Először 1956 júniusában a nyári ünnepi könyvhéten ünnepelték a magyar költészetet, ennek mintául a Szovjetunió szolgált. A következő alkalom 1961-ben volt, majd a Magyar Írók Szövetsége javaslata alapján a Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Osztálya 1963-ban döntött úgy, hogy az ünnepnap április 11 – József Attila születésnapja – legyen.
Kezdetben a munkásmozgalmi líra volt a középpontban, később az ünnep egyre jobban eltávolodott ettől a felfogástól és talán emiatt is lehet az, hogy a rendszerváltás után is folytatódott és az utóbbi időben egyre népszerűbb. Magyarországon kívül a szomszédos országok magyarlakta területein is számon tartják ezt a napot.
Korábban itt írtunk bővebben erről a napról.
Most összegyűjtöttünk a jeles napra pár fotót a Fortepanról a ’60-as évekből, amikor elkezdődött a magyar vers napjának ünnepe. A költők portréihoz egy-egy kedvenc írásukat is csatoltuk.
Fortepan / Hunyady József – Weöres Sándor, 1965.
Weöres Sándor: Valse Triste
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hüvös és öreg az este.
Fortepan / Hunyady József – Illyés Gyula, 1964.
Illyés Gyula: Könnyű
Kezed kezembe
tekintetem tekinteted már
mint folyó a mederbe
mint szájra a pohár
Alakod könnyű képe rezge
fénnyel színnel tömött fejembe
mint őszi fák
lombjába ha csak egy madár.
Elrendeződik a világ.
Fortepan / Hunyady József – Nemes Nagy Ágnes, 1963.
Nemes Nagy Ágnes: Madár
Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.
Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rámakaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja karmait.
Hallom fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szive.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.
Fortepan / Hunyady József – Nagy László, 1963.
Nagy László: Én fekszem itt
Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.
Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban.
Fortepan / Hunyady József – Váci utca 62-64., a pesti Új Városháza ülésterme, az Írószövetség közgyűlése. Balról Juhász Ferenc költő, Kamondy László író, Szécsi Margit költő, Nagy László költő. 1962.
Szécsi Margit: Vonzás (Nagy Lászlónak)
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.
üvegek, képek,
részeg seregek – minden
megindul érted.
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.
melleden villan,
fordul, énekre – lobban
félelmes kínban.
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.
Fortepan / Hunyady József – Kormos István, 1962.
Kormos István: Vonszolnak piros delfinek
vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka
partra kicsapnak az a part szívem leomlott partfala
álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek
de kapud nyitott-kés-kapu ablakon küldő fényjelek
s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak
hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak
gyerekkorodba nem hagyod magadat visszarántani
vergődnek csak homlokodon kérlelő szavam szárnyai
szemed nem-lehet-fényei elmondják ami mondhatatlan
hogy nem leszel hogy nem leszek kerékbetört nevetés csattan
jövőnk a halvaszületett koromtengereken libeg
felfalják piros lovaim kik vonszoltak a delfinek
egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen
fenn salétromos menny ragyog hűvösen lehajtom fejem
cella-magány jön hallgatok ki voltam istenek fia
alámerül Atlantiszom Párizs Marlotte Normandia
