A hunok népe közismert, mindenki tudja, ki volt Attila. De a megalapozott, tudományos tudás mégis igen kevés velük kapcsolatban. Most egy kicsit közelebb kerültünk a hunok megismeréséhez.
Az első kérdés persze az, hogy ez egyáltalán mennyire jelentős. Nos, sok szempontból egyáltalán nem az. A kik voltak a hunok? Kérdéshez ugyanis nem feltétlenül visz közelebb annak a megválaszolása, hogy a hsziungnu vezető réteg milyen anyanyelvű lehetett. Az anyanyelv számukra egyáltalán nem volt jelentős dolog. Ha megkérdezte volna valaki egy huntól, hogy te miért tartod magad hunnak teljesen valószínűtlen, hogy bármilyen utalást tett volna a hun nyelvre. Ezt onnan lehet sejteni, hogy – ha a hunokat nem is – más hasonló életmódot folytató népet a történelem folyamán alaposan meg lehetett ismerni – és a nyelvi alapú modern nemzetek körükben csak a huszadik század második negyedében kezdtek kialakulni.
A sztyeppei birodalmakat közös vezetés – így közös név – alatt általában számos különböző nyelvet beszélő, korábban különböző törzsszövetségbe tartozó csoport alkotta. Így a „hunok” között is bizonnyal voltak akik valamely török vagy keleti germán nyelvet beszéltek anyanyelvükként. Ha hosszabb életű nagyobb területű államot alkottak ott igazgatási nyelvként általában valamelyik a térségben általában elterjedt kultúrnyelvet használták – a kínait, görögöt, baktriait, szogdot stb. Ráadásul az sem biztos, hogy mindig ugyanazt kell „hun” alatt érteni – azt például, hogy a Közép-Ázsiából egészen Indiáig jutó és jelentős birodalmat építő „fehér hunok” bármiféle rokonai voltak-e az európai hunoknak, vagy csak felvették a „hun” nevet, esetleg a környezetük aggatta azt rájuk, egyáltalán nem tudjuk. Szintén nem tudjuk, hogy az avarok – akiket uarhon-nak is neveznek – azért használták ezt a megnevezést (amiből – egyesek szerint – a magyarországi várkony helynevek is származnak – mert az avarok és hunok népéből álltak össze, vagy egészen más okból.
Gol Mod II. „inverz piramis”
A legfőbb kérdés persze, hogy a jól ismert, a kínai krónikások által részletesen leírt hsziungnuk – a név ejtése egyébként az archaikus kínaiban kb húnna – valóban rokonai-ősei-e az európai hunoknak. Ma az az elfogadott nézet, hogy nagy valószínűséggel van egymáshoz közük. A hsziungnukról elég sokat tudunk: a kínai krónikások nem csak birodalmuk szokásait és felépítését írták le, de történelmüket is alaposan feldolgozták. Kínai forrásban maradt fenn az egyetlen összefüggő hun nyelvemlék is – egy alig négy szóból álló mondat, amiből az egyik szó ráadásul feltételezhetően személy vagy méltóságnév. Maradt fenn ezen kívül számos személy és méltóságnév kínai átírásban. Az elmúlt években pedig számos hsziungnu temetkezési helyet találtak meg Mongóliában, köztük királyi, vezéri temetőket is, gazdag sírmellékletekkel. A leglátványosabb, és legbőségesebb anyagot kínáló helyszín a Gol Mod II nevet kapta, ahol a hatalmas „inverz piramist” is megtalálták.
A Noin Ula-i szőnyeg Kr.e. I. század
Hsziungnu királyi fejdísz
Ezek az ásatások alaposan átformálták az ismereteinket az ázsiai hun államról. Ami korábban csak másodlagos – kínai – forrásokból volt ismert, annak mostanra formája kezd lenni: hatalmas temetők mellett városias településeket, kovácsműhelyeket tártak fel. Bár a temetők túlnyomó többségét alaposan kirabolták, a fent említett Gol Mod II-ből például jelentős mennyiségű igen szép arany és ezüstlelet került elő. (Ami meg nemesfém vagy fegyver volt, azt a többi temetőben is ott hagyták.) A sírokból kerültek elő egyértelműen a hsziungnukhoz kapcsolható emberi maradványok is. Ezeknek megkezdődött a genetikai vizsgálata is – ami amúgy igazolja azt, amit már amúgy is sejtettünk a „hun” birodalom valójában erősen multietnikus volt. Egyes csontok DNS-e egyértelműen kelet-ázsiai származásra utal, mások nyugat-ázsiai vagy dél-ázsiai csoportokkal mutatnak rokonságot. Róluk felételezik, hogy a hunokba olvadt iráni/tokár (jüecsi) népesség utódai voltak. Az előkelők között több a kelet-ázsiai, de koreai kutatók egy előkelő sírban talált csontmaradvány dns-t pl az indiai bráhminokkal tudták rokonítani. Ezek a felfedezések csak annyiban visznek közelebb a „kik voltak a hunok” jellegű kérdések megválaszolásához, hogy megerősítik: a sztíeppei birodalmak a kezdetektől úgy épültek fel, hogy különböző csoportokat egyesítettek egy uralkodó alatt, adtak ezeknek egyfajta közös nevet/identitást, de ettől függetlenül etnikailag, illetve embertanilag sokszínűek maradtak. És nyilván nyelvileg is.
A Jin krónikáknak az a részlete, amely a hun mondatot tartalmazza
Ettől függetlenül fennmarad a kérdés, hogy milyen volt a hun nyelv. Mint fent írtuk a forrásink igen szegényesek, ráadásul jelentős részük kínai jelekkel van leírva, amelyek hangértéke az évszázadok során sokat változott, így a rekonstrukciók mindig nehézkesek. A kézenfekvő megoldás valamely altáji nyelv – számos kutató vallotta ezt. Abban már volt eltérés, hogy a török a mongol vagy éppen a török és mongol nyelvek közös őse kerül szóba. Más kutatók – köztük Harmatta János is, aki az ELTE-n oktatott még nyolcvanas években – egyértelműen kelet-irániként határozta meg a hun nyelvet – és a kínai forrásokból ismert hun személynevekre iráni etimológiákat ajánlott. Most azonban egy új – és sok szempontból meggyőző – elmélet látott napvilágot. Svenja Bonmann és Simon Fries igen alapos nyelvészeti módszertannal dolgozik, és azt igyekszik bizonyítani, hogy a hsziungnu-hun nyelv a paleoszibériai nyelvek jenyiszeji ágához tartozó arin egy korai formája.
A paleoszibériai nyelvek voltak Szibéria őslakóinak nyelvei, az még kérdéses, hogy négy csoportjuk között van-e rokonság. Ahogy az is, hogy milyen rokoni viszonyok fűzik – ha fűzik – ezeket a nyelveket az amerikai őslakosok nyelveihez – különös tekintettel a na-dene nyelvcsaládra. Az arin – és legközelebbi rokona a pumpokol – már kihalt, a 18. századból orosz forrásokban maradt meg leírásuk, és pár száz szó belőlük. Kihalt a kot és az aszán is – ketül és jugul beszélő embert még nagy nehezen lehet találni. (Jugból volt még 3, ketből vagy 60 2020-ban.) Ezeket a nylevket előbb a mongol és szibériai török nyelvek majd egyre erősebben az orosz szorították ki – egykor azonban hatalmas területen éltek beszélőik.
Bonmann és Fries most azt igyekszik bizonyítani, hogy a hunok nyelve is az óarin volt – és számos hunból fennmaradt névre, közszóra ajánlanak arin etimológiát. Attila neve – a legismertebb hun személynév – kb annyit jelentene e szerint, hogy „gyors”, amire hoznak analógiákat a környező kultúrákból. Arin nyelvre fejtik meg az egyetlen fennmaradt hun mondatot is. E szerint az annyit jelentene, hogy „A hadsereg jönni fog és fel fogja fogni Bokkokot.” (Ami egyébként beillik a szövegkörnyezetbe.) Az egykori ázsiai hun állam teürletén számos víznevet is arin etimológiával igyekeznek magyarázni – és jelzik, hogy a török nyelvekben is minden valószínűség szerint a hunokkal való együttélés folytán van számos paleoszibériai eredetű jövevényszó. A hun (óarin) nyelv azután – ahogy felbomlottak és újjáalakultak a sztyeppei birodalmak, kihalt (ahogy a tokhár és az észak-iráni nyelvek túlnyomó többsége is) – a népesség, ha túl is élt, előbb-utóbbi átvette az altáji (török-mongol) nyelvek egyikét vagy a perzsát – kínait, ahogy az európai hun töredékek is beolvadtak a későbbi törzsszövetségekbe.
