Etiópia lakóinak többsége az etióp ortodox egyház híve, élnek még az országban nagy számban muszlimok, és – kisebb számban – más keresztény felekezetek hívei is. De mind közül a legérdekesebb talán az a kis közösség, amellyel Sasamanéban találkozhatunk: a Jamaicából ide származott rasztafarik.
Sasamane elsőre egészen átlagos etióp falunak látszik – az utcák porosak, szurtos gyerekek futkosnak mindenfelé, birka és kecskenyájakat kell kerülgetni, ahogy megérkezünk Havassza felől. Talán csak a póló mintája sejteti, hogy nem átlagos faluban vagyunk.
Elsőre nem is egyértelmű, hogy a kapu, amin belépünk egy templomhoz vezet. Az épület- bár látszik rajta, hogy nem egyszerű falusi ház – egyáltalán nem hasonlít a szokásos etióp ortodox templomokra. A hatágú csillag mellett Júda oroszlánja is ott van a falon – mégsem zsinangógába lépünk.
Belépve pedig egészen furcsa látvány fogad – a falon a szentképek nem Jézust és Szűz Műáriát ábrázolják, hanem az ország egykori császárát, és annak feleségét. A templom amúgy inkább valami közösségi háznak néz ki – ami abból is adódik, hogy a hagyományos liturgia helyett, csak közös dobolós-éneklős-füvezős alkalmak vannak, amit „reasoning”-nak és „grounding”-nak neveznek.
Az élmény minden érzékünkre egyszerre hat – a színek és formák tobzódását ugyanis ütemes dobzene és tömény fűszag kíséri. A szobában ülő fekete papok mindegyike hatalmas gandzsákkal a szájában fogad minket. Így nem is csoda, hogy udvariasan szólva, oldott a hangulat. Az idősebb úr – hiányos fogazata és gyűrött pólója alapján inkább lecsúszott félvilági alaknak hinnénk, de kiderül, hogy ő itt a főpap – először dobol nekünk egy kicsit, majd hosszú bevezetőt tart a vallás tanaiba.
A rasztafarik magukat kereszténynek vallják, legalább is elfogadják a Bibliát – bár meggyőződésük, hogy az eredeti Biblia nem görögül vagy héberül, hanem az etiópok nyelvén született, és csak utólag fordították le más nyelvekre. Ezek a fordítások – természetesen – el is ferdítik a lényeget. A lényeg ugyanis, hogy Jézus fekete volt, és azért jött, hogy a feketéket felszabadítsa. A fehér ember azonban elbitorolta a kereszténységet, és Jézusból fehér embert csinált. A feketéket pedig szétszórta Babilonba, amely ez esetben az Újvilágot, a rabszolgaságot, és a fehérek által való kizsákmányolást jelenti. A feketék a kiválasztott nép – az ókori Izrael reinkarnációja. De jött egy próféta – vagy éppen messiás, Jézus új eljövetele, Ras Tafari Makonen, a későbbi Hailé Szelasszié császár. Így aztán ő van a kultusz központjában, mellette Menen császárné amolyan Szűz Mária-féle szerepet tölt be. No meg fontos persze, hogy mindenki legyen jó, és szeresse egymást. (Mindez persze csak egy elképzelés – a rasztáknak ugyanis nincs általánosan elfogadott dogmatikájuk – több irányzat is van, és nem mindenben értenek egyet.)
Jézus második eljövetelét Jamaicán egy bizonyos Marcus Garvey jósolta meg, akit ma prófétaként tisztelnek. Ő mondta, hogy lesz majd egy fekete király, aki elhozza a békét, és hazavezeti a feketéket az Ígéret földjére, Afrikába. Ő maga is igen színes egyéniség volt, szakszervezeti aktivistaként kezdte, végül a pán-afrikanizmus megalapítója lett, és magát egész Afrika ideiglenes elnökének tekintette. Próféciája a fekete királyról akkor, a 20. század elején elég hihetetlennek tűnt – Afrikát ugyanis szinte teljes egészében európai államok gyarmatosították, így a feketék nem igazán királykodtak sehol. 1930-ban azonban Jamaicára is eljutott a hír, hogy Tafari Makonen herceget, aki 1916 óta már régensként uralkodott Etiópiában császárrá koronázták. Számos csodajel is kísérte – állítólag – ezt az eseményt, megindultak a rég várt esőzések látomások támadtak és a többi. A császár aztán valóban a békéről beszélt a Népszövetségben, és így a karibi feketék közül sokan érezték, hogy tényleg itt a prófécia eljövetele. Megjött a feketék felszabadítója.
Jah az Isten megnevezése a rasztafari mitológiában.
A rasztafari név is a későbbi császár ifjúkori címét (rasz = herceg) és nevét (Tafari) idézi, a vallás színei, a piros, sárga zöld az etióp zászló színei is. Etiópia számukra maga Cion, a Szentföld, ahová a babiloni (értsd karibi) száműzetésből vissza kell térni. Ezt pedig – ha nem is túl sokan – meg is tették. A többség maradt a Karib-térségben, és csak virtuálisan vágyik vissza Afrikába. Őszintén szólva miután mindkét helyen jártam nagyon megértem őket – a Karib-térség minden problémája mellett is több nagyságrenddel komfortosabb vidék, mint Etiópia. A világ mintegy 700 ezer rasztafari hívőjéből ma alig néhány ezren élnek Etiópiában.
Rasztafari St Vincent szigetén
A császár – bár megmaradt az etióp ortodox egyház hívének, és nem tartotta magát új megváltónak – földet és letelepedési lehetőséget ajánlott itt Sasamanében azoknak, akik komolyan gondolták, hogy „haza” költöznek. (A „haza” elég tágan értelmezett fogalom ez esetében, hiszen őseiket bizonyosan nem Etiópiából hurcolták rabszolgaságba, hanem valahonnan Nyugat-Afrikából.) A kis közösséghez még a kilencvenes években is csatlakoztak újabb bevándorlók, bár akkor már az új etióp kormány koránt sem volt annyira baráti velük. Hosszú küzdelembe tellett nekik, hogy megfelelő jogi státuszt kapjanak – de etióp állampolgárságot máig nem kaptak. (Nem mintha egy etióp útlevéllel olyan sokra lehetne menni a világban.) A közösséget leginkább is marihuána termesztéséből tarják el. A vallás hívei ugyanis – bár az alkoholtól általában tartózkodnak és vegetáriánusok – a füvet szent dolognak tarják, fogyasztását a szertartásaik részévé tették.
A közösségi konyha
Mondjuk úgy a szentáldozást nem borral és kenyérrel, hanem egy nagy gandzsa elfüstölésével élik meg. (Kétségtelenül színesebb vallásos élményekhez juthatnak így, mint egy szelet ostyától.) Bár Etiópiában nem dekriminalizálták a fű fogyasztását, a hatóságok a rasztákkal elnézőek – így, etióp ismerőseink szerint, fél Kelet-Afrika ide jár füvet vásárolni.
Egy-két tő mindenütt nő
A császár 1974-es bukása és ’75-ös halála amúgy is komoly válságot idézett elő a vallásban. Hogyan halhat meg Jézus reinkarnációja? Egyesek szerint nem is halt meg, ez csak a fehérek álhíre, mások szerint a szelleme tovább él, megint mások szerint ő nem is Jézus volt, hanem csak egy próféta, így meg is halhatott. A kultusz nem változott. Sasamane viszont felkerült a turisztikai térképekre – aki Etiópiába jön, ellátogat raszta templomba is.
