Párizs-Berlin Expressz

Szerző: | 2024. 09. 25. 17:11

Olvasási idő: 2 perc

Nyugat-Európában reneszánsza van a vonatközlekedésnek – a nagysebességű vonatok már majdnem olyan gyors eljutást tesznek lehetővé, mint a repülő, de sokkal környezetbarátabb módon.

Szinte minden hétre jut valami új bejelentés – most például megtudtuk, hogy Párizst és Berlint hamarosan új nagysebességű vonatjárat köti össze. A francia és a német főváros között 2023 végén indult el az éjszakai vonat, de a nappali vonat még nem. Most decemberben végre ez is sínekre száll, erősítette meg a francia SNCF és a német Deutsche Bahn. A két város között gyorsabb, rendszeres összeköttetést biztosít majd, versenyképes áron. Jelenleg a Párizs és Berlin közötti utazás napközben átszállással lehetséges, és általában kilenc és 10,5 óra között tart. Az ÖBB Nightjet éjszakai vonata a két főváros között 13 óra 15 percig tart. Hetente csak háromszor indul – keddenként, csütörtökönként és szombatonként. Augusztus óta a járat a vasúthálózaton végzett nagyszabású munkálatok miatt szünetel. Várhatóan október végén tér vissza.

Az új közvetlen vonatjárat naponta közlekedik majd, és körülbelül nyolc órát vesz igénybe, a párizsi Gare de l’Est pályaudvarról 9:55-kor indul és 18:03-kor érkezik a berlini Hauptbahnhofra. A másik irányban a vonat 11:54-kor indul és 19:55-kor érkezik. Az új nagysebességű ICE-vonat december 16-tól közlekedik – éppen időben hogy a karácsonyi vásárokra már igénybe lehessen venni. Útközben megáll majd Strasbourgban, Karlsruhéban és Frankfurtban. A jegyeket október 16-tól lehet majd megvásárolni, egy út 59 euróba kerül majd. “Ez a kapcsolat hozzájárul a két ország közös céljához: a szén-dioxid-mentes mobilitás előmozdításához” – tweetelte Alain Krakovitch, a TGV-Intercités ügyvezető igazgatója az új szolgáltatás keddi bejelentése után.

“A repülőgéphez képest a Berlin és Párizs közötti [vonat]utazás a CO2-kibocsátás mindössze századrésze” – tette hozzá Krakovitch.

Németország pontosságának hírneve az elmúlt években nem terjedt ki a vonatokra. A Deutsche Bahn adatai szerint 2022-ben és 2023-ban is a távolsági vonatok több mint egyharmada késett. A késések hátterében elsősorban rövid távú építkezések, sínjavítások, a személyzet sztrájkjai és a szélsőséges időjárás álltak. Az üzemeltető reméli, hogy a következő évben javítani tud a helyzeten, részben több, kevesebb megállóval közlekedő távolsági járattal. Októbertől lehetővé teszi az utasok számára, hogy a jelenlegi hat hónap helyett 12 hónapra előre foglaljanak. Az infrastruktúra fejlesztésével a német vasúttársaság reméli, hogy a késések fokozatosan csökkennek a következő két évben.