Körülbelül félévente jelennek meg újságcikkek, amelyek magabiztosan jelentik ki, hogy megoldották a Stonehenge rejtélyét. Persze ez marhaság – valójában nincs rejtély. De új érdekes adatok azért rendszeresen jönnek elő. Azt viszont el kell fogadnunk, hogy lesz sok dolog, amit sosem fogunk tudni.
Wiltshire grófságban a sertésfarmok és katonai lőterek között, emberemlékezet óta ott álltak hatalmas kövek. Amíg az emberek megelégedtek a legendákkal egy ilyen látványosság láttán, meséket szőttek köréjük, mint minden szokatlan kőépítmény köré a világon, de ahogy tudományos magyarázatokat kezdtek keresni, a kérdések csak sokasodtak. Mivel pedig nagy szerencséjére a köveknek ott álltak, ahol az emberiség először kezdett el tudományos válaszokat keresni a kérdéseire, és először volt elég sok embernek elég pénze ahhoz, hogy kedvtelésből tudóskodjon, hamarosan ez lett a világ legismertebb, és legjobban kutatott régészeti lelőhelye. A kutatások részint az egyre finomodó régészeti technológiák, részint a különböző – későbbi – források, részint pedig a korból származó, illetve más kőkori népek életéből vett analógiák felhasználásával igyekeznek képet alkotni arról, miért, hogyan építették a kőépítményt, és mire is szolgálhatott.
Ezekből kirajzolódik egyfajta kép. A kép alapja az újkőkori, bronzkori ember gondolkodása, amit azért már elég jól ismerünk. A világot ebben a korban természetfeletti lények irányítják, akiknek a kegyét el kell nyerni, és akikkel valamiféleképpen kell és lehet kommunikálni. Ennek a módja valamiféle rítusokban, ceremóniákban rejlik, amelyek kapcsolódnak az év megfelelő időszakához – ugyanis az alapvető funkciójuk, hogy a „világ rendjét fenntartsák”, vagyis a társadalom létalapját jelentő mezőgazdasághoz biztosítsák a szükséges forrásokat – napsütést, esőt, termékenységet, és elhárítsák a nagyobb veszélyeket. Ez ebben a korban már valamiféle kiválasztott társadalmi csoporttal, vagy egyénekkel – papság, uralkodók – kerül(het) kapcsolatba.
Ez ugye azért elég üres kis valami. De ez egy keret. Igazából csak azt határozza meg, amin kívül nem érdemes gondolkodni. Nem érdemes, mert – akármilyen tetszetősek is lehetnek az extravagáns megoldások, az űrlények leszállópályájától a nemzetközi buszpályaudvarig és halpiacig – valószínűtlen, hogy olyan funkciókkal bírjon egy hely, ami teljesen kilóg a kor kontextusából. Az épület tájolása helyből adja azt a feltételezést, hogy itt egy a Nappal kapcsolatos kultuszhelyről van szó. Egy elég vivid elképzelést is tudunk alkotni arról, hogy hogyan történtek a dolgok, különösen, mivel a Woodhenge (egy fából készült körkörös építmény, amelynek nyomait megtalálták a régészek a folyó másik oldalán) feltárása óta igen bőséges leletanyag áll rendelkezésre.
A Woodhenge ugye a téli napforduló reggeléhez van tájolva. Tehát onnan indulhatott az ünnepi menet. Végig a Szertartási sugárúton, majd napnyugtára értek a Stonehenge-hez. A Woodhenge, az Élők városa volt a szertartási lakomák színhelye. A papok a fából készül körön belül készültek fel, és a két magas építményből figyelték, hogy mikor kel a nap. A szertartás után visszatértek és nagy örömhírt hoztak, a Nap meghallgatta imáikat, és jövőre is lesz tavasz. Ennek örömére ettek egy jót. (Valamiféle hasonló ceremónia elképzelhető a nyári napfordulóval kapcsolatban is. Hogy mi volt a különbség arról nyilván fogalmunk sincs, de lehet találgatni. ) Egy ilyen templom – mondjuk így – felépítéséhez iszonyatosan sok munkaóra szükséges. Még akkor is, ha több száz éven keresztül épül jelentős erőket von el a mezőgazdasági munkától. (Valószínűsítik persze, hogy alapvetően a holt időszakokban foglalkoztak az építéssel.)
A most folyó régészeti munkálatok vezetője Mike Parker Pearson vetette fel, hogy a Stonehenge valamiképpen a sziget egységének-egységesülésének szimbóluma is lehet. A sok befektetett munkaóra mellett azt is érvként hozta fel, hogy – ezt persze eddig is tudtuk – nagy távolságokról hozták a köveket, és – amit viszont most figyeltek meg – hogy több távoli stílus jellegzetességei is megfigyelhetők a kőkörön. Szélesebb kontextusba helyezve pedig fontos, adalékot jelent, hogy ugyan számos más henge (vagyis sánc, kőkör) van a térségben, egyik sem ilyen nagy és jól kiépített
Ez az elmélet kapott most új – egészen megdöbbentő – megerősítést. A Stonehenge szívében található hat tonnás oltárkő Skócia északi részéről származik, nem pedig Wales délnyugati részéről, ahogyan azt korábban gondolták – derült ki egy új elemzésből, amelyet a BBC szemlézett. Ez azt is jelenti, hogy a Stonehenge-et Nagy-Britannia minden részéből származó kövekből építették.
A leletek arra utalnak, hogy a neolitikus Nagy-Britannia sokkal jobban összekapcsolt és fejlettebb társadalom volt, mint azt a korábbi bizonyítékok mutatták. A Stonehenge és Skócia északi része közötti távolság mintegy 700 km – ilyen távon egy hattonnás kő szállítása kőkori módszerekkel egy nagy csapat ember több hónapnyi munkáját jelenti. A kutatást egy walesi PhD-hallgató, Anthony Clarke vezette, aki jelenleg a nyugat-ausztráliai Curtin Egyetemen dolgozik. A felfedezés olyannyira fontos, hogy a világ egyik vezető tudományos folyóiratában, a Nature-ben jelent meg, ami óriási eredmény egy gyakornok kutató számára.
De keserédes pillanat ez a fiatal walesi számára, aki Pembrokeshire-ben született, ahonnan eddig úgy gondolták, hogy az Oltárkő származik. „Nem hiszem, hogy az otthoniak megbocsátanának nekem” – viccelődött a BBC Newsnak. „Nagy veszteség lesz ez Wales számára!” Clarke azonban rámutat, hogy a középső patkóban megmaradt kövek, amelyeket kék kövekként ismerünk, Walesből származnak, a külső kör nagyobb kövei pedig Angliából. „Adnunk kell valamit a skótoknak!” – mondta.
„De komolyra fordítva a szót, úgy tűnik, hogy Stonehenge ez a nagy brit törekvés, amelybe a sziget minden tájáról érkező különböző emberek bevonásával valósul meg” – mondta. A stonehenge-i kék kövekről egy walesi geológus, Henry Herbert Thomas 1923-ban bizonyította, hogy a pembrokeshire-i Preseli-dombokról származnak. A központi Oltárkő más kőzetből készült, de mindig úgy vélték, hogy ugyanarról a területről származik, egészen 20 évvel ezelőttig, amikor a tudósok először kezdték megkérdőjelezni az eredetét. Tavaly kutatók, köztük Nick Pearce professzor, aki a walesi Aberystwythben dolgozik, arra a következtetésre jutottak, hogy az Oltárkő nem származhatott Walesből. Eredete azonban rejtély maradt, egészen mostanáig.
Az áttörést a Curtin Egyetem csapata érte el, akik az Oltár-kőről leesett kődarabok kémiai összetételét elemezték és keltezték azokat. Az összetétel és a dátum a világ különböző részeiről származó kőzetek esetében egyedi, olyan, mint egy ujjlenyomat. Az ausztrál csapat hozzáférhetett az egyik legátfogóbb globális kőzetujjlenyomat-adatbázishoz, és úgy találták, hogy a legjobb egyezés az Orkádiai-medencéből származik, amely magában foglalja az északkelet-skóciai Caithness, Orkney és Moray Firth régiót. Dr. Robert Ixer, a University College London munkatársa, aki szintén részt vett a vizsgálatban, „sokkolónak” nevezte az eredményt.
„A munka két fontos kérdést vet fel: hogyan szállították az oltárkövet Skócia legészakibb részéről, több mint 700 kilométeres távolságból Stonehenge-be, és ami még érdekesebb, miért?” Ez a távolság a leghosszabb feljegyzett út, amelyet az adott korban egy emlékműhöz használt kő megtett, és Peace professzor szerint a következő megoldandó rejtély az, hogy hogyan került oda.
„A szárazföldi szállításnak nyilvánvaló fizikai akadályai vannak, és ugyanilyen ijesztő az út, ha tengeren megyünk. Ezeknek az eredményeknek óriási következményei lesznek a neolitikus kori közösségek, az összeköttetések szintjének és a közlekedési rendszereik megértésében”. Az új kutatásokat a Stonehenge-et gondozó English Heritage régészei fogják átnézni, a műemlék egyik vezető kurátora, Heather Sebire szerint.
„Ez a felfedezés minden bizonnyal arra utal, hogy abban az időben nagy társadalmi kapcsolatok voltak Nagy-Britanniában” – mondta a BBC Newsnak. „Fenomenális, hogy az akkori emberek ilyen nagy követ hoztak el ilyen messzire. Biztosan nyomós okuk lehetett rá. Kifinomult és fejlett társadalmuknak valószínűleg volt spirituális oldala is, akárcsak nekünk”.
