Ha máshonnan nem, hát a Fehér Lótusz harmadik évadából mindenki tudja, hogy a thaiok úgy köszönnek: szavatdi-ka. A kötelező mosoly és a megfelelő kéztartás is jár hozzá. Ősi thai szokás – gondolnánk. Csakhogy ez egyáltalán nem igaz. És van köze a nácikhoz is.
Valójában az „ősi” időkben – azaz a múlt század harmincas évei előtt – a thaioknak egyáltalán nem volt formális köszönése. Ehelyett a mindennapi beszélgetések gyakran olyan alkalmi kérdésekkel kezdődtek, mint:Ettél már? vagy: Hol voltál?. A kis vidéki közösségekben a másikkal való törődést az annak fizikai jóléte iránti érdeklődés fejezte ki. Utána pedig, miután megnyugtatták egymást, hogy mindenkinek jutott napi betevő, kezdődhetett azonnal a beszélgetés. A ma már mindenütt használt szó eredete az 1930-as évekre nyúlik vissza, egy Thaiföldön jelentős változásokkal teli időszakra. Az ország nagyot változott abban az időben – mint a térség egyetlen olyan országa, amely nem került gyarmati uralom alá belső reformokkal igyekeztek modernizálni az országot: nevét ekkor változtatták Sziámról Thaiföldre, ekkor vezették be kötelezőnek a vezetéknevek használatát, és megjelent az immár híreket és modern zenét sugárzó rádiói is. A műsorvezetők a műsorukat a Rátri svászdi – jó éjszakát kifejezéssel zárták. Bár ez udvarias kifejezés volt, a legtöbb thainak nagyon idegenül hangzott – ami igaz is volt, hiszen a rádiósok az angol „good night”-ot fordították thaira. Ez vezetett ahhoz az ötlethez, hogy hozzanak létre egy egyedülálló thai üdvözlést, amely jobban illik az ország kultúrájához. Így került a képbe Phraya Upakit Silapasan, egy zseniális tudós és nyelvész, aki magára vállalta, hogy kitalál egy új szót, amely megtestesíti a thai jóindulatot.Phraya Upakit az ókori szanszkrit nyelvből merített ihletet, és megalkotta a „Sawatdee” (szavatdi) szót. A szanszkritben a „su” jelentése „jó”, az „asti” pedig „van” vagy „lenni”. Így a „Sawatdee” nagyjából azt jelenti, hogy „jót és jólétet kívánok”.Ez nem csak egy üdvözlés volt, hanem egy módja lett a jókívánságok és a pozitív energia kifejezésének – és egyetlen nemzedék elég volt a thaioknak, hogy teljesen sajátjuknak érezzék, mintha mindig is velük lett volna. Ma a „Sawatdee” kifejezés Thaiföldön mindenhol használatos, régióra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Kialakult az udvariasabb formája is – „Sawatdee Khrap” (ha férfi mondja) „Sawatdee Kha” (ha nő). (Jobb, ha nem keverjük össze – ha férfiként mondjuk, hogy sawatdee kha, akkor egyértelmű jelzést adunk, hogy saját nemünkhöz vonzódunk. ) Hivatalos helyzetekben gyakran kíséri a „wai” gesztus, míg informális helyzetekben elegendő egy egyszerű verbális üdvözlés. A „wai” egy enyhe meghajlás, amelynek során a tenyerek imádkozáshoz hasonló mozdulattal a mellkashoz vannak nyomva. A kezek helyzete és a meghajlás mértéke attól függ, hogy milyen társadalmi státuszú személyt üdvözölünk. Az üdvözlésnek ez a fizikai aspektusa mélyen szimbolikus, tiszteletet, alázatot és az egyes emberekben rejlő spirituális lényeg elismerését jelenti.
Na de hogy jön ide a Harmadik Birodalom? A szanszkrit szu-aszti nem a thai nylevészek újítása volt, a hindu és buddhista gondolkodásban. A jólét jele – a szu-asztiból képzett főnév, a svásztika pedig a hinduizmus egyik alapvető jelképe. Így néz ki:
Manapság az indiai vallási és polgári ceremóniákban rendszeresen használják. A legtöbb indiai templomot, esküvőt, fesztivált és ünnepséget szvasztikákkal díszítik. A 20. század elejére az egész világon elterjedt, a jó szerencse jelképeként használták. Rudyard Kipling felhasználta a könyvei borítóján, Robert Baden-Powell pedig a cserkészmozgalomban. Indiában ma is eltejredt – a nap a jólét és a szerencse szimbólumaként.
Európában azonban, amióta a nácik, mint „ősi árja szimbólumot” saját jelképükké tették, használata általában mindenütt tilos.
