A „Sába királynője” kifejezést mindenki ismeri – bár legtöbben tán azt hiszik, a Sába a királynő neve volt. Azt viszont, hogy hol élnek olyan asszonyok, akikben ma is megtalálhatjuk a királynő szépségét, igen kevesen tudják.
Kezdjük a névvel. A Sába eléggé úgy hat mintha női név lenne, legalább is „a”-ra végződik (manapság használják is annak), de valójában nem az. Sába (vagy Szaba) egy nép – ország neve volt, így a „Sába királynője” megnevezés pontos, a terület női uralkodóját jelöli.
Ahogy az európai festők képzelték a 19. században
Ez elsőre meglepőnek hat, hiszen az ókort alapvetően szigorúan patriarchális világnak képzeljük el, különösen a Közel-Keletet, ahol nőnek lenni manapság sem éppen könnyű vagy szórakoztató, de – az élet furcsa fintoraként – úgy tűnik, hogy az ókorban éppen az arab törzsek éltek matriarchális társadalomban. Asszír források is megemlékeznek arab királynőkről, és a mai Jemen területéről származó feliratok között is találtak olyanokat, amelyekben a királynőt vagy más női főméltóságot jelölő szavak vannak. Szóval úgy tűnik, Sábában – az Arab-félsziget déli részén – az ókorban igenis voltak királynők. A királynő neve a Bibliában nem maradt fenn – az arab hagyomány szerint Bilkisznek hívták, de mint látni fogjuk ez csak egy a több lehetséges név közül.
És ahogy a perzsa miniatúrák festői képzelték Bilkiszt.
Arra is vannak a Biblián kívüli feliratos forrásaink is, hogy valóban jöttek mentek a karavánok a levantei kikötők és Dél-Arábia között. A történetnek tehát – amely szerint egy Sábából származó uralkodónő meglátogatta a zsidók királyát – lehet történeti alapja. Feliratos emlékünk ugyanakkor erről nincs – sábai királyokról viszont van, nem is kevés. Több, mint 6500 sábai nyelvű feliratot ismerünk, köztük igen hosszúakat is, amelyek részletesen beszámolnak a királyok tetteiről. A király címe ebben a korban nem az arabban és rokon nyelveiben általános malik, hanem mukarrib, ami körülbelül egyesítőt jelent. A sábai uralkodók ugyanis számos más kisebb király felett uralkodtak Dél-Arábiában. A – feliratos emlékek szerint – legnagyobb királyuk Karib’il Vatar (vagy valami hasonló – a sábai írás ugyanis csak a mássalhangzókat jelölte) a Kr.e. 7. század elején élt – vagyis jó háromszáz évvel Salamon után. Fővárosa a mai Jemeben található Márib közelében volt, ott maradtak fenn feliratai is.
Karib’il Vatar egyik felirata
Gazdagsága főleg a tömjén és más luxuscikkek kereskedelméből származott, amelyeket a karavánok egészen a Földközi-tengerig szállítottak, de a vidék akkor még sokkal termékenyebb is volt, hatalmas gátak biztosították a termőföldek vízellátását.
Tömjénbolt Ománban
Birodalma azonban jóval túlterjedt a mai Jemenen – északon a ma Szaúd-Arábiához tartozó Nadzsránig, terjedt, de beletartozott a mai Omán jelentős része is. És ami számunkra most érdekesebb a Sábai Királyság ekkorra már meghódította a ma Báb el-Mandabnak nevezett szoros túloldalát is. Sábai telepesek szálltak partra ott, ahol ma Eritrea tengerpartja van, és benyomultak az Etióp Felföldre. Erről részint maga Karib’il Vatar mesél a felirataiban – de vannak ennél egyértelműbb bizonyítékaink is. Akszúmtól, ahol ugye az etiópok hite szerint az eredeti Frigyládát őrzik, alig egy órát kell autózni, hogy elérjünk Etiópia legrégebbi városába, Jéhába. Először egészen jó betonúton haladunk, útközben pedig gyönyörködünk a tájban – Tigré vidéke tényleg lélegzetelállítóan szép tud lenni.
Míg elérkezünk célunkhoz, szembe jönnek velünk az elmúlt évszázad dicső és igencsak dicstelen háborúinak nyomai. Aduában ott áll az elesett olasz katonák emlékműve. 1896. március 1-jén itt arattak hatalmas győzelmet az etióp császári hadak az olasz gyarmati expedíciós sereg felett. Ez nem csak Etiópia számára volt fontos – a császárság így maradhatott Afrika szinte egyetlen olyan állama, amelyik nem kerül gyarmati sorba – de az egész földrésznek reményt adott, megmutatta, hogy a fehérek legyőzhetőek. 
Az utak mentén elhagyott kilőtt tankok, kiégett autók viszont egy sokkal modernebb, és sokkal dicstelenebb háborúra emlékeztetnek. Anélkül, hogy részletesen elemeznénk, hogy hogyan is történt a dolog – legyen most annyi elég, hogy 2020-re már elmérgesedett a helyzet az országot akkor vezető párt és Abij Ahmed miniszterelnök, illetve a Tigré tartományt irányító (és korábban az országot is vezető) Tigré Népi Felszabadítás Front között. A casus belli végül az lett, hogy az országosan – a COVID-ra hivatkozva – elhalasztott választásokat Tigré tartományban megtartották, amit viszont a központi kormány nem tartott jogszerűnek. Erővel akarták leváltani a helyi kormányzatot – amelyik viszont a helyi milíciára támaszkodva ellenállt. A polgárháború két évig tartott, és vagy fél millió emberéletet követelt. Ma már béke van – a felkelők letették a fegyvert – de a feszültség még érezhető: sok a katona mindenütt, és az emberekkel beszélgetve, úgy tűnik, nem mindenki elégedett a békefolyamattal.
Lassan azután lefordulunk a főútról, és poros-rázós földutakon érünk Jéhába. A modern kisváros színes piaccal fogad, ahol a helyben termett kávé mellett mindenféle kézműves terméket is kaphatunk. Érdemes itt vásárolni – hiszen azzal a kevéssel, amit a piacon elköltünk egy sokat szenvedett közösséget segítünk. Az etióp kormányhadsereg és a helyi milíciák egyaránt súlyos jogsértéseket követtek el – akár egész falvakat mészároltak le.
A fő látványosság azonban itt nem a piac, hanem a nagy templom – Etiópia legrégebbi szent helye, ami szorosan kapcsolódik a „Sába királynője” történet etióp olvasatához. Az etiópok ugyanis magukénak vallják a híres királynőt. Az etióp legenda szerint Makedának hívták, kivételesen bölcs és természetesen földöntúlian szép volt. A legterjedelmesebb legendaváltozat a Kebra Nagast (Királyok dicsősége) című könyvben őrződött meg. Ebben Makeda, mint a későbbi császári ház legendás ősanyja jelenik meg, ő ugyanakkor a „Dél Királynője” is, akit az evangéliumokban is említenek. A könyv szerint Salamon király a világ minden tájáról kereste a kereskedőket, hogy anyagot vásároljon a templom építéséhez. Köztük volt Tamrin, Makeda etiópiai királynő nagy kereskedője is. Miután visszatért Etiópiába, Tamrin beszámolt a királynőnek a Jeruzsálemben látott csodálatos dolgokról, valamint Salamon bölcsességéről és nagylelkűségéről, mire a királynő elhatározta, hogy meglátogatja Salamont. Szívélyesen fogadták, palotát kapott lakhelyül, és minden nap nagyszerű ajándékokat kapott.
Salamon és Makeda nagy bölcsességgel beszélgettek, és a férfi tanítására a lány áttért a judaizmusra. Mielőtt elutazott volna, nagy lakoma volt a király palotájában. Makéda a palotában maradt éjszakára, miután Salamon megesküdött, hogy nem fog neki ártani, ő pedig cserébe megesküdött, hogy nem lop tőle. Mivel az ételek fűszeresek voltak, Makéda éjszaka szomjasan ébredt, és elment vizet inni, amikor megjelent Salamon, és emlékeztette őt az esküjére. A lány válaszolt: „Ne törődj az esküddel, csak hadd igyak vizet”. Ugyanezen az éjszakán Salamon álmot látott arról, hogy a nap Izrael fölött kel fel, de mivel a zsidók rosszul bánnak vele és megvetik, a nap Etiópia és Róma fölé költözött.
Salamon egy gyűrűt adott Makédának a hit jeléül, majd elment. Hazafelé menet fiút szült, akit Baina-leḥkemnek (azaz bin al-ḥakīm, „a bölcs ember fia”, későbbi nevén Menilek) nevezett el. Miután a fiú Etiópiában felnőtt, a gyűrűvel a kezében Jeruzsálembe ment, és nagy megtiszteltetéssel fogadták. A király és a nép hiába próbálta rábeszélni, hogy maradjon. Salamon összegyűjtötte nemeseit, és bejelentette, hogy elsőszülött fiát Etiópiába küldi elsőszülöttjeikkel együtt. Hozzátette, hogy vár egy harmadik fiút, aki feleségül veszi a római király lányát, és uralkodni fog Rómában, hogy az egész világot Dávid leszármazottai uralják majd. Ekkor Baina-leḥkemet Zadok főpap felkente királlyá, és felvette a Dávid nevet. Az őt követő elsőszülött nemesek nevet kaptak, és még ma is egyes etiópiai családok tőlük eredeztetik származásukat.
Távozása előtt a papok fiai ellopták a frigyládát, miután vezetőjük, Azárjász áldozatot mutatott be az egyik Isten angyala parancsára. A menet nagy jajveszékelés közepette, Mihály arkangyal vezetésével és vitelével szélhordta szekéren hagyta el Jeruzsálemet. A Vörös-tengerhez érve Azarjász kinyilatkoztatta a népnek, hogy a frigyláda velük van. Dávid imádkozott a frigyládához, a nép pedig örvendezett, énekelt, táncolt, kürtöket és fuvolákat fújt és dobokat vert. A bárka a viharos tengeren való átkelés során megmutatta csodálatos erejét, és mindenki sértetlenül érkezett meg. Nem csak az etióp császári ház származtatta magát a jeurzsálemi csapattól, de az etióp zsidók is – a Beta Izrael, avagy falasák népe. (Valószínűbb azonban, hogy ők jóval később Dél-Egyiptomból vándoroltak Etiópiába. Mára alig maradtak – legtöbbjüket Izraelbe telepítették.)
Az utolsó falasa falu zsinagógája
De hogy jön ehhez Jéha? Nos ami ma egy meglehetősen szegényes kisváros, egykor fényes királyi székhely volt – és a bizonyítéka annak, hogy Sába birodalma kiterjedt a mai Etiópiára is. A kapu, amin belépünk ugyan középkori -de ami mögötte található, az már sokkal régebbi. A jéhai nagy templom Etiópia legrégebbi ma is álló építménye. Úgy vélik, Kr.e. 700 körül épülhetett.
Almakahnak, Sába fő istenének szentelték. Almakah egyszerre volt a Nap és a Hold istene – jellegzetes sarló alakú szimbólumát megtalálták azokon az oltárokon is, amelyek a jéhai templomban álltak egykoron.
A templom – ahhoz képest, hogy jó 2700 éves szerkezetről van szó – megdöbbentő épségben maradt fenn. A 18,5-ször 15 méteres téglalap alakú épületnek egyetlen bejárata van. A falakat habarcs nélküli, szabályos, téglalap alakú, akár 3 m hosszúságú, kőtömbökből építették. A padló is kiválóan megépített, 5 rétegben, különböző nagyságú kövekből álló, különböző méretű kövekből álló tömbből áll, amelyek közül egyesek 1 méterszer 50 centiméter, mások 1-szer 1 méter és 50-szer 50 centiméter méretűek.
A falak több, mint 10 méter magasak – a német régészeti expedíció erősítette meg őket.
A padlón még az eredeti, 2700 éves köveken sétálhatunk.
A templomtól nem messze van az egykori királyi palota is. Az épület tengelyes szimmetriájú, a sarkoknál és a középső oldalakon kiugrással, mint a Kr. u. első évezred akszumi palotái. A bejárat a dél-keleti oldalon található, az oszlopok magassága eredetileg több mint 10 méter volt, amelyből 3,60 méter maradt fenn, és egy-egy oszlop súlya kb. 20 tonna. A több mint 6 m magas, helyi homokkőből épült kőkapunak 1,10 méter széles bejárata van. Az épület belsejében két kelet-nyugati irányban futó folyosó található, amelyekről minden helyiség megközelíthető volt.
A romokra fölé védőtető épült
Találtak sábai nyelvű feliratokat is, amelyek azt bizonyítják, hogy Jéha – amelyet akkor Ava néven illettek Sába országához tartozott.
A templom azért marhatott fen ilyen hihetetlen épségben, mert a Kr.u.6 századtól keresztény templom épült rá, itt tisztelik a kereszténységet Etiópia földjére hozó kilenc szent egyikét. A keresztény templomban hatalmas mennyiségű ős kéziratot is őriznek, amelyek szintén a továbbélő kultúra bizonyítékai.
Az Etióp Felföld lakóinak nyelve is bizonyítja, hogy őseik egykor az Arab Félszigeten laktak – a Tirgében beszélt tigrinya, és az ország hivatalos nyelve az amhara is egy olyan nyelvből – a ge’ezból – származik, amelyik közeli rokona volt az arabnak és a sábainak (amely egy dél-arab dialektus volt). A felföld lakói pedig embertanilag is jelentősen eltérnek a délebbi fekete lakosságtól.
Sába királynőjének szépségét így nyugodtan kereshetjük a mai etióp lányokban Tigré és Amara tartományokban, hiszen bennük a Dél Királynője népének vére folyik. És sokan ma is éppen olyan igézően szépek, mint amilyennek a legendás királynőt elképzeljük.
