A jelentős leletre Trentóban bukkantak. A pre-római kori temetőben valószínűleg magas rangú személyeket temettek el. Legalábbis a gazdag sírmellékletek erre utalnak.
A sírokat a Santa Croce körzetben található egyik épület helyreállítási munkálatai során találták meg a Trento Autonóm Tartomány Kulturális Örökségügyi és Tevékenységi Felügyeletének Régészeti Örökségvédelmi Hivatalának kutatói. Több mint 200 sírt fedeztek fel a római és középkori anyagrétegek, nyolc méterrel a jelenlegi utcaszint alatt.

Maradványok a nekropoliszból / Provincia Autonoma di Trento
A szakértők szerint a nekropolisz az időszámításunk előtti 9. és 6. század között keletkezett. A korai vaskorban a régiót különböző alpesi törzsek lakták, akiknek nyelve és kultúrája rokonságot mutat az etruszkokéval. Franco Marzatico, az ásatás felügyelője elmondta:
„A vaskor történelmi-kulturális szempontból a mélyreható átalakulások időszaka volt az egész Földközi-tengeren, és az Alpokon túl is. Ebben az időben virágzott az etruszkok, föníciaiak, görögök és kelták nagy civilizációi. Ez az ideje az első olimpiának is, amelyet hagyományosan Kr.e. 776-ra, Róma alapítására pedig Kr.e. 753-ra datálnak”
A nekropolisz egyedi jellemzője, hogy monumentális függőlegesen elhelyezett temetkezési sztéléket építettek a kőkamra nyugati szélén. Ezt egy sírdomb borítja, ami körül az idők során folyamatosan épültek a sűrűn elhelyezkedő melléksírok.

Maradványok a nekropoliszból / Provincia Autonoma di Trento
A sírokban található különleges és drága sírtárgyak mutatják, hogy milyen magas társadalmi státuszú személyek nyugszanak a temetőben. A különleges fémtárgyak – köztük fegyverek és finoman megmunkált dísztárgyak borostyán- és üvegpaszta betétekkel – kiterjedt kulturális hatásokra utalnak és az itáliai régiókkal való élénk kereskedelmi kapcsolatok bizonyítékai.
Borítókép: Maradványok a nekropoliszból / Provincia Autonoma di Trento
Forrás: Heritage Daily