Az athéni Akropolisz azon – kevés – épület egyike, amelyet kvázi mindenki felismer első látásra. Jellegzetes körvonalait akár iskolai tanulmányainkból is fel tudjuk idézni. De hogyan is nézett ki valójában egykor? Egy érdekes lelet ehhez visz minket most közelebb.
Kezdjük azzal, hogy miért is néz ki úgy az athéni Akropolisz most, ahogy kinéz. Nos azt szeretnénk hinni, hogy ez a kinézet az “ősi” – valójában ókori forma helyreállítása de ennél ah helyzet azért bonyolultabb. A mai állapot a 19. századi bontásnak – akár mondhatjuk úgy is rombolásnak – köszönhető. Az akkori bajor származású görög király német tanácsadói az antikvitás iránti lelkesedében mindent leromboltak, ami a későbbi – szerintük romlottabb – korokban keletkezett. Két bontási hullám volt, az első 1843-ban, amikor az oszmán kori építményeket tüntették el, a második 1875-ben, amikor a középkori keresztes torony is elbontásra került. Terveztek viszont egy – antik stílusú – királyi palotát az Akropolisz oldalába, ami csak azért nem készült el, mert az ország – először, de nem utoljára újkori történetében – csődbe ment. 200 évvel ezelőtt tehát egészen máshogy nézett ki asz Athén központjában magasodó sziklaszirt. Közepén mecset állt – amely az egykori Parthenonban épült, körülötte pedig egy oszmán stílusú házacskákkal teli óváros állt. Perzse eddigre ezek már jócskán sérültek, hiszen a görög függetlenségi háborúban a 19. század elején kétszer is ostrom alá vették Athént.
Mindezek a bizánci, latin és oszmán kor hozzátoldásai voltak. A bizánci korban a Parthenónt Szűz Máriának szentelt templomként használták, az Athéni Hercegség idején az Akropolisz a város közigazgatási központjaként működött, a Parthenon a katedrális, a Propülaia pedig a hercegi palota része volt, egy nagy torony, a Frankopyrgosz (Frank torony) épült mellettük. Az oszmán hódítás után a Propülaiát a török hadsereg helyőrségi főhadiszállásaként használták, a Parthenont mecsetté alakították át, az Erechtheiont pedig a kormányzó magánháremévé tették. Az Akropolisz épületei jelentős károkat szenvedtek a velenceiek 1687-es ostroma során a móreai háborúban. A Parthenont, amelyet lőporraktárként használtak, tüzérségi találat érte, és súlyosan megrongálódott.
A kép, amit a német ókortörténészek igyekeztek helyreállítani az ezek előtti – leginkább a Periklész-kori épületeket jelentette. Persze nem eredeti formájukban, hiszen mire a helyreállításig eljutottak az angolok már elvitték a Parthenon mozdítható részeit – az úgy nevezett Elgin-márványokat. Nem állították helyre a díszeket és -feltételezhető – szobrokat – sem, amelyek a tetőket díszesítették. És persze meghagyták tiszta márványszínűnek az épületeket, holott már a rekonstrukció korai korszakától egyértelmű volt, hogy bizony az épületeket – meglehetősen élénk – színekre voltak festve.
Arról azonban, hogy mi is helyezkedett el a dombon Periklész kora előtt – az athéni történelem nagyobbik részében – eddig szinte semmi információnk nem volt. Most azonban egy érdekes új lelet talán megvilágítja ezt is. Az attikai Vari közelében található márványkődarabon található 2000 éves véset az athéni Akropolisz egyik archaikus templomára utalhat. Az American Journal of Archaeology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a vésetet a Barako-hegy környékén élő juh- és kecskepásztorok faragták a Kr. e. 6. században. A vésetet egy feltárt márványkőre vésték, és egy legalább öt oszlopos templomépület homlokzatának magasított nézetét mutatja. Az épület körül kígyózik egy régi attikai ábécében írt felirat, amely így szól: “τὸ hεκατόµπεδον [-]Ε[-] Μίκōνος ⇄”, amelyet “a Hekatompedon”-ként értelmeznek, és egy “Mikon” nevű egyén készítette. A tanulmány szerzői szerint: “A Ἑκατόµπεδον kifejezés, amellyel Mikon a rajzolt templomot jelölte, a ἑκατόµπεδος melléknévből származó főnév jelentése “száz lábnyi”. Ez a melléknév számos alkalommal fordul elő az irodalmi feljegyzésekben, először az Iliászban. Különböző szerkezeteket és tereket minősíthet.” Vallási kontextusban a kifejezés utalhat olyan szakrális építményekre, amelyek átlagos hossza 100 láb. Az athéni Akropolisz az ἑκατόµπεδος legnevezetesebb kontextusa, ahol a szó korábban az i. e. 5. és 4. századi, az Akropoliszon tárolt tárgyakat felsoroló feliratokon is előfordult. A ἑκατόµπεδος már jóval a periklészi épületek (köztük a Parthenon) építése előtt, Athén úgynevezett aranykorában (i. e. 460-430) használatos volt. “A feliratokból világosan kiderül, hogy ebben a térben állt Pheidiasz Athéné kolosszális szobra, amelynek talapzata a Periklész ösztönzésére épült nagy dór templom keleti termében maradt fenn, amelyet a későbbi forrásokban Parthenon néven ismerünk. A keleti kamra 29,87 m (101,5 attikai láb) hosszú, és így ritka esetet szolgáltat, amikor a ἑκατόµπε-δος kifejezés minden bizonnyal egy építmény tényleges hosszát írta le – mondták a tanulmány szerzői. Bár a metszetből hiányoznak a topográfiai nyomok, a tanulmány szerzői szerint az Akropolisz a legvalószínűbb helyszín. Ennek oka, hogy a ἑκατόµπεδος kifejezés mind a klasszikus, mind az archaikus korban erősen kötődik egy konkrét építményhez az Akropoliszon. Az ókori görög világban egyetlen más archaikus építmény sem ismert ezen a néven. A szerzők két dór templomot azonosítottak az Akropoliszon, amely méltó a Hekatompedon névre: az úgynevezett Kékszakállú templomot, amelyet stilisztikailag Kr. e. 570-560-ra datálnak, és a Gigantomachia templomot, amelyet stilisztikailag a Kr. e. 6. század utolsó negyedére datálnak. “A régészeti jelentőségén túl Mikon metszete azt mutatja, hogy az építészet a Barako-hegyen nyájaikat gondozó pásztorok menekülő álmai között szerepelt. A Hekatompedon, amely talán nemrégiben emelkedett ki Athéné szent sziklájából, természetes forrása volt Mikon áhítatának. Rajza most az Akropolisz építészetének csodálatáról szóló legkorábbi ismert tanúságtételként áll – és mint az első a sok közül.”
