben állított emlékmű az első, amelyen a költő felesége is helyet kap. Ez egyébként nem csak Kínában ritkaság, az egész világon összesen három szobor ábrázolja Petőfit szerelmével, és ezek közül egyik sem áll a mai Magyarország területén. A két másik hasonló alkotás Erdélyben – Koltón és Erdődön – található.
A kínai utazás korábbi cikkében, az igazi kínai pálinka titkáról tudhatunk meg többet.
Borítókép: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobra a csungkingi Eiling Parkban, Kránitz Péter Pál felvétele
