Göbelki Tepe titokzatos hely. A „világ legrégebbi temploma” neven emlegetett lelőhelynek a létezése is felülír minden korábbi ismeretet a korai ókorról – és most úgy néz ki, a világ legrégebbi leírt szavát is itt kereshetjük.
Mielőtt megtalálták volna Göbekli Tepét úgy gondoltuk, értjük, hogyan is jött létre a modern emberi civilizáció a Temrékeny Félholdban. A történet az, amit a középiskolában is tanultunk történelemből: a civilizációt azok a népek teremtették meg, amelyek letelepedtek, majd elkezdtek földet művelni, öntözni, az öntözés nagyobb együttműködést kellett, ami városokat teremtett, ami aztán megteremtette a templomgazdaságokat, ahol elkezdtek mindent feljegyezni mert nagyobb szervezettségre volt szükség és ebből lett az írás. Az okok és következmények szépen összeálltak egy rendszerbe, minden logikus. Aztán jött Klaus Schmitt és az egészet a feje tetejére állította. Törökország Délkeleti részén járunk. Şanlıurfa maga is történelmi hely. A legenda szerint itt született Ábrahám. Így aztán minden egyistenhívő vallás számára szent helynek számít. A teli is van látványos történelmi emlékekkel.
A várostól nem messze van Harran, az asszír kortól nagy történelmi jelentőségű település – am,it ma furcsa méhkasszerű házairól ismernek.
Itt szinte minden dombocska valami ókori települést rejt. A várostól 12 km-re kelet-északkeletre, volt egy dombocska, amit Göbekli Tepe („Pocakos hegy”) néven ismertek a helyiek.
Az a régészek számára már első látásra is egyértelmű volt, hogy a domb – mint oly sok másik a térségben – tell, vagyis településdomb. A Chicagói Egyetem régészei már az 1960-as években helyszíni bejárást végeztek de nem keltette fel az érdeklődésüket a hely, úgy vélték, a bizánci időkben katonai telephely lehetett, a törött mészkőtömböket pedig sírkőtöredékekként értelmezték. Klaus Schmidt, a Német Régészeti Intézet (DAI) munkatársa 1994 őszén elolvasta a chicagói kutatók leírását, és úgy döntött, megnézi magának Göbekli Tepét. A hegytetőre felérve szinte pillanatok alatt pattintott kőszerszámok szilánkjára talált. Rögtön rájött, hogy évezredekkel ezelőtt nagyon sokan tevékenykedhettek a környéken, a mészkőtömbök pedig nem a bizánci, hanem jóval régebbi kor emlékei. 1995-ben Schmidt és a Német Régészeti Intézet munkatársai a sanliurfai városi múzeum támogatásával feltárásba kezdtek Göbekli Tepében. Már centiméterekkel a talajfelszín alatt mívesen megmunkált kövekre bukkantak, álló oszlopok alkotta kőkört találtak. Schmidt és kollégái – évenkénti turnusokban érkező fiatal német és török régészek, valamint helyi munkások segédletével – egy második kőkör maradványait is feltárták, majd következett a harmadik, és még továbbiak.
A kőoszlopok hatalmasak, a legnagyobbak öt és fél méteresek, súlyuk 15 tonna körül van. A rajtuk levő domborművek állatokat ábrázolnak. Feltűnő, hogy más-más stílusban: vannak köztük egészen elnagyoltak, de finoman megmunkáltak is. A hegy más részéről pattintott kőszerszámok: újkőkori kések, bárdok és hajítófegyverek tömege került elő. Az építőkövet messziről, a szomszéd völgyekből kellett a helyszínre vonszolni.
Göbekli Tepe kőkörei nagyon egyszerű formatervet követnek: oszlopok vagy álló T betűt formázó mészkőtömbök alkotják mindegyiket. Karnyújtásnyira magasodnak egymástól, alacsony kőfal fut körbe közöttük. Minden gyűrű közepén két-két magasabb oszlop áll sekély gödörben. Schmidt szerint a T alakú oszlopok valószínűleg stilizált emberi lények lehetnek. Faragott karjuk van, kezük ágyékkötővel fedett hasuk felé nyúl. Erre utal az is, hogy mindegyik a kör közepe felé néz, ahol talán közösségi – rituális gyűlés vagy tánc zajlott. Faragásaik zömmel gyilkos teremtményt – mérges skorpiót, támadó vadkant, oroszlánt – ábrázolnak. Az oszlopfigura őrzői vagy totemállatai lehettek ezek a fenevadak.
A köröket csak egy bizonyos ideig használták. Építésük után néhány évtizeddel minden oszlopkört betemettek, és új, már kisebb kört (olykor azon belül egy még kisebbet) emeltek fölé. Aztán ezeket is föltöltötték, és a közelben új kőkör építésébe kezdtek. Évszázadokon át mehetett ez így – megépítettek egy kört, használták egy ideig, majd betemették, és másikat emeltek a helyén. . Az első kőkörök a legnagyobbak és technikai-művészi értelemben legkidolgozottabbak. Az idő múlásával kisebbek és egyszerűbbek lettek az oszlopok, mintha készítőiket már nem érdekelte volna igazán a minőség. Aztán i. e. 8200 táján – jelenleg nem tudni miért – felhagytak a hely használtával.
Mindez egy részről könnyen értelmezhető – a körök minden valószínűség szerint valamiféle közösségi rituálé részei lehettek, ahol a térség lakói valamiféle közösségi rituálét mutattak be. Kőköröket ismerünk a világ számos részéről, különböző korokból, mindegyiket szertartási központként azonosítjuk.
Ahogy kiderült, hogy a hely milyen egyedi a török örökségvédelem jelentős erőfeszítéseket tett a helyszín fejlesztésére. Látogatóközpont épült, a feltárt kőköröket védőtetővel fedték be. A városi múzeumban pedig – hogy átélhessük milyen is lehetett egykor a kör közepén állni felépült a legnagyobb kőkör mérethű mása. 2018 óta Göbelki Tepe világörökségi helyszín is lett.
A feltárások viszont folytatódnak. Sok kérdés ugyanis máig megválaszolatlan. Az egyértelmű, hogy Göbelkli Tepe valamiféle kultuszhely lehetett – ahol – ki tudja miért – nem telepedtek meg azok, akik itt végezték rituális cselekedeteiket. A helyszínen talált több ezer csont (gazellák, vadtulkok maradványa) arról árulkodik, hogy messze innen ejtették, és szállítmányokban küldhették az építőknek. Nagyszabású vállalkozás volt maga az élelem szállítása is, amit meg kellett szervezni, le kellett bonyolítani. Azonban mindeddig nincs bizonyíték arra, hogy valamiféle közösségi hierarchiában éltek Göbekli Tepe építői. Nyoma sincs annak, hogy az itteniek közt vagyoni – tehát társadalmi, tekintélyi, hatalmi – különbségek voltak. Még arra sem utal lelet, hogy az itteniek közül egyesek jobb ételhez jutottak, mint a többiek.Schmidt úgy véli, hogy környékbeli vadászó-gyűjtögetők zarándokoltak Göbekli Tepébe. Másfél száz kilométeres körzetből gyűltek össze időről időre a templomnál. Lehetséges, hogy ajándékkal érkeztek – fizetséget hoztak a papoknak és a kőfaragóknak.
Mindez azonban teljes mértékben ellentmond mindannak, mait eddig tudni vétünk. Göbelki Tepe építői ugyanis vadász-gyűjtögető társadalomban éltek, nem értettek a földműveléshez, fazekassághoz, állatokat sem tenyésztettek. Jó ötezer évvel az első városias települések előtt éltek. Mégis olyan tevékenységeket végeztek, amelyekhez több ezer munkaóra, nagyobb közösségek összehangolt, szervezett cselekvése kellett. Olyan szervezettség és olyan munkabefektetés, amiről mindeddig azt feltételeztük, hogy csak a termelő gazdálkodásra áttért társadalmak képesek rá.
Schmidt ebből arra a következtetésre jutott, hogy a folyamat valójában fordított volt – előbb volt a szervezettség, a kultikus központ kialakulása, és a termelő gazdálkodás csak azért alakult ki, mert itt sok ember gyűlt össze, és ennyi embert már nem lehetett csak gyűjtögetéssel ellátni. A mai alakor-búza legközelebbi ismert őse a „Karaca dag” lankáin terem; ez a hegy alig 100 kilométerre található Göbekli Tepétől. Ez az elmélet nem csak a marxizmusnak mond ellent abban, hogy nem a gazdaság, hanem a szellemi élet elsőbbségét hirdeti, de a hagyományos Gordon Chile-féle ókortörténeti koncepciónak is. Nem is csoda, hogy nem ért vele egyet mindenki. Göbekli Tepe misztikuma azonban nem ér véget itt. Egy friss kutatás szerint a titokzatos hatalmas kövek a világ legrégebbi leírt szavait is magukban foglalják – amelyek így jó ötezer évvel megelőznék a mezopotámiai írások kialakulását. Természetesen nem valós írásról van szó. Ahogy a Sváb Alpokban talált apró figurák „feliratai” esetében már megírtuk, a írás kialakulását megelőzik a „proto-írások”, olyan emlékeztető jelek, amelyek összekapcsolódnak egyes fogalmakkal, vagy akár történetekkel.
A T alakú kőoszlopokon pedig nem csak a fent említett állatábrázolásokat láthatjuk, hanem olyan jeleket is, amelyeket jobb híján szimbólumokként azonosíthatunk. Abszetrakt formákat, aleyek csak távolról emlékeztetnek természeti jelenségekre – félholdra, csillagra, feltartott kezű emberre. Ezek az ábrázolások meglehetős hasonlóságot mutatnak más proto-írások jeleivel, így már évtizedek óta fel-felmerül a kérdés, hogy hogyan értelmezhetők. Irvin FInkel, a British Museum kurátora most egy a lelőhelyen talált kisebb tojásdad kőre hívja fel a figyelmet. Ezen három ilyen ábra is van egymás mellett. Finkel szerint ez már egyértelműen proto-írás, a kő pedig tulajdonjelző pecsétnyomó. Ez ugye nem csak azt jelentené, hogy Göbekli Tepe lakói – bárkik is voltak – már ismerték a proto-írsá valamilyen formáját jó ötezer évvel az előtt, hogy az ilyen proto-írások megjelentek volna Mezopotámiában (vagy éppen a Balkánon), de de azt is, hogy a társadalmuk fejlettebb, tagoltabb volt, mint gondoltuk. A magántulajdon megjelenése ugyanis mindenképpen valamiféle társadalmi rétegzettségre utal.
Ennél is érdekesebb feltételezésekkel állt elő Robert Schoch és Manu Seyfzadeh. Ők a göbekli tepe-i szimbólumokat összevetették a térségben több ezer évvel később használt luwi hieroglifákkal. A luwi egy a hettitával rokon anatóliai nyelv, amelyet a hettita birodalom bukása után a Kr.. első évezred elején használtak a térségben, és amelyet saját hieroglif írással írtak. Több jel esetében is jelentős hasonlóságot láttak. Az egyik a leginkább H-ra emlékeztető jel, amelynek a jelentése „kapu”, de használják az isteni dolgok megjelelésére is. Ez a leggyakoribb szimbólum Göbelki Tepe oszlopain is, amiből azt a következtetést vonták le, hogy ez az első olyan jel, amelyet az emberiség leírt, és amely egy szót – az istent – jelöli. A másik gyakori jel, amelynek sejtik a jelentését a C-re emlékeztető, amely talán eget jelent. A harmadik a talán napot jelölő fordított C. Így – feltételezésük szerint – értelmet nyerhetnek az olyan jelsorozatok is, mint a 18. oszlopon látható H H C H fordított C.
Mindez – ha igaz, mert akárcsak Klaus elméletét Schoch megfejtését is sokan kritizálják – nem csak ahhoz segítene hozzá minket, hogy jobban megismerjük a Göbekli Tepe építőinek gondolkodását, pontosabb elképzelést alkossunk arról, hogy kik is élhettek itt. Ha ugyanis egyenes ági rokonai Göblkli Tepe jelei a luwi hieroglifáknak, akkor joggal feltételezhetjük, hogy Göbekli Tepe (illetve a környék) lakói is a luwik ősei voltak. Mindez nem lenne meglepő – V V Ivanov és Tamaz Grakrelidze már a múlt század vége felé felvetették, hogy az indoeurópai nyelvcsalád kialakulása valójában a korábbi elméletektől eltérően nem a mai Oroszország és Ukrajna sztyeppéin, hanem Anatóliában történt. A hettiták és közeli rokonaik a luwik így a mai Törökország területének őslakói lehettek. Ez az új felfedezés ezt az elméltet erősítené – hiszen a világ legkorábbi ismert kultuszhelyét, a korszak legfejlettebb civilizációját kötné össze az indoeurópai ősnéppel.
