Halsey, Martin Garrix, Liam Gallagher és Sam Smith is fellép az idei Szigeten
A Sziget Fesztivál újabb fellépőire derült fény. Emellett szerdától lehet napijegyeket is venni az idei eseményre.
A Sziget Fesztivál újabb fellépőire derült fény. Emellett szerdától lehet napijegyeket is venni az idei eseményre.
Belgrádban tíz magyar verset hallhat az utazóközönség a tömegközlekedés járatain a következő hetekben a költészet világnapja alkalmából.
A drámastúdió-vezető, Balázs Béla-díjas színművész a közmédia Névjegyek című műsorának vendége volt. Földessy Margit a néhány perces adásban a keresztnevéhez fűzödő viszonyáról beszélt.
A Fővárosi Csatornázási Művek nyílt napján jártunk, a Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telepen.
Öt év óta először, a Budapest egyesítésének 150 éves évfordulójához csatlakozva rendezik meg ismét a Színházak Éjszakáját Budapesten.
Az ENSZ kezdeményezésére március 22-e 1992 óta a víz világnapja. Ez a jeles esemény minden évben lehetőséget ad arra, hogy az emberek és a politikai vezetők is elgondolkodjanak a víz, azon belül is az édesvíz fontosságáról és végleges kiaknázhatóságáról.
Új hulladék- és vízügyi kutatóközpont nyílt a Délnyugat-Angliai Exeter városában.
Több videki városban is bemutatják a Déryné Társulat "Nem élhetek muzsikaszó nélkül" című darabját. Az előadás időpontokért és a próbán készült videóért olvass tovább!
Útibeszámoló Reykjavíkból a The Guardian újságírójától.
A Szegény párák című film magyar díszletberendezője és brit díszlettervező kollégái nem véletlenül kapták meg az idei Oscar-díjat.
A nemzeti ünnepen a közmédia csatornái magyar klasszikus filmekkel, történelmi dokumentum- és ismeretterjesztő alkotásokkal tisztelegnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt.
Kik és hogyan szervezik a magyar focirajongók kijutását a 2024-es labdarúgó-Eb helyszínére, Németországba?
Kovászna megyében az aktív és a passzív pihenésre is van lehetőség.
Bene Csabával, a Soproni Tourinform Iroda munkatársával az Utazás kiállításon beszélgettünk a Fertő-táj régióról.
Új főigazgató irányítja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat. Kovácsné Koreny Ágnes mandátuma öt évre szól.