Jézus keresztsége a kereszténység egyik legfontosabb tanítása, a keresztény lét alapja. Mégis, kevesen tudják, hol is történt ez pontosan. Talán csak annyit tudnak, a Jordán folyó vizében. Pedig ma már nem csak tudni lehet, hol történt, de el is lehet oda menni.
Jézus megkeresztelés az Újtestamentum egyik jól ismert története. A kereszténység – különösen annak keleti ága – Vízkereszt ünnepén emlékezik meg erről. Márk evangéliuma így ír a keresztelkedésről:
Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”
Ezért hívják az ünnepet görög szóval epifániának, Urunk megjelenésének is, és mivel a Szentháromság így egyszerre jelent meg – az Atya szózata, Jézus, a Fiú, és galamb formájában a Szentlélek – van olyan irányzata a kereszténységnek,az etióp ortodoxia, amelyben ez a legjelentősebb ünnepe a vallási évnek.
Vízkereszti körmenet Etiópiában
Márk leírása azonban meglehetősen szűkszavú, és semmiféle támpontot nem ad arra vonatkozóan, hogy a keresztelés hol történt. János evangéliumából többet tudunk meg.
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.”Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt.Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni.Láttam, és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.
A szövegből tehát kideürl, hogy a keresztelés a „Jordánon túli Betániában” történt. A gond csak az, hogy ezt a települést ezen az egyetlen helyen említik az egész Biblia szövegében – sem az Ó, sem az Újszövetség nem ad további támpontot arra nézve, hogy ez a hely hol van, azon túl, hogy a Jordán keleti partján kell, hogy feküdjön. Említ viszont a szöveg egy másik Betániát – de az bizonyosan nem azonos ezzel, ugyanis az az Olajfák Hegyén található. Órigenész, a korai egyházatyák egyike, majd Aranyszájú Szent János is úgy oldotta fel ezt az ellentmondást, hogy Betániát azonosították a Bethabarával. Az +átkelés helye+ ismert település volt a késői Római Birodalom időszakában. Több bibliafordítása ezért Betánia helyett Bethabarát ír. Igaz azonban az is, hogy a középkor és újkor folyamán Bethabara elhelyezkedése éppúgy ismeretlen volt, mint Betániáé. -Mások úgy oldották fel az ellentmondást, hogy Betániát Batanaeával azonosították – ez nem egy település, hanem egy terület elnevezése, amely a mai Jordánia területén terült el – nagyjából az ókori Gadarától, a mai Drúz hegységig terjedő területen.
Kilátás Gadarából Batanaea vidékére
Mindez persze sokáig csak elméleti viták tárgya volt – a keresztes államok bukása után nyugati zarándokok meglehetősen ritkán vetődtek erre a vidékre. A területet meglehetősen harcias beduin törzsek lakták, így nem volt tanácsos arrafelé utazgatni, így Krisztus megkeresztelésének környezete inkább csak a festők fantáziájára volt bízva.
Ghirlandaio – 1486
Giotto – 1305
A helyzet a 19. században változott meg – a keresztény bibliakutatók, korai régészek ekkor fedezték fel a Szentföldet, és azzal a céllal érkeztek ide, hogy történeti bizonyosságot tegyenek a bibliai szöveg mellé, megkeresve, azonosítva a szent szövegben szereplő helyeket. A kutatást segítette, hogy 1897-ben a Holt tengertől nem messze fekvő Madaba városában a Szent György templom padlózatában felfedezték egy késő ókori mozaik térkép maradványait.
A térkép részlete – jobb felső sarkában Bethabara
A térkép a Szentföldet ábrázolta a kora bizánci korban. Rajta volt egy város ábrázolása, mellette a szöveg: Bethabara, Szent János keresztelésének (helye). Igaz ez a folyótól nyugatra tette a települést. A filológusok pedig előástak a könyvtárak mélyéről olyan leírásokat, amelyeket kora középkori zarándokok jegyeztek le – abban az időben, amikor a hely még élő zarándokhelyként működött.
Theodosius (530) így írt: „5 mérföldre északra a Holt-tengertől, azon a helyen, ahol az Úr megkeresztelkedett, egy oszlop áll, amelyre vaskeresztet rögzítettek, ott található Szent János Keresztelő temploma is, amelyet Anastasius császár építtetett: ez a templom nagyon magas, nagy kamrák fölé épült, mert a Jordán folyó gyakran árad.”
Negyven évvel később (570-ben) Antoninus Piacenze így folytatta: „A Jordán partján, ahol az Úr megkeresztelkedett, azon a helyen, ahol a víz visszatért medrébe, márványlépcsők vezetnek le a vízbe.”.
100 évvel később Frankföldi Arculfus (670) fontos megjegyzéseket fűzött hozzá: „A folyó szélén egy kis négyzet alakú templom áll, amelyet állítólag azon a helyen építettek, ahol az Úr ruháit őrizték, amikor megkeresztelték. Ez négy kőboltozatra épült, így lakhatatlanná téve, és a víz felett áll.”
Epiphanius (750-800) említést tett egy hatalmas templomról (a Szentháromság templomáról), amelyet a folyó partján építettek, egy mérföldre nyugatra a Keresztelő János kolostortól, ahol éjszakázott, amely azon a helyen állt, ahol a hagyomány szerint Illés prófétát az égbe ragadták tüzes szekéren. A bizánci világ visszaszorulásával ezek a hatalmas építmények jelentős részt elpusztultak, de a hagyomány még évszázadokon keresztül élt, igaz a folyó medre is arrébb vonult.
Daniel apát (1106–1107) így írt: „A hely, ahol Krisztust megkeresztelték, egy kődobásnyira van a Jordán folyótól. Van ott egy kis kápolna oltárral. Ez jelzi azt a helyet, ahol Keresztelő János megkeresztelte Urunk Jézus Krisztust.”
A régészek tehát a huszadik század elejére már tudták, hogy HOL és azt is, hogy MIT kellene keresniük – csak éppen a helyzet nem volt annyira békés, hogy mindezt nyugodtan megtehessék. A környéken a húszas években, a brit mandátum idején, megjelentek a keresztény zarándokok, de az évtized végétől a környéken zajló arab-zsidó összecsapások már bizonytalanná tették a helyzetet. 1948-tól pedig a terület szigorúan őrzött határsáv lett. Évtizedekig csak katonák jártak erre. A jég akkor tört meg, amikor 1994-ben Izrael és Jordánia békét kötött. Nem lettek éppen barátok – amolyan „hideg béke” lett a két ország közt – de arra már elég volt, hogy lassan visszatérjen az élet a határsávba. A végső lökést egy személyes találkozó adta meg. Ghazi bin Muhammad herceg egy magánutazás során a Nebo-hegyen találkozott Piccirillo atyával, a régész szerzetessel, aki elmagyarázta neki a keresztelőhely jelentőségét, valamint azt, hogy a békeszerződés aláírása után lehetőség nyílik a hely felkutatására.
Kilátás aNebó hegyről a Szentföldre
Ghazi herceg egyeztetett a hadsereggel, hogy meglátogathassák a helyszínt. Látogatásuk során mozaikmintákat és egy templom romjait találták. Ez elég volt ahhoz, hogy Ghazi herceg további vizsgálatot rendeljen el. 1996-ban egy régészcsapat bejuthatott a helyszínre, és a helyi beduin törzsektől kapott információk alapján számos további régészeti leletet fedeztek fel: kerámiákat, mozaikokat, barlangokat és márványt. Ezek többsége egy kis dombon volt, amelyet a helyiek „Illés dombjaként” ismertek. Amikor itt további ásatásokat végeztek, három nagy, római kori medence maradványait találták meg. Hatalmas vízellátó rendszert fedeztek fel, majd egy nagy kolostor maradványait, amelyet Rhotorius nevű szerzetes épített az 5. században. Ezután megindultak az ásatások a folyó partjához közelebbi területen is – ahol az évek során mindent megtaláltak, amiről a korai zarándokok írtak. Megtalálták a templomokat, a márványlépcsőt, és Jézus ruháit rejtő kis kápolna alapjait is. A két északi pillér látható, míg a déli pillérek alapjai csak nemrég kerültek elő. Így egy hatalmas, kereszt alakú keresztelőmedence látható, ahová a zarándokok a márványlépcsőkön leereszkedtek, és megkeresztelkedtek.
Jézus megkeresztelésének helye a feltárások után.
Amikor először jártunk arra, jó huszonöt évvel ezelőtt még csak egyetlen barna tábla jelezte, hogy itt keresztelték meg Jázust – de már folytak az ásatások. Mára az egész helyszín kiválóan kiépült, várja a zarándokokat.
A látogatóközpont, ahonnan a buszok indulnak.
Jordánia ugyanis az elmúlt években láthatóan igyekszik diverzifikálni turizmusát -hogy ne csak a Vörös tenger partvidékét, és Petrát látogassák a külföldiek. Ebben pedig fontos szerepet játszanak a keresztény szent helyek. Az ország amúgy is igyekszik azt a képet mutatni, hogy itt – ellentétben a többi arab állammal – békében élnek egymás mellett keresztények és muszlimok. Az ország lakosságának ugyan most csak 3%-a keresztény – de ez száz évvel ezelőtt még közel egy negyed volt. Csakhogy míg a keresztények nagy része kivándorolt (ők alkotják ma a keresztény arab- amerikaiak többségét), muszlimból jó sok települt be – első sorban az Izrael által elfoglalt Ciszjordániából. Erre a maradék 3%-ra viszont nagyon vigyáznak. Képviselőik ülnek a parlamentben – a számarányukon felül – sőt még miniszterelnök-helyettesi pozíciót is kapnak. Arról nem is beszélve, hogy mindenütt ott áll a karácsonyfa, Ammanban pedig még karácsonyi vásár is van – meglehetősen drágán.
Helyi kislányok fotózkodnak a Mikulással az ammani karácsonyi kavalkádban.
De mi vár most arra, aki a keresztelés helyét szeretné megnézni. A túra a látogatóközpontban kezdődik. Onnan tovább saját járművel nem is lehet jutni – a hely ugyanis máig határsáv, csak szervezett túrával lehet lejutni. A buszok a látogatóközponttól fél óránként indulnak. Az első megálló Illés próféta hegye – ahonnan a bibliai történet szerint a próféta elragdtatott a Mennyekbe. Több ókori templom, kolostor és keresztelőmedence maradványait láthatjuk,. Mindenhez kiválóan kiépített sétaút vezet.
Illés próféta hegye
Innen a busz tovább visz egy nagy parkolóhoz. Lefelé egy kellemes, a térséghez képest elképesztően buja növényzettel övezett sétaúton jutunk el. Közben útba ejtjük keresztelő Szent János forrását is.
Út a keresztelés helyére
Ezután már csak pár percet kell sétálni, hogy elérjünk a régészeti lelőhelyhez, ahol a keresztelés helyén egykor állott templomok, kápolnák maradványait, illetve azt a bizonyos márványlépcsőt láthatjuk.
Az antik mozaikpadló mellett modern mozaikok is láthatók – amelyek közül a legfurcsább a pápalátogatást örökíti meg, XVI Benedek pápával és Rania királynéval a pápamobilban.
Ezután sétálunk le – egy kőhajításnyira – a Jordánhoz. A folyó – mi tagadás – meglehetősen kiábrándító. Keskeny, alig van benne víz, és az is barna, zavaros. Érthető persze – ma sokkal több ember vízellátását biztosítja, mint egykor. Nem próbáltuk ki, de valószínűleg csak térdig ér – át is lehetne sétálni az izraeli oldalra. (Persze nem lehet, minket is katonák kísértek, nyilván sem ők, sem a szomszéd oldalt ellenőrző fegyveresek nem örülnének. ) Aki szeretné elmehet egészen a folyóig, akár bele is merülhet. (Jó időben persze.) A parton van átöltözködő kabin, sőt zuhanyzó is. A mi csoportunkból csak egy igen hitbuzgó amerikai fekete család ment le a folyóba, hogy pet palackokba vizet merjenek, amelyet otthon majd a lelkészük megszentel. Az idegenvezetőt láthatóan nem lepte meg a dolog – naponta jönnek ide hitbuzgó amerikaiak.
A Jordán – túloldalon az izraeli zászlóval
A part mellett modern ortodox templom áll – a többi felekezeté kicsit messzebb van, és azok nem is látogathatóak.
Visszafelé már egy sokkal rövidebb út vezet – nem meglepően egy ajándékboltba, ahol szentföldi vizet, homokot és sót, meg mindenféle egyéb megszentelt csecsebecsét árulnak. Itt láttuk életünk talán egyik legabszurdabb jelenségét is – a szippantósautónak kinéző valamit, ami tömény mirrhafüstöt okádott magából, hogy jó illat lepje be a helyet.
Keresztek minden mennyiségben.
A mirrhamobil.
Mi pedig folytattuk utunkat a „tolerancia és városi vendégszeretet” városába.
