Ha világörökségi helyszín szerepel az útitervünkben, akkor valami nagyra, szépre, régire, és/vagy nagyon érdekesre számítunk, és kicsit csalódottak vagyunk, ha nem egészen ilyen Ha meg egészen pocsék és érdektelen, akkor ki vagyunk akadva. Most összeszedtük az öt legérdektelenebb, legpocsékabb helyszínt, amit a Világörökségi Bizottság méltónak talált a címre.
Bár a gyűjtés személyes tapasztalatokon alapszik, segítségünkre van a worldheritagesite.org gyűjtése. A világörökségi utaztók oldalán pontozni lehet az egyes helyszíneket, hogy mennyire tartják azokat az oda utazók értékesnek. A legjobbak kaphatnak 5 pontot, a legrosszabbak nullát. Így egyértelmű, hogy melyek voltak azok a helyszínek, amelyek egyáltalán nem nyerték el a közönség tetszését. És – mivel véleményt is írnak a pontok mellét – azt is tudjuk miért érezték kiábrándítónak a helyet. De kezdjük is a rémhelyszíneket:
Tigrovaja Balka Nemzeti Park, Tádzsikisztán
A nemzeti park úgy kapta a nevét, hogy, amikor az első orosz utazók erre jártak – valamikor a 19. század közepén – még hemzsegtek itt a tigrisek. Jelenleg két fröccsöntött példány látható a bejárat előtt. Attól persze, hogy tigris csak virtuálisan létezik, még lehetne érdekes a hely – a legtöbb indiai nemzeti parkban is csak elvi tigris van, mégis van miért oda menni.
A tigris
Mindez a Tigrovaja Balkáról nem mondható el. Cserébe legalább rém nehézkes is a bejutás. Mindenféle engedélyeket kell intézni Dusambéban. (Amit a mi emberünk nem intézett el időben, így két órán át nézhettük a kaput.) Kell határsáv-engedély is, mert a park az afgán határon van, amit meg jóvá kell hagyatni a körzeti KGB parancsnokságon, ahol meg nincs fénymásoló, így még kell egy kört futni valami számítástechnikai boltban is. Mindez persze mit sem számítana, ha tényleg valami csodát látnánk – de nem. Csenevész erdő és egy közepesen látványos susnyás vár ránk. Meg egy tyúkudvar, ahol a helyi faunát bemutatandó egy szomorkás nőstény páva árválkodik. Az őr bácsi, a pizsamában főzte a teáját, mondta, hogy pár évvel ezelőtt még volt egy hím is, de megdöglött, és nincs pénzük újat venni. Van ezenkívül egy két szobás múzeum túlszínezett szovjet kori képekkel, meg pár strucc, amiknek ugyan semmi közük a helyi faunához, de az őr tartja őket a húsukért.
A tyúkudvar előtt
Értem én, hogy Tádzsikisztánnak is jár az, hogy legyen világöröksége, és biztos vannak biológusok, akik meg tudják magyarázni, hogy ilyen susnya nincs még egy a világon, de összességében azért inkább átverve éreztük magunkat. Legalább nincs túl messze – a nagyvilági (ez kis túlzás volt) Dusambe alig három óra kocsival.
A Kazányi Egyetem csillagvizsgálója
Elismerem a csillagászattörténete olyan része a világtörténelemnek, amely még nincs (kellőképpen) jelen a világörökségi listán. Ahogy az emberiség megismerte az eget, a bolygók rendszerét, majd, ahogy ennek az ismeretnek a segítségével kilépett a világűrbe az valóban az emberiség egyik nagy története, amely még nincs igazán megénekelve – legalább is világörökségi listán. De, hogy Kazány? Biztosan ez a legérdekesebb – legautentikusabb – legépebben megmaradt csillagda a világon? Nem csak engem nem győztek meg, a Világörökségi Bizottság tancásadó testületét sem. Azt mondták, hogy hát persze, a kazányi csillagda nem rossz, de jobb lenne, ha másokkal együtt, valami nagy csillagászati jelölésben lenne benne. Ennek ugye 2023-ban, amikor Kazány a terítékre került nem volt éppen geopolitikai realitása – ahol még jelentősebb csillavizsgálók voltak, azok nem nagyon akartak volna közösködni az oroszokkal. Oroszország viszont köünnyedén rábeszélte a Világörökségi Bizottságban ülő jelentős csillagászati múlttal rendelkező -országokat, mint Zambiát, Etióőpiát az Egyesült Arab Emirátusokat és társaikat, hogy szavazzák már le a nyugatiak kekeckedését, és adják meg Kazánynak a pontot. megadták.
.Valongo rakpart, Brazília
A világörökségek igazi DEI jelölése, a csávó, akit beraktak a hivatalba a származása miatt, de tök alkalmatlan mindenre, csak lábatlankodik, hátráltat, de ki se lehet rúgni, mert akkora pert akaszt a nyakadba, ahogy arról koldulsz. Pont így járt ezzel a jelöléssel a Világörökségi Bizottság. Merthogy úgy kellett volna kivágni, hogy lábuk nem éri a földet – de hát a rabszolgasággal nem lehet ilyet tenni. Márpedig itt erről van szó. Elvben. A gyakorlatban Rio belvárosában egy kisebb terecske, amin leszedték a térkövet, és alatta látszik a régi, egyenetlen alapozás maradványa. Ott felejtett építési területnek gondolnánk, és megjegyzéseket tennénk a brazil munkások odafigyelésére, ha nem lenne körülkerítve szépen, és nem lenne mellett magyarázó szöveg. Amiből megtudjuk, hogy itt szálltak partra a rabszolgákat szállító hajók, tehát aki ma afro-brazil, annak az ősei itt érkeztek, ha nem is éppen önként választott új hazájukba. Ok, és? Ez nyilván fontos történelmileg, de itt konkrétan kb 20 négyzetméter kőalapozásról van aszó, aminél érdektelenebbet elképzelni is nehéz.
Rio ettől függetlenül egy csodás város, és elképesztő helyek vannak benne. Amik közül sikerült elsőre a legérdektelenebbet jelölni világörökségi címre. (Azóta van más, sokkal látványosabb világöröksége is Riónak. )
Al-Faw, Szaúd-Arábia
Nem zárom ki, hogy al-Faw egy igen érdekes, látványos, nagyszabású helyszín lesz/lehet/lehetne. A város kb. Kr.e.2500-tól egészen kb Kr.u. 500-ig állt fenn. Fontos megállója volt a mai Jemenből északra tartó kereskedelemnek, királyai harcoltak Sábával és a többi arab állammal, éltek ott mindenféle hitű népek – zsidók, keresztények is egy idő után. Amit Rijádban, a Nemzeti Múzeumban lehet látni az onnan származó leletekből tényleg látványos. Csakhogy ennyit láthatunk az egészből. al-Faw úgy, ahogy van le van zárva. Van egy tábla, hogy de jó, hogy itt világörökségi helyszín van, és annyi. Az a baj, hogy ez a tábla – meg a hozzá járó drótkerítés – még baromi messze van magától a helyszíntől, tehát azt sem csinálhatjuk meg, amit más lezárt szaúdi örökséghelyszínek esetében érdemes, hogy egyszerűen bemászunk a kerítés alatt a homokban – mert kitudhatatlan mennyit kellene még a homokban menni, mire meglátunk bármit is, ami érdemleges lehet. Elvben persze van telefonszám kiírva, a gyakorlatban ők sem engednek be – és az egész nagyon messze van bármilyen lakott helytől ahhoz, hogy érdemes legyen csak úgy arra fordulni, hátha éppen mennek oda takarítani.
Battir, Palesztina
Battir kb ugyanaz mint Valongo – egy politikai jelölés, amire nem lehetett nemet mondani, mert ha nemet mondasz, akkor jajj neked. Battir – hivatalosan Dél-Jeruzsálem az olajfák és szőlő földje – egy tök átlagos arab falu Jeruzsálemtől délre. A környező dombokon persze vannak régi olajfaligetek, de hát a környéken az összes dombon vannak. Sem a falut, sem az olajfaligeteket, sem a dombokat nem mondanám se különlegesnek, se érdekesnek – nyilván nem csúnya hely, de hát ez még nem lenne elég egy világörökségi jelöléshez.
A dombok
Persze a dokumentációban sok érdekesség van leírva (mennyire régiek az olajfaligetek, meg az azokat kiszolgáló csatornák) – de a lényeg akkor sem az volt, hanem, hogy így akarták megakadályozni, hogy a falu határában megépüljön az izraeli fal/biztonsági kerítés. Aztán persze írtak mindenfélét a turisztikai hasznosításról is, meg az örökségturizmusról és a sétautakról meg minden egyébről. Mi meg odamentünk, és mondtuk, hogy megnéznénk a múzeumot (volt barna tábla is hozzá), amin őszintén meglepődtek. Valószínűleg emberemlékezet óta nem volt senki, aki megnézte volna, hogy a súlyos fejlesztési pénzekből épült múzeumban mi van – elárulom, semmi. Egy tök üres épületben meg lehetett nézni azt a filmet amit a jelölési dokumentációhoz készítettek, meg egy másikat, amiben konkrétan csak az izraeli falat szapulták. A turisztikai fejlesztést három kirakott barna tábla jelentette – ez még a lombkorona nélküli lombkoronaösvényeken edzett magyar szemnek is erős volt.
A világörökségi falu
Azt azért tegyük hozzá, hogy Betlehem alig tíz percre van onnan, így legalább sok felesleges időt nem vett el az, hogy megnéztük Battirt – hogy másnak már ne kelljen. Betlehembe meg úgyis mindenki elmegy, aki a környéken jár, hiszen az egy olyan helyszín, amely minden kétséget kizáróan méltó a világörökségi címre.
Szrebarna tó, Bulgária
A mocsaras vizivilágoknál kevés érdekesebb, magával ragadóbb, akár misztiksuabb természeti helyszínt tudok elképzelni. Egy kis csónakkal a hajózni a nádasban, ahol újabb és újabb apró tuisztások nyílnak meg, és az ember elveszni látszik a zöld labirintusban – közben pedig látja, hallja, érzi maga körül a természet, hallja a madarak hangját, látja a halászó madarakat, és érzi, ahogy elhúznak méterekkel a feje felett a hatalmas pelikánok – elképesztő érzés. Aki ezt az érzést keresi, az menjen a Duna deltába, Szenegálba a Djoudj Nemzeti Parkba, vagy Dél-Irakba, mocsárvidékre. Mindhárom világörökségi helyszín – és mindhárom hely egészen elképesztő élményt nyújt. Dél-Irakban mondjuk kevesebb pálinkát fog inni, mint a Duna deltában, viszont több mézes tahinit fog enni. Sült halat viszont mindkét helyen kap hozzá. Elvben valami ilyet várhatnák a Szrebarna tótól is. A gyakorlatban viszont „élménynek” nem igazán nevezhetjük, ami ott vár minket.
Ez Bulgária legszegényebb és legkevésbé turistás szeglete. A tóhoz igazán le se lehet menni – egy tanösvénynek csúfolt valami halad a tótól biztonságos távolságban. Onnan távcsővel meg pillanthatunk – jó esetben – valami piszkosfehéret is a tó felett. (Tavat alig láthatunk, benőtte a susnya, de ez még akár jó is lehetne.) na az a fehér pötty a pelikán. Egyébként van Pelikán utca, meg pár meglehetősen poros vedlett példány kitömve a múzeumban. Kb ennyi, amit csinálni lehet ott – messziről nézni a susnyást, tanösvénynek nevezett csapáson keresni a kidőlt, elmosdott táblákat (kb hármat), és elmenni egy kicsi és meglehetősen szomorkás múzeumba, ahol van pár kitömött állat. Nem csoda, hogy egy pontot kapott az ötből – pedig potenciál talán még lenne is benne.
Melka Kunture
Jellegzetesen az a hely – és sok ilyen van – ahol a történet érdekes, de mondjuk úgy a látvány nem sokat ad hozzá. A Homo Heidelbergiensis (ezek nem mi vagyunk) és a Homo Sapiens (ezek viszont már igen) is lakott itt. Mondhatjuk, hogy itt találták a legrégebbi emberi település maradványait – ami egy tűzhelyből, és mellette eldobált eszközökből, csontokból látszik. Azt el kell ismerni, hogy ez ugyan egy tényleg fontos története az emberiségnek – minden ott kezdődött, amikor egyszer csak távoli őseink leültek a tűz köré és elkezdtek beszélgetni a jövőről – de nehezen tehető turistabaráttá. Sok hasonló hely küzd ezzel Spanyolországtól (Atapuerca) az Emirátusokon át (Faya ) Kínáig (Zhoukoutian) . Csak ugye a gazdagabb – szerencsésebb országokban ilyenkor építenek mellé egy látogatóközpontot, interpretatív múzeumot, sok sok interaktív cuccal, és mindjárt megvan a turistának az élmény – meg még beöltözött ősemberek, ősasszonyok, esetleg 3d-s virtuális mamutok is vannak (Franciaországban vannak) – akkor minden csodás. Etiópiában viszont minderre nincs pénz.
Egy rém pocsék úton kell elmenni egy düledező házikóig, ahonnan előjön a helyi idegenvezető. Van egy kis múzeum – villany nincs – meg egy poros úton le lehet sétálni egy lelőhelyig, ami kb úgy néz ki, mint egy elhagyott kavicsbánya. Erős rábeszélőképesség kell ahhoz, hogy láttassuk az emberekkel azt, hogy itt bizony történelmi helyen járunk. (Annyi előnye van a helynek, hogy közel van Addisz Abebához, és a környékén vannak más, sokkal látványosabb helyek – mint pl Tiya titokzatos álló kövei, vagy a környék egyetlen sziklatemploma.)
A lista persze – bár sok tag véleményén alapul – szubjektív és nem is teljes. Jó helyezést értek még el az alig látható malawi sziklarajzok, a lezárt dél-afrikai barlangok, és Pápua Új Guinea ősi ültetvényeinek alig észlelhető régészeti leletei is …
