Csiszolt gyöngy, fekete bársonyon

Szerző: | 2024. 04. 11. 18:32

Olvasási idő: < 1 perc

A képen szereplő fiatal lány átható tekintete, szinte kísérteties kisugárzása egyből rabul ejti, aki először látja Petrus Christus németalföldi (ez a terület a mai Belgiumban található) festő képét. A portrét széles körben az északi reneszánsz művészet egyik legjobbjaként tartják számon. Joel Upton művészettörténész úgy jellemezte a nőt, mint „egy csiszolt, szinte opálos gyöngyöt, amely fekete bársonypárnán fekszik”. A festmény elkészülte után öt és fél évszázaddal is elképesztő hatást gyakorol közvetlenségével, kidolgozásának kivételes minőségével és frissességével.

Petrus Christus (1410-1476) egy kevéssé ismert észak-európai mester, életéről is keveset tudunk. Csupán hat festményt tulajdonítanak neki biztosan, a többi harminc azonban csak találgatás. Annyi bizonyos, hogy 1444-ben polgárjogot szerzett Brugge-ben, amely akkoriban az észak-európai művészet központja volt.

Fiatal lány portréja című képe az egyik utolsó ismert festménye. Ellentétben elődeivel, akik unalmas, semleges, gyakran fekete hátteret részesítették előnyben portréiknál, Christus egy szobába helyezte ezt a lányt, aki a hófehér bőrű, gótikus női szépségideál megtestesítője: a vékony, ívelt szemöldöke, a borotvált homloka a kor divatja volt. Különleges „hennin” nevű fejfedője még inkább hangsúlyozta viselője karcsú termetét. Elegánsan öltözött fiatal nőt látunk, aki közvetlenül a nézőre néz, és több mint öt évszázad távlatából is nagyon közelinek érezzük őt. Talán azért ,mert tekintetéből szokatlanul modernnek tűnő önbizalom beszél. Vonzereje részben ebben az érdekfeszítő pillantásban rejlik, amelyet még a szeme enyhe eltolódása is kiemel.

De vajon kit ábrázol a kép?

Maryan Ainsworth, a Metropolitan Múzeum művészettörténésze szerint a fiatal hölgy egy John Talbot nevű angol lord lánya lehet.
„A hagyomány szerint az alany – valószínűleg Anne vagy Margaret néven – éppen Bruges-ben volt családjával, hogy részt vegyen Merész Károly, Burgundia hercege és York Margit esküvőjén. Ekkor kaphatott Christus megbízást a családtól, hogy fesse meg a lány arcképét.”

borítókép: Christus Petrus: Fiatal lány arcképe, 1470.

A berlini Gemäldegalerie-ben látható