Az utolsó tányérajkúak

Szerző: | 2025. 01. 22. 13:22

Olvasási idő: 5 perc

A szépség fogalma kultúránként más és más – és vannak egészen furcsa, sajátos szépségideálok is. Van például, ahol azt érzik szépnek, ha egy nő alsó ajkában egy agyagtányér is elfér. De miért?

Dél-Etiópiában, az Omo vidéke a furcsa, szinte túlvilági törzsek gyűjtőhelye. Már a terület hivatalos neve is jelzi, hogy sokszínű vidéken járunk – a szövetségi állam hivatalos neve Déli Nemzetek, Népek és Nemzetiségek, mintha a rokonértelmű szavak ismétlésével akarnák jelezni, hogy itt tényleg sokféle sokféleség van. Valóban nincs talán olyan vidéke még egy a világnak, ahol két egymás melletti faluban egymástól annyira eltérő kinézetű népek élnének, mint itt.

Key Afer – a falu, ahová a murszik beköltöztek

A  sok – a külső szemlélő számára – furcsa törzs közül a legfurcsábbak azonban egyértelműen a murszik. Első látásra persze éppolyanok, mint a völgy többi törzse: magas, erős jellegzetes nilo-szaharai kinézetű feketék. A mintegy 12 ezer murszi túlnyomó többsége a Mago Nemzeti Park területén lakik, távol a főbb – vagy akármennyire is járt – útvonalaktól. Ám kevesebb mint ezren beköltöztek az Omo vidék falvaiba, kisvárosaiba, a falu szélére. Azt mondják, ezek azok a „hűvös helyek”, amelyeket kerestek, ahol vannak legelők az állataiknak, meg víz, meg ahol némi egyéb bevétel is csurran-cseppen. Leginkább is turizmusból.

A murszi kolónia a falu szélén

Eredetileg a murszik, mint a legtöbb rokon, úgynevezett szurma nép, állattartók. Nagycsaládokba szerveződve élnek, azok élén spirituális és világi vezetők úgynevezett kómorók állnak. Vallásuk központjában pedig tunwi, az ég áll. Ő az, aki szivárvány vagy madár formájában küld üzenetet. De ettől még mindig nem lennének különlegesek.

Fiatal lány – csak a fülében van dísz

Amiért minden fehér ember, aki erre jár, őket akarja fényképezni, az a nők alsó ajkába betehető tányér. Igen, ők azok a bizonyos tányérajkú négerek, akikről a nagyanyánk beszélt. Valóban léteznek, és tényleg van az alsó ajkuk helyén tányér. De hogyan és miért, Nos először is, nem mindig van ott. Csak bizonyos alkalmakra teszik be, rituálékra, fejéshez, no meg, amikor jönnek a turisták. Azon kívül megvannak nélküle is – bár nyilván, hogy helyet csináljanak a tányérnak, akkor is deformálva van az alsó ajkuk. Fáj? Nos, az elején mindenképpen. Hiszen ahhoz, hogy olyan szépen kitáguljon az ajkuk, és beleférjen egy tányér, legelőször is. az elülső alsó négy fogukat ki kell húzni. Az pedig – nyilván érzéstelenítés nélkül – borzalmasan fájhat. Ahhoz képest már kisebb fájdalom az, amikor elvágják az alsó ajkat és elkezdik tágítani. Az állítólag*, ha kenegetik fájdalomcsillapító hatású főzettel, elég hamar begyógyul. Tudnak vele enni, inni beszélni? Beszélni igen, bár értelemszerűen vannak hangok, amik eltorzulnak – ezt ki is próbálhatjuk, ha megpróbálunk úgy elmondani egy mondatot, hogy közben fogjuk az alsó ajkunkat. Evéshez, iváshoz pedig kiveszik. Na de miért jó ez az egész?

A tányér betétele előtt…

…tányérral…

…tányérral és fejdísszel.

Hát, ez jó kérdés. Az antropológusok ugyanis nem igazán tudnak megegyezni abban, hogy mi lehet ennek a szokásnak az eredete, funkciója. Késhegyre menő tudományos és világnézeti viták tárgya lett a tányérajak. Egyesek szerint az egész többé-kevésbé racionális döntés eredménye. (Ezt mondja helyi vezetőnk is, akik elvitt hozzájuk.) E szerint a jókötésű magas murszikat szívesen vitték el az arab rabszolga-kereskedők, akik eljártak ide portyázni. De a lányok közül nem vitték el a deformáltakat, különösen azokat, akiknek nem volt szép az ajkuk, mivel az arabok, akárcsak az európaiak, szerettek smárolni. Egyes kutatók szerint ez egyáltalán nincs így, a tányér és nagysága a család vagyonát fejezi ki: minél nagyobb, annál nagyobb hozomány jár vele. Más kutatók szerint ez egyszerűen marhaság, és a tányérajak pusztán a női önkifejezés egyik eszköze: így érzik magukat szépnek. Olyan ez, mint a magassarkú vagy a szilikonmell más kultúrákban. Kétségtelen, volt egyfajta versengés, hogy kié szebb, nagyobb – a legnagyobb adatolt tányér, amit alsó ajakban hordtak mintegy hatvan centiméter átmérőjű volt. A többsége azért kisebb, tíz-tizenkét centiméteres.

Felszerelést igazít…

…és így néz ki tányérral.

Egy bizonyos: van valamiféle szerepe a nővé avatásban, amin a lányok általában 15-18 éves koruk közt esnek át rajta. Azt mondják, aki kibírta, hogy négy fogát kihúzzák, annak már a szülés sem fog gondot okozni. Manapság viszont, úgy tűnik, egyre kevesebb lány vállalkozik rá. Az arcfestés, tetoválás még menő, de a falvakba beköltöző lányok már nem nagyon akarnak tányérajkat. Pedig a törzs is jól tudja, arra bukik a turista. A turista pedig bevételt jelent. Azt már pontosan tudják, hogy minden egyes róluk készült képnek értéke van, azért többet is fizetnek az ide látogató fehérek, mint a kézműves termékekért. (Megy is a küzdelem a turistákért: már törzsek közti véres harcokat eredményezett, hogy megpróbálták elhalászni egymás elől a jól fizető csoportokat.)

A férfiak megpróbálnak ajándéktárgyakat eladni.

Kísérőnk így némi szomorúsággal nyugtázta, hogy hát igen, a régi szép hagyományok bizony elmúlóban vannak, így ki tudja, meddig láthatunk még tányérajkúakat.

Fiatal lányok tányérajak nélkül.

Persze a fejlődés – változás – csak igen lassan ér el ide. Az Omo völgye ma is a világ legszegényebb vidékei közé tartozik. Az első világ problémái, a kulturális örökség megőrzése vagy a kommercializálódás kérdése itt elég jelentéktelennek tűnik ahhoz képest, mondjuk, hogy nincs áram.