Budapest Contemporary: négynapos kortárs művészeti vásár a Bálnában

Szerző: | 2025. 09. 12. 08:10

Olvasási idő: 2 perc

Szeptember 25–28. között harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest Contemporary (BCT) kiállítást és vásárt, amely mára a hazai kortárs művészeti szcéna egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát. A Bálna ezúttal minden eddiginél nagyobb területen ad otthont a rendezvénynek, ahol közel negyven kiállító, több ezer műtárgy és gazdag kísérőprogram várja az érdeklődőket.

A három évvel ezelőtt elindult BCT rövid idő alatt vált meghatározó fórummá, amely egyaránt megszólítja a szakmát, a gyűjtőket és a műkedvelő közönséget. A szervezők – akik a hétéves Art and Antique, valamint a Füred Art Week mögött is állnak – idén is arra törekednek, hogy a kiállítás a lehető legszélesebb képet adja a kortárs művészet alakulásáról.

„Idén minden eddiginél nagyobb területet foglal el a rendezvény. Közel 40 kiállító több ezer műtárgya jelenik meg a standokon, a festmények mellett szobrok, design elemek és más kincsek is felbukkannak majd. Immáron nemcsak idehaza, hanem külföldön is jelentős az érdeklődés a BCT iránt, így több nívós európai galéria is részt vesz a rendezvényen” – mondta el Tausz Ádám főszervező.

A program sokszínűségét jól mutatja, hogy a kiállításon nemcsak galériák, hanem múzeumok és felsőoktatási intézmények is részt vesznek. „Az idei BCT igazán sokszínű lesz és megmutatja a kortárs művészet teljes spektrumát a gyűjtők, a művészek, galériák, sőt, a múzeumok és a felsőoktatás szemszögéből is. 2025-ben a MOME is saját standdal lesz jelen az eseményen, a szentendrei Ferenczy Múzeum pedig betekintést nyújt a programjaiba. A látogatók megtekinthetik Vizi Attila magángyűjtő kollekciójának egy részét is. A Magyar Kortárs Galériák Egyesületének tagjai saját, valamint egy közös standdal is megjelennek, utóbbi ad otthont a nemzetközi művészeik alkotásainak” – emelte ki Tausz Ádám.

Az idei év egyik hangsúlyos törekvése, hogy a design is markánsabban jelenjen meg: ennek jegyében a POV design konferencia is partnerként kapcsolódik be a rendezvénybe. A szervezők külön figyelmet fordítanak a hazai és nemzetközi női alkotók bemutatására, akik egyre meghatározóbb szereplői a kortárs művészeti színtérnek.

A látogatók számára különleges élményt kínál majd a Szipál Márton sarok, ahol Hollywood legendás magyar fotósára emlékeznek ikonikus képeinek válogatásával. A négy nap során tárlatvezetések, gyermekfoglalkozások, valamint a Bentley legújabb modelljeinek bemutatója is színesíti a programot.

101 éves lenne Hollywood legendás magyar fotósa

A Budapest Contemporary így idén is egyszerre lesz vásár, kiállítás és találkozási pont – egy hely, ahol a kortárs művészet minden rétege közelebb kerülhet a közönséghez.

Forrás: Budapest Contemporary sajtó

Borítókép: A Budapest Contemporary 2024-es kiállítása a Bálnában