December 6-án mutatták be a Mellékhatás című darabot a Centrál Színházban. Lucy Prebble, az Utódlás című sorozat írójának 2012-es drámájában Tristan (a magyar változatban: Fehér Tibor) és Connie (Gáspárfalvi Dorka) egymásba szeret egy antidepresszáns gyógyszer tesztelése során. A helyzetet bonyolítja, hogy a vizsgálatot a zárkózott és labilis pszichiáternő, Lorna James (Botos Éva) vezeti, aki nem hiszi, hogy a depresszió pusztán tablettákkal gyógyítható lenne. Főnöke, Toby (Mertz Tibor) viszont azt vallja, hogy az emberben minden kémiai folyamatok eredménye, és a megfelelő összetételű gyógyszerrel minden gyógyítható. Míg Lorna a két fiatal heves érzelmeiben inkább az összeomlás veszélyétől tart, addig Toby a nem vár eredménytől nagy anyagi hasznot remél. A darab mondanivalójáról és a színpadra állításról Botos Évával beszélgettünk.
A Mellékhatás egy nagyon aktuális témáról, a mentális betegségekről, azon belül is a depresszióról beszél, amely a statisztikák szerint az emberek harmadát érinti az élete során. Mennyiben kaptatok orvosszakértői segítséget a darabhoz?
Botos Éva: Szerencsénk, hogy a rendező, Horgas Ádám felmenője volt Levendel László, orvos, tüdőgyógyász. Ő arról is híres volt, hogy – mint manapság például Máté Gábor magyar származású kanadai orvos – először nem a tünetet kezelte, hanem az okokat kereste. Ez akkoriban nem volt divat. Ennek a darabnak is az az üzenete – amit Ádám nagyapja révén már eleve magunkénak éreztünk -, hogy nem elég a tüneti kezelés, a fájdalomcsillapítás. Természetesen nem kérdés, hogy van, amikor be kell venni a gyógyszert, de azt is tudni kell, hogy ha valaki meg akarja spórolni a belső munkát, akkor csak gyűjteni és gyűjteni fogja a tüneteket. Tehát érdemes figyelnünk arra, hogy mi az, amin magunknak kell dolgozni, és mi az, amire gyógyszert is kell szedni.
Mertz Tibor a Mellékhatás című darabban, Centrál Színház
Te is alkalmazod ezt a magánéletedben, hogy megpróbálod az egész képet nézni, ha egy probléma felmerül?
Most már főleg, abszolút. És nem véletlen az sem, hogy mikor mi történik az emberrel. Nevetségesen egyszerűek néha a dolgok: elképzelhető, hogyha mondjuk nehéz időszakban vagy és feszült vagy, akkor amiatt húzod meg a lábadat. És lehet, hogy sokan erre azt mondanák, hogy butaság, hogy a kettő között összefüggést lát valaki, pedig igenis, lehet, hogy van összefüggés. Vagy előfordulhat, hogy valakinek azért fáj sokat a feje, mert olyan szinten nem tárja fel még maga előtt sem a saját problémáit, hogy az egész már fizikai szintre kerül és betegséggé válik.
A te környezetedben volt valaha, vagy van jelenleg depressziós ember? Ezt azért kérdezem, mert az emberek általában nem tudják, hogyan viszonyuljanak egy ilyen problémával küzdő emberhez és a Mellékhatás szerintem tud ebben is segíteni, mert egy tabunak számító témát boncolgat.
Az is érdekes, hogy hogyan használjuk a „depresszió” szót. Hiszen a rosszkedv, a szomorúság is nagyon fájdalmas lehet annak, aki mondjuk a gyász állapotában van, de attól még alapvetően ez orvosilag nem nevezhető depressziónak. Ha jól tudom, a depressziót már olyanfajta fizikai tünetek kísérhetik, ami már egy körrel beljebb van. Az ember színészként sokat analizálja magát és felismeri, hogy most rosszkedvű, vagy túlságosan komolyan vesz dolgokat, vagy depresszív hangulatban van. De gyakran mondjuk csakúgy, hogy „depressziós vagyok” – szóval ez a szó kicsit már elkopott. A köznyelvi használatban nem csak azt takarja, amit orvosilag jelent. De a kérdésre válaszolva: van honnan merítenem a darabhoz, igen.
Horgas Ádámmal, a darab rendezőjével két évtizede vagytok házasok. Milyen vele dolgozni?
Nem igazán szoktunk együtt dolgozni, aminek az az oka, hogy sokkal jobban tudunk szurkolni egymásnak és emelni a másikat, amikor kívül vagyunk a másik munkáján. Hiszen akkor ő hazahozza az állapotát, amit én kezelek, illetve fordítva. De nem nehéz együttműködnünk. Mivel a színházban a rendező mindig a hierarchia csúcsa, a színésznek, mint alkalmazott művésznek alkalmazkodnia kell hozzá – miközben persze, mint művészember, beleszólhat. És én ebben az alkalmazkodásban annyira próbálok helytállni, hogy néha túlkompenzálom. De összességében jól tudunk együtt dolgozni Ádámmal.
Gáspárfalvi Dorka és Fehér Tibor a Mellékhatás című darabban, Centrál Színház
Mennyire befolyásolja a munkát, hogy a Mellékhatás négy szereplője közül ketten – Gáspárfalvi Dorka és Mertz Tibor – nem társulati tagok?
A Centrál Színház eleve egy levegősebb hely – ezt úgy értem, hogy gyakran érkeznek kollégák, akik másik társulat tagjai vagy szabadúszók. Itt a Centrálban a társulat nincs kőbe vésve, nem annyira zárt. Mertz Tiborral és Gáspárfalvi Dorkával már dolgoztunk együtt korábban, de Fehér Tibivel még nem. De mindegyikőjükkel nagyon jó volt ebben a darabban találkozni és játszani.
Most a Mellékhatás fotóspróbája után beszélgetünk a színház előterében, másnap lesz még a főpróba. A fotóspróba után alakul még a darab, vagy ilyenkor már nem szabad hozzányúlni?
Lesznek még fénypróbák is. Még ilyenkor is alakulhat a darab, igen. Az utolsó pillanatig is. Sőt, bár a premier a startvonal – tehát mindent onnan számítunk -, de még utána is bele lehet nyúlni a darabba, ha kell. Most a fotóspróba után például meg fogjuk beszélni, hogy mikor nem álltunk jó helyen és ki kell találnunk, hogy mi legyen az a láthatatlan jel, amihez igazodunk a kérdéses pillanatnál, hogy legközelebb jó helyre álljunk.
Botos Éva és Mertz Tibor a Mellékhatás című darabban, Centrál Színház
Kinek ajánlanád ezt a darabot?
A Mellékhatás egy nagyon átmosós darab – mi így szoktuk hívni az ilyeneket. Szerintem jó, ha a néző szembe tud nézni azzal, hogy vajon neki hol vannak azok a rétegek, amikben egy megnevezhető betegség van kialakulóban. Melyek azok az élethelyzetei, amikben felismeri, hogy rendet kéne raknia. Mert én úgy hiszem, általában minden ilyen élethelyzetből kialakulhat egy diagnosztizálható betegség. A saját hitvallásom szerint tehát annak ajánlom a Mellékhatást, aki ha kell, szembe tud nézni azzal, hogy ha ő maga nem is a depresszió nevű betegséget célozta meg a titkaival, de lehet, hogy egy más típusút igen: egy ízületi gyulladást vagy egy erős migrént. Ha valakinek van kedve ezzel szembenézni és átbogarászni magát, akkor ajánlom neki ezt a darabot, mert ezen szerintem nagyon fontos mindenkinek elgondolkodnia.
Jegyeket a színház honlapján lehet venni.
Borítókép: Mertz Tibor és Botos Éva a Mellékhatás című darabban, Centrál Színház
