Gyönyörű helyen bukkantak a világ legkorábbi ismert hajóroncsára. Az ötezer éves jármű olajat és bort szállíthatott.
Kekova nem csak Törökország, de a világ egyik legszebb, legkülönlegesebb tengerpartja. Kevés olyan hely van a világon, ahol kristálykék víz alatt szabad szemmel láthatjuk egy elsüllyedt ókori város romjait, sőt a környékükön akár fürdőzhetünk is.
Kekova Törökország déli partján fekszik Antalya tartomány Demre körzetében. Demre az ókori lükiai város, Myra mai neve, amely arról híres, hogy egykor itt élet Szent Miklós püspök, akinek a Mikulás alakját köszönhetjük.
A Kekova-régió területe 260 km² (100 négyzetmérföld), és magában foglalja Kekova szigetét, Kaleköy és Üçağız falvait, valamint Simena, Aperlae, Dolchiste és Teimioussa ókori városát – amelyek jórészt már a tenger alatt fekszenek. Kaleköyterületén találhatóak az ókori Simena és Aperlae részben elsüllyedt romjai és egy vár. A falu csak tengeren keresztül érhető el.
Üçağız (ókori neve: Teimioussa) egy kilométerre fekszik Kaleköytől, az azonos nevű kis öböl északi részén, keletre pedig Teimioussa romjai találhatók. Az „Üçağız” név jelentése „három torkolat”, utalva a nyílt tenger felé vezető három kijáratra.
A sziget a falvakkal szemben fekszik, és lakatlan. Az ókorban Dolichiste néven volt ismert. Kastelorizo olasz megszállása után Kekova – amelyet akkoriban a fa kitermelése miatt nyáron ideiglenesen laktak – Olaszország és Törökország között vitatott terület volt. Az 1932-es olasz–török egyezmény Törökországnak ítélte a szigetet. A fakitermelés azóta megszűnt – a vidék a turizmusból él. A legnagyobb vonzerőt itt az jelenti, hogy a sekély tengerben jól látszanak az elsüllyedt római városok romjai. A negyedik közülük a sziget északi oldalán található. Dolikisthét a 2. században egy földrengés pusztította el, parton túlélő részeket a Bizánci Birodalom idején újjáépítették, és továbbra is virágzott, de végül az arab betörések miatt elhagyták..
A Kekova régiót 1990. január 18-án a török Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium különleges védelem alatt álló területté nyilvánította. Mindenféle búvárkodást és úszást megtiltottak, és ezekhez kormányzati hivataloktól külön engedélyt kellett beszerezni. Az elmúlt években a tilalmat feloldották, kivéve azt a részt, ahol az elsüllyedt város található. A turisták manapság általában Antalyából jönnek egy-egy napra Kekovába – amelyet az ókori Myrával kötnek össze.
A régészeti feltárások a tenger alatt azonban tovább folynak, olyannyira, hogy itt találták meg a világ ma legrégebbinek tartott hajóroncsát. A lelet korát 4 400 és 4 700 év közé becsülték, ami a korai bronzkort jelenti, és nagyjából egybeesik a Nagy Piramis építésének idejével. A hajó fa szerkezete nem maradt fenn, de a fedélzetén szállított kerámia tárolóedények a tengerfenéken feküdtek, és – ami figyelemre méltó – néhányukban még mindig megtalálhatók annak nyomai, amit korábban tartalmaztak. A hajót felfedező régészek szerint a hajó hossza körülbelül 10 méter volt, és egyike volt a kor kereskedelmi hajóinak, amelyek rendszeresen járták a Földközi-tenger keleti medencéjét, Egyiptomból és Föníciából kiindulva egészen a Mnószi Krétáig. „A hajóroncs egy időkapszula a tenger fenekén” – mondta Hakan Öniz professzor, a törökországi Akdeniz Egyetemről, aki a Mediterrán Régészeti Társaság expedícióját vezette. Ő készítette az első képet is a roncs maradványairól. . Középen egy nagy, pajzs alakú szikla látható, amelynek egyik végén két, egymástól kissé távolabb eső lyuk, a másik végén pedig egy további lyuk található. Átmérője körülbelül 1 méter. Ez a helyszínen talált három hajóhorgony egyike. A búvárok három kőhorgonyt találtak, mivel a hajók hosszú utazásokra tartalékokat vittek magukkal. A leletek szétszórva fekszenek egy víz alatti lejtőn, mindössze 30 méterrel a hullámok alatt.
Mivel a hajó fából készült részei egyáltalán nem maradtak fenn, olyan technikákat – mint például a radiokarbon kormeghatározás, amely a szerves anyagokban található szén egyik formáját méri – nem lehetett alkalmazni a kor meghatározásához.Ehelyett a régészek az amforák alakját elemezték. Mivel a kerámia stílusai az idők folyamán változtak, a különböző stílusok meghatározott korszakokhoz köthetők. A kekovai kerámiák jellegzetesek: két füllel, középen gerinccel és lapos aljjal rendelkeznek. Öniz szerint ez a kialakítás megegyezik az Egyiptomban és a Közel-Keleten feltárt, 4400–4700 évesnek ismert amforákkal. „A díszítési technikák összehasonlítása alapján… határozottan kijelenthetjük, hogy a hajóroncsunk a korai bronzkorból származik. Ez 100%-os bizonyosság.”
Az expedíció búvárai a felszínre hozták a cserepeket, ahol most, több ezer évnyi víz alatti tartózkodás után gondosan konzerválják őket. Dr. Karin Sowada, az ausztráliai Macquarie Egyetem régésze megvizsgálta az amforákat, miután azokat kiemelték. Néhányuk sértetlen volt, és meglepetten látta, hogy még mindig viszkózus, fényes maradékot tartalmaznak.„Belenéztem, és majdnem elájultam. Nem tudtam elhinni, mennyi [maradék] volt látható. Nem csak foltok voltak… ennek az anyagnak a nagy része még mindig megmaradt” – mondta. A csapat jelenleg azon dolgozik, hogy kiderítse, pontosan mit szállítottak az amforákban.„Lehet, hogy olívaolaj, lehet, hogy bor, lehet, hogy fa gyanta” – mondta Sowada.„Lehetséges, hogy [a maradék] valójában a kancsók újrafelhasználásának eredménye. Úgy értem, ezek a kancsók hatalmasak – nem olyan tárgyak, amelyeket csak úgy elszállítanak, és soha többé nem látnak viszont. Az emberek érkezéskor kiürítették ezeket a korsókat, és valószínűleg sok-sok-sok éven át használták volna őket.”szerint a hajó útját a Földközi-tenger keleti partjának valamely pontjáról indította.
Úgy vélik, hogy árukat szállított vagy az ókori Trója városába – amely a mai Törökország északnyugati részén található –, vagy a krétai minósziakhoz. A kelet-mediterrán kereskedelem ezen korai korszakáról eddig csak szórványos ismereteink voltak egyiptomi papiruszokról és krétai falfestményekről. A hajóroncs tartalma – ha bebizonyosodik, hogy pontosan mi is volt – sokban egészítheti ki ezeket az információkat. A szállított áruból arra is következtetni lehet arra, hogy honnan hová tartott a hajó,. A tengeri utazás veszélyekkel járt, különösen a Kekova-sziget környékén, ahol az erős áramlatok és szelek már sok hajót elsüllyesztettek. A környéken több száz hajóroncs található, és a Földközi-tengeri Régészeti Egyesület éppen ezek felkutatására és tanulmányozására specializálódott. Öniz elmondja, hogy amikor a roncsra merül, első gondolatai azoknak az embereknek az életére irányulnak, akiknek köze volt ehhez a hajóhoz. „Mi vagyunk az első emberek, akik 5000 év után megérintették ezeket a tárgyakat.Mindig a tengerészekre gondolunk… az amfora készítőire és arra, aki vállán vitte az amforát a hajóra, valamint a nőkre, akik férjeikre vártak, és akik sajnos nem tudtak visszatérni.”A hajóroncs a török Kulturális Minisztérium tulajdonában van. Mehmet Nuri Ersoy miniszter elmondta, hogy a kiemelt leleteket az antalyai új Földközi-tengeri Vízalatti Régészeti Múzeumban fogják kiállítani, amikor az a következő hónapokban nyílik majd meg.
A Kekovában történt felfedezés mostantól a világ legrégebbi hajóroncsainak listáján az első helyet foglalja el. Korábban a rekordot egy, a dél-görögországi Dokos sziget partjainál található roncs tartotta, amely körülbelül 4200 évvel ezelőttről származik.A legrégebbi ismert, ép állapotban fennmaradt hajóroncsot, amelynek faanyaga még mindig megmaradt, a Fekete-tengerben, Bulgária partjainál találták. Ez körülbelül 2400 évvel ezelőttről származik.
