Eredetileg III. Napóleon rendelte meg felesége, Eugénia számára ezt a fejdíszt, amely megélt száműzetést, aukciót, mémet arisztokraták széfjét és még egy punk hercegnő is viselte a ’80-as években az esküvője napján.
Egy hihetetlen tolvajlás után a világ szeme Párizsra szegeződik: mintha a francia krimisorozat, a Lupin legújabb évadát látnánk. A tolvajok felmásztak egy létrán, betörtek a francia főváros központjában található Louvre-ba, majd nyolc történelmi ékszerrel menekültek el.
Mit vittek magukkal?
Az értékes darabok között található Mária Lujza császárné smaragd nyaklánca és smaragd fülbevalója; egy tiara, nyaklánc és egyetlen fülbevaló Mária Amália és Hortentzia királynő zafír készletéből; egy „ereklyetartó bross” néven ismert kitűző, valamint III. Napóleon feleségének, Eugénia császárnénak tiarája és brossa.
A tiara, mint esküvői ajándék – először
Eugénia császárné tiarájának rendkívüli története van: útja száműzetéseken, árveréseken, német arisztokraták páncélszekrényein keresztül vezetett. A történet 1853-ban kezdődött, amikor III. Napóleon esküvői ajándéknak rendelte menyasszonyának, Eugénie de Montigjo-nak, a későbbi Eugénia császárnénak. A Gabriel Lemonnier által készített darab 212 gyöngyöt és közel 2000 lombkoronákba foglalt gyémántot tartalmaz, és ezüstös foglalatban függőleges, körte alakú gyöngyöket.

Eugénia császárné a tiarával, Franz Xaver Winterhalter festményén / fotó Tatler magazin
A kövek a francia államkincstár tulajdonában voltak, ahogyan az akkoriban szokás volt. Az óvatosság nem volt véletlen, mivel Franciaországban abban az időben hol monarchia volt, hol köztársaság.
A tiara, mint üzleti lehetőség
Miután 1870-ben III. Napóleon császár uralmát megdöntötte a porosz háborúban elszenvedett vereség, a francia uralkodópár Angliába menekült. Itt Viktória királynő látta vendégül őket, a tiarát pedig visszaadták a francia államnak. 1887-ben, a Harmadik Francia Köztársaság idején az állam a fejdíszt eladta. A látványos ékszert – és a 69 eladásra kínált tételből 24-et – a Tiffany & Co, az aukció legsikeresebb licitálója vásárolt meg.

A tiara teljes pompájában / fotó: Louvre
A tiara, mint esküvői ajándék – másodszor
1890-ben a tiarát Albert, a 8. Thurn und Taxis herceg megvásárolta – és ahogy már egyszer szerepelt a történelme során – ismét esküvői ajándék lett. A leendő feleségnek, Margit Klementine osztrák főhercegnőnek szánták. A Thurn und Taxis-házba német nemesek tartoztak, akik vagyonukat nagyrészt annak köszönhetik, hogy már kezdetektől benne voltak az európai postaszolgálatot létrehozó üzletbe.
Tiara a punk hercegnő esküvőjén
A tiarát akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor Thurn és Taxis 11. hercege, Johannes 1980-ban feleségül vette a német arisztokrata Gloria von Schönburg-Glauchau grófnőt. A mindössze 20 éves menyasszonynál a férj 34 évvel idősebb volt. Gloria hamarosan „punk hercegnőként” vált ismertté extravagáns megjelenése és életmódja miatt.

Gloria hercegnő az esküvője napján a tiarával …. / fotó: Tatler magazin
A herceg 1992-es halála után Gloria buzgó katolikussá – és ügyes üzletasszonnyá is vált – és hogy visszafizesse a váratlanul örökölt 300 millió fontos adósságot, az értékes tiarát ezért ismét árverésre bocsátották. Ezúttal a Louvre Barátai vásárolták meg – és mint történelmi ereklyét – kiállították a múzeumban.

… itt pedig olyan külsővel, aminek a becenevét köszönheti / fotó: Tatler magazin
Múzeumból a fekete piacra?
Innen emelték a tolvajok, akik egy járműre szerelt létrával jutottak be a múzeum első emeleti ablakán. Ketten átvágták az üveget, majd megfenyegették a biztonsági őröket, akik elmenekültek a helyiségből, őrizetlenül hagyva az ékszereket. A biztonsági előírások látszólag megdöbbentően lazák voltak: néhány szobában például nem voltak CCTV-kamerák felszerelve.
A Louvre Múzeumot azonnal bezárták, amint megkezdődött az eltűnt ékszerek felkutatása. További két darabot, köztük Eugénia császárné koronáját, törött állapotban találtak a közelben.
Bár az ékszerek eladhatók a feketepiacon, valószínűbb, hogy szétszedik és darabokban adják el őket. A francia hatóságok versenyfutásban állnak az idővel, hogy megtalálják az ékszereket, köztük Eugénia császárné tiaráját, és visszajuttassák azokat a múzeumnak.