A vaskori szkíták világában a lovak nélkülözhetetlen szerepet játszottak: hatással voltak a mindennapi életre, a hadviselésre és a szertartásoknak is fontos részét képezték. A lenyűgöző művészeti stílusukról, egyedülálló életmódjukról híres szkíták anyagi kultúrája régóta foglalkoztatja a régészeket, s ezért Eurázsia távoli sztyeppéin is kutatnak.
A szkíták híresek voltak lovaglási képességeikről, lovasíjászatukról, amelyek lehetővé tették számukra, hogy hatalmas területeket bejárjanak és uralmuk alá hajtsák Eurázsia nagy részét.
A dél-szibériai Tunnug 1-ben található királyi sírbolt rituális maradványainak vizsgálata azt mutatja, hogy a lovak nemcsak a szállításban és a harcban voltak létfontosságúak, hanem mélyen beágyazódtak a kulturális és spirituális életbe is.
A Tunnug 1 az egyik legkorábbi királysír, ahol megtalálták a „szkíta triászt” – olyan kulturális tárgyak kombinációját, mint a lófelszerelés, fegyverek és állati stílusú dekorációk, amelyek később széles körben elterjedtek az eurázsiai sztyeppén. A korai szkíta temetkezési gyakorlatok egyik legszembetűnőbb aspektusa a lovak rituális feláldozása.
Egy közelmúltbeli tanulmány szerint a Tunnug 1 sírhalom – amelyet a Kr.e. 9. század végére datáltak – legalább 18 ló maradványait tartalmazta a szétszórt emberi maradványok mellett. A csontok elrendezése tükrözi a szkíta királyi temetkezések leírását – amelyet Hérodotosz görög történész írt le – ahol hátborzongató lóáldozatok kísérték az elithez tartozókat utolsó útjukra. A kísérteties rituálé során a halott királlyal együtt temetik el szolgái közül az ötven legmegbízhatóbbat, akiket megfojtanak és ötven legjobb lovat. A halottakat felvágják, kitisztítják, majd a testeket megtöltik fűszerekkel, tömjénnel, ánizzsal és összevarrják. A lovakat teljesen felszerszámozva a kocsikba befogva temetik el, karókkal támasztva ki a testüket. A megfojtott szolgákat pedig néha karókkal rögzítik a lovak hátára, mintha azokon lovagolnának.
A tuvai tagköztársaságban előkerült sírból kiderül, hogy a lovakat valószínűleg a helyszínen ölték meg, és a halom tetején helyezték el. Ez a gyakorlat összecseng Mongólia korai lókultúrájában megfigyelt hasonló áldozati hagyományokkal, ahol a lómaradványok egy részét kőhalmok közelében temették el.
A mongóliai lókultúrák és a dél-szibériai korai szkíta anyagi kultúra közötti párhuzamok lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megértsük a késő bronzkorból a kora vaskorba való átmenetet, amikor a szkíta anyagi kultúra a sztyeppéken átterjedt az Altajtól a Fekete-tenger északi részéig.
Forrás: Cambridge Core blog