A vaskori temetkezési helyen rituális erőszakra és társadalmi kirekesztésre utaló jeleket találtak a régészek.
Két, több mint 2200 évvel ezelőtt kivégzett férfitól szándékosan tagadták meg a hagyományos temetkezési szertartásokat. Szarvasaganccsal temették el őket, ami a kutatók szerint egy olyan rituálé része volt, amelynek célja a közösség védelme volt a halottaktól.
Temetés során elkövetett rituális erőszak
Cerro de las Cabezas településen, Ciudad Real tartományban zajlottak azok az ásatások, ahol a két felnőtt férfi maradványait tárták fel. Holttestüket a település védőfalán kívül dobták ki, hat nagy gímszarvasaganccsal együtt. A lelet egyedülálló az ibériai régészetben.
A régészekből és bioantropológusokból álló interdiszciplináris csapat által publikált tanulmányban a csonttani vizsgálatokkal és stabil izotóp-elemzéssel tesznek kísérletet a férfiak utolsó pillanatainak rekonstruálására. A kutatás új megvilágításba helyezi a rómaiak előtti Ibériai-félsziget temetkezési gyakorlatát. Eddig még nem találtak bizonyítékot temetés során elkövetett rituális erőszakra.
Az ibériai közösségekre jellemző hamvasztásos temetkezésekkel ellentétben ezt a két férfit nem hamvasztották el, ráadásul sírépítmény vagy temetési ajándékok nélkül helyezték el. A kutatók szerint gondatlan elhelyezésük és a temetési szertartások hiánya arra utal, hogy szándékosan kizárták őket a szokásos temetkezési szokásokból.
Mindkét személynél egyértelmű nyomai mutatkoztak a szélsőséges erőszaknak.
Az egyik, 35 és 45 év közötti férfi halála előtt néhány héttel túlélt egy súlyos fejsérülést, majd később egy nehéz, éles fegyver okozta, végzetes vágást szenvedett a combján. A sérülés átvágta a főbb ereket, ami halálos mértékű vérveszteséget okozott.
A második férfit – akiről feltételezik, hogy 40 és 59 év közötti lehetett – lefejezték. Koponyáját és a nyakcsigolyák felső részét a testétől mintegy 40 centiméterre találták meg, ami arra utal, hogy a fejet szándékosan választották le nem sokkal a temetés előtt.
A régészeknek azt is sikerült rekonstruálniuk, hogyan helyezték el a holttesteket. Először szarvasagancsokat helyeztek a gödörbe, aztán az első holttestet beledobták. A második férfit ezután részben az elsőre helyezték, majd további agancsokat tettek rá, és a levágott fejet gondosan a férfi karjára helyezték.
Szarvasagancsokra dobva
A hat nagy gímszarvasagancs szokatlan elhelyezése a kutatás központi elemévé vált. Az agancsokat az ibériai társadalomban szerszámok és presztízstárgyak alapanyagaként értékelték, rituális jelentőséggel is bírtak.
A kutatók megjegyzik, hogy korábban már találtak szarvasmaradványokat szentélyekben és rituális lelőhelyeken az Ibériai-félszigeten, de egyetlen ismert temetkezés sem kombinálta az emberi maradványokat és a szarvasagancsokat ilyen módon. Hasonló, agancsokkal kapcsolatos alapozási rituálékat azonosítottak kelta és celtiberiai lelőhelyeken, ahol védőfalak vagy épületek alá helyezték őket védőáldozatként.
A csapat úgy véli, hogy a temetés egyszerre jelenthet büntetést és apotropaikus rituálét – egy olyan szertartást, amelynek célja a gonosz elűzése vagy a halottak megakadályozása abban, hogy ártsanak az élőknek.
A kutatók a temetést a „rossz halál” példájaként írják le. Ez a kifejezés olyan egyénekre utal, akiknek erőszakos vagy társadalmilag elfogadhatatlan halála a normális temetkezési hagyományokból való kizárást eredményezte.
Ebben az esetben a kivégzés, a településen kívüli temetkezés, a hamvasztás megtagadása és a szarvasagancsok elhelyezése azt mutatja, hogy a férfiakat szándékosan marginalizálták a halálban. Eközben szimbolikusan igyekeztek megerősíteni a közösség védelmét.
Az izotópos elemzés arra utal, hogy a két férfi különböző régiókból származhatott, bár a bizonyítékok nem meggyőzőek. Az egyik egyén állati fehérjében gazdag étrendje a pásztorkodással és a gyakori mobilitással összefüggő életmódra utal.
A felfedezés ritka betekintést nyújt a társadalmi kontrollba, a rituális gyakorlatokba és a kivégzett egyénekkel való bánásmódba a vaskori Ibériai-félszigeten. A kutatók szerint a temetkezésnek eddig nincs ismert párhuzama a régészeti leletekben. Új kérdéseket vet fel ez a felfedezés azzal kapcsolatban, hogy az ősi közösségek hogyan kombinálták a büntetést, a vallási hiedelmeket és a szimbolikus védelmet.
A Cerro de las Cabezas oppiduma, amelyet a bronzkortól az i. e. harmadik század végéig laktak, továbbra is Spanyolország egyik legfontosabb régészeti lelőhelye az ibériai népek politikai, társadalmi és vallási életének megértése szempontjából.
Forrás: Heritage Daily
