A tudósok eddig úgy gondolták, hogy a fa megmunkálása a modern ember találmánya, és néhány tízezer évre megy vissza. Ehhez képest megdöbbentő eredményekről számoltak be – egy egészen váratlan helyen.
A Liverpooli Egyetem és az Aberystwyth Egyetem kutatócsoportjának új kutatásai szerint már félmillió évvel ezelőtt képesek voltak az emberelődök fát megmunkálni. A Nature című folyóiratban közzétett kutatás a zambiai Kalambo Falls régészeti lelőhelyen feltárt, legalább 476 ezer éves jól megőrződött faanyagról számol be, amrlyx így régebbi, mint maga a modern ember – a homo sapiens. A fán lévő kőszerszámok által hagyott vágásnyomainak szakértői elemzése azt mutatja, hogy ezek a korai emberelődök két nagy fatörzset alakítottak ki és illesztettek össze, hogy egy szerkezetet hozzanak létre, amely valószínűleg egy emelvény vagy egy lakóhely alapja lehetett.
Ez a legkorábbi bizonyíték a világon bárhol a rönkök szándékos, egymáshoz illeszkedő megmunkálására. Ez egészen meglepő újdonságnak számít. Eddig ugyanis azt feltételezték, hogy a korai emberelődök, ha használtak is fát, azt tűzgyújtásra, ásásra, vagy lándzsaként használták csak. Az ilyen ősi lelőhelyeken ritkán találunk fát, mivel az általában elkorhad és eltűnik, de a Kalambo-vízesésnél az állandóan magas vízszint megőrizte a fát. Ez a felfedezés megkérdőjelezi az uralkodó nézetet, miszerint ezek az emberelődök nomádok voltak. A Kalambo-vízesésnél ezeknek az embereknek nem csak állandó vízforrásuk volt, de a körülöttük lévő erdő elegendő élelmet biztosított ahhoz, hogy letelepedhessenek és építkezhessenek.
Larry Barham professzor, a Liverpooli Egyetem Régészeti, Klasszikus és Egyiptológiai Tanszékének munkatársa, az „Emberiség mély gyökerei” kutatási projekt vezetője elmondta: „Ez a lelet megváltoztatta a korai őseinkről alkotott elképzeléseimet. Felejtsük el a ‘kőkorszak’ címkét, nézzük meg, mit csináltak ezek az emberek: valami újat és nagyot készítettek fából. Arra használták intelligenciájukat, képzelőerejüket és képességeiket, hogy valami olyasmit hozzanak létre, amit még soha nem láttak, ami korábban nem létezett. Átalakították a környezetüket, hogy megkönnyítsék az életüket, még akkor is, ha ez csak egy emelvényt jelentett, amin a folyó mellett ülve elvégezhették a napi teendőiket. Ezek az emberek jobban hasonlítottak ránk, mint gondoltuk.”
A leletek szakszerű datálását az Aberystwyth Egyetem szakértői végezték. Új lumineszcens kormeghatározási technikákat alkalmaztak, amelyek segítségével megállapítható, hogy a leleteket körülvevő homokban lévő ásványok mikor voltak utoljára napfénynek kitéve, és így meghatározható a koruk. Geoff Duller professzor az Aberystwyth Egyetemről elmondta: „Ilyen nagy időbeli távolságban a leletek datálása nagy kihívást jelent, ezért lumineszcenciás kormeghatározást alkalmaztunk. Ezek az új kormeghatározási módszerek messzemenő következményekkel járnak – lehetővé teszik számunkra, hogy sokkal korábbra datáljuk a leleteket, hogy összerakjuk azokat a lelőhelyeket, amelyek bepillantást engednek az emberi evolúcióba. A Kalambo Fallsnál lévő lelőhelyet már az 1960-as években feltárták, amikor hasonló fadarabokat találtak, de nem tudták datálni őket, így a lelőhely valódi jelentősége egészen mostanáig nem volt világos”.
A Kalambo vízesés lelőhelye a Kalambo folyónál egy 235 méter magas vízesés felett fekszik Zambia és Tanzánia Rukwa régiójának határán, a Tanganyika-tó partján. A terület régészeti jelentősége miatt szerepel az UNESCO „várományosi” listáján, hogy a világörökség részévé váljon. Duller professzor hozzátette: „Kutatásaink azt bizonyítják, hogy ez a lelőhely sokkal régebbi, mint korábban gondoltuk, így régészeti jelentősége most még nagyobb. Ez még nagyobb súlyt ad annak az érvelésnek, hogy az ENSZ Világörökség részévé kellene válnia.”
Ez a kutatás az úttörő „Az emberiség mély gyökerei” projekt részét képezi, amely azt vizsgálja, hogyan fejlődött ki az emberi technológia a kőkorszakban. A projektet az Egyesült Királyság Művészeti és Humán Tudományos Kutatási Tanácsa finanszírozza, és a zambiai Nemzeti Örökségvédelmi Bizottság, a Livingstone Múzeum, a Moto Moto Múzeum és a lusakai Nemzeti Múzeum csapatai vettek részt benne. Barham professzor hozzátette: „A Kalambo-vízesés rendkívüli helyszín és Zambia egyik legfontosabb örökségi értéke. A Deep Roots csapata már alig várja, hogy még több izgalmas felfedezés kerüljön elő a vízzel elöntött homokból.”
