Idén a nyári napfordulót június 21-én ünneplik az északi féltekén, ami a csillagászati nyár hivatalos kezdetét jelzi. Bár általában egy egész napnak tekintjük, valójában egyetlen pillanatban történik, amikor a félteke a legnagyobb mértékben a Nap felé dől. Stonehenge a mai napig az egyik leglátványosabb szimbóluma a napfordulók jelentőségének. Idén is nagy tömegek ünnepelnek a legendás kövek között.
Az északi féltekén élők számára általában a nyárközép dátumaként tartják számon, ekkor a leghosszabb a nappal és a legrövidebb a sötétség.
A dátum szerepe
A napforduló nem mindig június 21-re esik. Az évtől függően június 20-án vagy 22-én is előfordulhat. Szökőévben általában június 20-ra esik. Ez az eltérés azért van, mert a Földnek valójában majdnem hat órával több időbe telik megkerülni a Napot, mint egy teljes naptári év hossza.
Annak érdekében, hogy a naptár összhangban legyen a Föld pályájával, négyévente hozzáadunk egy szökőnapot, hogy kiegyenlítsük ezt a különbséget.
A Föld nem egy tökéletesen függőleges tengely körül forog, hanem ferdén. Ez a dőlésszög okozza, hogy a Föld különböző területeire érkező napfény mennyisége változik az év során, miközben a Föld a Nap körül kering. Az év felében a Föld északi fele a Nap felé dől. A nyári napfordulón az északi félteke a legközvetlenebbül a Nap felé dől, és a Nap közvetlenül a fejünk felett, a Ráktérítőnél jelenik meg.
A dőlésszög nélkül nem lennének különálló évszakok, mivel a nappali fény mennyisége szinte állandó maradna egész évben.
A nyári és a téli napfordulók kiemelt jelentőségűek voltak a múlt emberinek. Még manapság is sok népszokás kötődik a nyári dátumhoz – Szent Iván éjszakája – a télit pedig a karácsonyi ünnepkör jelöli.
Az egyik leglátványosabb – és legősibb – emlékműve az éves napfordulóknak Stonehenge.
Miért pont Stonehenge?
A Kr. e. 2500 körül – az újkőkorban – épült emlékművet úgy tervezték, hogy a nyárközépi napfelkeltéhez és a télközépi naplementéhez igazodjon. A nyári napfordulón a nap a „sarokkő” mögött kel fel, és első sugarai Stonehenge szívébe vetülnek.
Wikimedia commons / Laika – 2015. augusztus 14.
A neolitikum idején a Nap az életet jelentette: a fény és a meleg minden élőlény számára a legfontosabb volt. Nem véletlen, hogy az akkoriban a Nap járásának megszállottjai voltak az emberek.
Pár száz évvel ezelőtt, még fehér ruhás druidákat képzeltünk a misztikus kövek közé, azonban ma már tudjuk, hogy még jóval a kelták előtt megépítették. A kutatásoknak köszönhetően, már nagyjából van is elképzelésünk arról, mi is történhetett annak idején a legendás kőkörök között.
Szertartások
Az English Heritage szerint valószínű, hogy a hívők a helyszínen az évszakok változásához, a naphoz és az éghez kapcsolódó rituálékat és szertartásokat végeztek. A szakemberek a csontok, az izotópok, a lézerszkennerek és a környezet alapos térképészeti elemzése alapján vázolták fel a napfordulós rituálék történetét.
BBC – nyári napfordulót ünneplő tömegben 21. századi druidák a kőköröknél
A régészet szerint: Nyár és Tél, vagyis az Élet és a Halál áll szemben egymással
A legfrissebb régészeti kutatások alapján a rituálék nem egyetlen elszigetelt napról szóltak, hanem egy hatalmas, kétpólusú kozmikus ciklus részét képezték.
A köveket úgy rendezték el, hogy a nyári napforduló idején a középpontban álló megfigyelő számára a Nap pontosan a kőkörön kívül álló Heel Stone (Sarokkő) mellett keljen fel, és az első fénysugarak a monumentális belső patkó (trilitonok) közepére essenek.
A régészek egy érdekességet is felfedeztek, ami alapján arra következtetnek, hogy szerint a Stonehenge-et építő közösségek számára a téli napforduló naplementéje (ami pontosan a nyári napfelkelte ellentétes iránya) legalább ennyire, sőt valószínűleg még fontosabb volt. A nyár és a tél egyetlen oszthatatlan egészet alkotott a hiedelemvilágukban.
Wikimedia commons / 2018. december 22-én téli napfordulót ünneplők Stonehenge-nél
A régészet ma már nemcsak magát a kőkört vizsgálja, hanem a teljes környező tájat. Stonehenge nem magányosan állt; a közelben feküdt Durrington Walls, egy hatalmas, fából készült körkörös építmény (henge) és a hozzá tartozó falu, ahol az építők laktak. A két helyszín szimbolikus tükörképe volt egymásnak:
Durrington Walls – a régészek szerint ez lehetett „Az élők világa”. Fából épült – ami elkorhad, mint az élőlények – és a téli napfelkeltére / nyári naplementére volt tájolva.
Nem messze fekszik Stonehenge, ami e szerint az elképzelés szerint a „A holtak világa” volt. Kőből épült – ami örökké tart – és a nyári napfelkeltére / téli naplementére tájolva.
A régészek szerint a nyári napforduló idején egy menet indult az élők falujából naplementekor. Az Avon folyón hajózva vagy amellett haladva jutottak el a Stonehenge-hez vezető Avenue-hoz (Sugárút). Ezt nevet a kutatók adták, annak a földsáncokkal határolt útnak, ami valóban emlékeztet egy modern sugárútra. Ezen vonultak fel a kőkörökhöz, hogy hajnalban ott fogadják a felkelő Napot a holtak birodalmában.
BBC – nyári napfordulót ünneplők Stonehenge-nél
Az írásbeliség előtt – hogyan találjuk ki, mi történt itt
Bár a konkrét imádságokat vagy dalokat nem írták le, a materiális leletek sokat elárulnak a rituális tevékenységekről.
Az előbb vázolt élők (fák) vs holtak (kövek) elméletet Parker Pearson egy madagaszkári kollégájával, Ramilisonina régésszel közösen dolgozta ki. Ramilisonina hívta fel a figyelmet arra, hogy a kőkori és a mai tradicionális társadalmakban a kő szinte mindig az ősök örökkévalóságát, míg a gyorsan elkorhadó fa az élők mulandóságát szimbolizálja.
Stonehenge belsejében egyfajta szakrális tisztaság fogadta a régészeket. Alig találtak hétköznapi szemetet – edénycserepeket vagy ételmaradékokat. Ez azt jelentheti, hogy a kőkör belsejét szigorúan tisztán tartották, oda csak meghatározott rituális célból, esetleg csak a kiválasztottak léphettek be.
Ezzel szemben Durrington Walls-ban tonnaszám állnak a disznó- és szarvasmarhacsontok, ami óriási, közösségi lakomákra utal. A disznófogak izotópos és fejlődési vizsgálata alapján a legtöbb állatot 9 hónapos korában vágták le. Mivel a malacok tavasszal születnek, ez egyértelműen a téli napfordulós mega-lakomákat bizonyítja. Ugyanakkor a szarvasmarhák és bizonyos egyéb leletek arra utalnak, hogy nyáron is összegyűlt a tömeg, csak a nyári rituálék jellege valószínűleg más volt: kevésbé a dorbézolásról, inkább a zarándoklatról, a házasságok megköttetéséről, kereskedelemről és a törzsi szövetségek megerősítéséről szólhatott.
Ősök kultusza
Stonehenge Kr.e. 3000 körül lényegében egy hatalmas hamvasztásos temető volt. Mire a nagy kőkolosszusok a helyükre kerültek – Kr.e. 2500 körül – a temetkezések száma csökkent, de a hely funkciója valószínűleg megmaradt: az ősök szellemének tisztelete.
A nyári napforduló a fény győzelmét, az élet csúcspontját jelentette, de mivel a „holtak birodalmában” ünnepelték, a rituálé valószínűleg arról szólt, hogy összekössék az élő közösséget az elhunyt ősökkel. A Nap sugarai, amelyek bevilágítottak a kövek közé, szimbolikusan életet lehelhettek a holtakba, vagy biztosíthatták a kozmikus rend fenntartását, a föld termékenységét a következő évre.
A régészet szerint tehát a nyári napforduló Stonehenge-ben nem egy elszigetelt, egynapos ünnepség volt, hanem egy közös zarándoklat csúcspontja, ahol a közösség az élők fa faluiból a holtak kőemlékművéhez vándorolt, hogy a Nap erejével megerősítse kapcsolatát a múlttal, az ősökkel.
Borítókép: BBC
Forrás: BBC, English Heritage
